2014/02/25

világok • worlds


"...az emberi nyelv nem kizárólag az együttműködést szolgálja, hanem különleges konstrukciós képesség. Segítségével bonyolult, érdekes és hasznos világot tudunk felépíteni magunk és embertársaink köré a sokszor egyszerű és unalmas realitásból. Az embert mindennapi életében sokféle közvetlen tapasztalat éri, kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Amikor ezekből a nyelv segítségével történeteket konstruálunk, sok szempontból teljesen új világ születik, és mi emberek ezekben a virtuális világokban érezzük magunkat igazán jól. Éva például, amikor egyedül sétáltatja Bukfencet és Jeromost a Gellérthegyen, mindig fantasztikusan szép és intelligens kutyákkal találkozik, akik megismerik őt, odamennek hozzá, beszélgetnek vele, és nagyon sajnálja, hogy én nem láttam. Különösen azért, mert én meg annyi undok kis korccsal meg idegbeteg terrierrel találkozom ugyanott. Be kell vallanom, hogy gyakran vágyódom Éva Gellérthegye után, mert ott nemcsak a kutyák szebbek és értelmesebbek, hanem a gazdáik is segítőkészebbek, és sok izgalmas történetet mesélnek magukról meg a kutyáikról." Csányi Vilmos Segítség, kutyás lettem!

Valahogy mi is így voltunk a férjemmel… Kapcsolatunk kezdetén ugyanazokat a helyzeteket nagyon másképpen éltük meg. A férjem akkor azt állította, hogy kiszínezem az eseményeket és folyton korrigálta az elbeszéléseimet. Nem baj, mert így a barátaink dolby surround-ban részesültek az élményeinkből. A sokadik ilyen után a férjem elgondolkodott a kórképemen és arra a következtetésre jutott, hogy én egy szituációban nagyon másra fókuszálok mint a "lényeg". Nos igen, vele ellentétben ilyen furán élem át a dolgokat. Bár attól tartok, legtöbbször inkább csak túlélésről van szó. Sokáig nem értette, de elfogadta, majd később ki is próbálta az én módszeremet. Egész jól belejött, mert mostanában egyre többször használja. 
DE mire ő belejött én merültem le és nem tudok visszatöltődni. Belefáradtam a dolgok át-traszformálásába. Hiszen minden esetben sokkal nagyobb pozitív energia kell ahhoz, hogy ne csak közömbösítsd a rosszat, hanem át is billenjen a mérleg. Túl nagy falat számomra a gyűlölködés, a butaság és a szürkeség legyűrése nap mint nap. Úgy tűnik, ez a miliő kifog rajtam. Ha kilépek az általam teremtett világ biztonságából, valahogy úgy érzem, hogy itt semmi sincs rendben. Az ajtón túl egy élhetetlen virtuális világba kerülök, elfogadhatatlan törvények és biorobotok közé. Nem baj, legyen így. Ha a többieknek jó, nyilván én vagyok a kakukktojás. Nekem kell mennem és megtalálnom a helyet ahol a külső és belső világ közelebb van egymáshoz.


“…human language does not solely serve cooperation, it is a special constructive skill. With its help we can build an interesting and useful world around ourselves and our fellow human beings out of the often simple and boring reality. During his everyday life, one has many kinds of direct experiences, pleasant and unpleasant alike. When we construct stories from these experiences with the help of language, in many aspects a completely new world is born, and we humans feel truly well in these virtual worlds. For example Éva, when she walks Bukfenc and Jeromos alone on Gellért mountain, always meets fantastically beautiful and intelligent dogs who recognize her, go up to her, talk to her, and she’s really sorry I didn’t see it. Especially because I meet so many mean little mongrels and neurotic terriers in the same place. I must admit, I often long for Éva’s Gellért mountain, because not only are the dogs more beautiful and smarter, but their owners are also more helpful, and they tell many exciting stories about themselves and their dogs.” Vilmos Csányi: Help, I became a dog person!

It was something like this with my husband… At the beginning of our relationship, we experienced the same situations very differently. My husband then stated that I touch up events and he constantly corrected my stories. It’s okay, since in this way our friends heard our experiences in dolby surround. After this had happened many times, my husband thought about my clinical picture and reached the conclusion that I focus on very different things as what “matters”. Well yes, unlike him, I experience things in such a strange way. Though mostly it’s just a matter of survival. For a long time he didn’t understand, but he accepted and later even tried my method. He got pretty good at it, because nowadays he’s using it more often. But by the time he got good at it, I let down and I can’t get back up again. I got tired of transforming things. Since you need much more positive energy in every case to not just neutralize the bad, but for the balance to turn. Flooring hate, stupidity and greyness day by day is too big a task for me. It seems like this milieu is too much for me. If I step outside the security of the world I created, I somehow feel that nothing is okay here. Beyond the door I step into an unlivable virtual world, among unacceptable laws and biorobots. No matter, let it be so. If it’s good for everyone else, I must be the cuckoo’s egg. I’m the one who has to go to find a place where the inner and outer world is closer to each other.


2014/02/17

terep • board



A terep rajzolása közben megkísértett a Pestimrén töltött gyerekkorom.  A kertvárosi környezet kedvezett az ügyeskezű apukáknak, köztük az enyémnek is. A legtöbb szomszédunkkal egyetemben ő is a garázsban vagy a sufniban múlatta az időt nagy találmányok megalkotása közben. Úgymint kerti zuhany olajoshordóból (jól hidratál... :-) ), üres infúziós üvegbe növesztett körte nyakon öntve pálinkával és más nagyon hasznos, nélkülözhetetlen dolgok. Ez utóbbi kettő a papám találmánya, így látjátok, van mit felidézni a "nagy" pillanataiból. Hiába küzdöttem ellene, a tudást a rajzaim tanúsága szerint átadta! A rajzolás nálunk mindig a mihaszna időpocsékolás vagy éppen az úri huncutság kategóriájába tartozott…Viszont zseni számba ment, aki sok vacakból valami egészen új, ámde szintén használhatatlan vacakot tudott alkotni. Ez a tákolás tudománya. Papírt ugyan nem láttam róla, de a papám ebből tuti doktorált. Eszméletlen dolgokat tud művelni, Hrabal az életművét rá alapozhatta volna. Bogár falva megoldásait tőle kölcsönöztem, örülök, hogy sikerült használnom valamire a "tudást".


While drawing the board, I was haunted by my childhood spent in Pestimre. The suburban environment is well liked by handy dads, among them mine. Along with most of our neighbors he also spent his time in the garage or the toolshed while creating great inventions. Like a garden shower out of an oil barrel, a pear grown into an empty infusion bottle and then filled with schnapps and other useful, indispensable things. These last two are my dad’s inventions so as you can see there is plenty to recall of his “big” moments. However I struggled against it, my drawings bear witness that he transferred the knowledge! For us, drawing always fell in the category of useless timewasting or a luxurious pastime… But you counted as a genius if you could take a bunch of junk and turn them into some completely new, but also useless junk. This is the science of kludging. I haven’t seen a paper of it, but my dad definitely had a doctorate. He can make unbelievable things, Hrabal could have based his life’s work on him. I borrowed Bug Town’s solutions from him, I’m glad I was able to use the “knowledge” for something.






2014/02/11

másképp • differently




Nemrég interjút kért tőlem egy neves magazin. Eddig csupa kellemes élményem volt, így örömmel vártam a beszélgetést. Az első öt-hat percben kikristályosodott számomra, hogy a beszélgetőpartnerem gyakorlatilag teljesen érdektelen a személyünk és a munkánk iránt, kizárólag számokban gondolkodik. Mennyit termelünk, mennyi a bevételünk, mekkora a hasznunk egy hónapban, egy évben? Hogyan értékeljük a növekedést?…stb. Úgy éreztem, nem vagyok jókor jó helyen. Olyan jó kis vizsgahangulat kezdett úrrá lenni rajtam, mert a számokkal nem vagyok nagy barátságban. Ha van diszlexia matekból, akkor nekem olyan van. Szemlesütve bevallottam, hogy nem én vagyok az embere, mert ezekről fogalmam sincs. Aztán meg ha lenne sem biztos, hogy megosztanám vele ezeket az információkat. Nem is küldtem őt tovább a férjemhez a problémáival, mert ő sem sokkal felkészültebb nálam, bár nyilván beljebb van egy kicsit. :-) Szegény fazon nem tudta feldolgozni az alkalmatlanságomat. Az életvitelünk, a világnézetünk homlokegyenest ellenkező irányban haladt egymással. Úgy nézett rám, mint valami ritka, számára ismeretlen életformára. Mondanom sem kell, az interjú nem jelent meg. Nem merengtem sokáig az ügyön, sőt a vállrándítást követően nagyon örültem, hogy kilógok a papírformából. Szerencsére mindegyikből. Sőt a férjem és a gyerekem is. Még mindig elkap a röhögés, amikor arra a kérdésére gondolok, hogy "hogyan zajlik nálunk egy nap?" Nyilván azt akarta hallani, hogy nap mint nap megcsattogtatom az ostorom az éhező, kizsigerelt rabszolgák feje felett, hogy fokozzam a termelést…de mivel nem voltunk egy hullámhosszon csalódást kellett okoznom. Helyette elmeséltem, hogy munka előtt megsétáltatjuk Danát, hogy nyugton maradjon a munkaidő nagy részében, és hosszan ujjongtam, hogy az irodában van még egy vizsla, aki ha megérkezik a munkába beszimatol az ajtó alatt, jelezvén Danának, hogy jöhet ki játszani. Persze megyek én is és az előtérben szép kis csapat gyűlik össze, akik önfeledten nézik a rohangászó kutyákat. Közben elanekdotázgatunk jelenlegi vagy hajdan volt kutyáink legszebb pillanatain. A riporter azzal a biztos tudattal távozott, hogy nem vagyok normális.




Not long ago a renowned magazine asked me for an interview. So far I have had pleasant experiences, so I looked forward to the conversation. In the first five-six minutes it became clear to me that my conversational partner is totally indifferent towards our person and our work, he only thinks in numbers. How much do we produce, how much is our income, how much is our profit in a month, in a year? How do we evaluate the growth? …. Etc. I felt like I wasn’t at the right place at the right time. I started feeling like I was taking an exam, because I’m not really good friends with numbers. If there is dyslexia in math, then I have it. I humbly admitted I am not the one he’s looking for, because I have no idea about these things. And even if I did, I’m not sure I would want to share this information with him. I didn’t send him on to my husband with his problems either, because he’s not much more prepared than I am, although he’s obviously a little bit ahead of me. :-) Poor guy couldn’t process my incompetence. Our way of life, our outlook on the world went in completely opposite directions. He looked at me like some kind of rare life form unknown to him. Needless to say, the interview wasn’t published. I didn’t dwell on the affair for long, in fact after a shrug I felt very glad that I don’t fit the norm. None of them, luckily. Nor do my husband or my child. I still start laughing when I think of the question, “how does a day look for us?” Obviously he wanted to hear that I crack my whip above the hungry, eviscerated slaves’ heads day by day to increase production… but since we weren’t on the same wavelength I had to disappoint him. Instead I told him that before work we take Dana for a walk so she’ll stay put for the most part of the work hours, and I told him lengthily how glad I am that there is another vizsla in the office, and when she arrives to work she sniffs under the door, signaling to Dana that she can come to play. Of course I go, too, and a nice little group gathers in the hallway, who watch the dogs running around with abandon. Meanwhile we share anecdotes of the best moments of our current or past dogs. The reporter left with the sure knowledge that I am not normal.






2014/02/10

kettős portré • double portrait

Bojka portrét festett rólunk! Olyan büszke vagyok...
Bojka made a picture of us! I'm so proud... 




2014/02/04

bogárfalu • bug village


Kétfelé osztottam a bogárkás játékot. Sajnos a "nagy" játékban nem érvényesülnek a karakterek, ott a terep kap nagyobb hangsúlyt. A memória lett az arcképcsarnok, ahol  viszont a bogárkáké a főszerep. A plusz köröket úgy tűnik lefutottam, az egyik mellékvágányon klassz kis bogárfalu született, de sajnos nem használható…Most ezt kellene újra, felülről…hamarosan.




I had to devide the Bug game in two pieces. There will be a "big" game, where the village is in the spot, and the other is a memory game for introducing the caracters. By this time, I'm on the right way! One lovely picture was created …just for fun, because I can't use it in the game. I have to recreate it from another view. (above)