2014/04/29

varrónő • seamstress


A makettek tehát elkészültek…szükségünk lenne varrónőre aki segítségünkre lesz a továbbiakban. Ha valaki tud benne segíteni, kérem jelezze a job@marbushka.com-on! Köszönet! :-)






The mock-ups are ready…but we need a seamstress to continue. :-)

2014/04/23

cesky krumlov 2.rész • cesky krumlov part 2.




Két éve voltunk itt utoljára akkor is állati hideg volt. A mostani időjárás azonban mindent alul múlt. Ez persze azért klassz, mert nagy sétákra készültünk, nem pedig belső programra. Minden nap minden ruhadarabunk rajtunk volt...hm, csini. Minden reggel, amikor először léptük ki a hotelből csupa cenzúrázandó dolog hagyta el a szánkat és napról napra rohamosan múló szeretettel gondoltunk az itthoniakra, akik élvezhették a tizennyolc fokos tavaszt. Krumlovban legjobb esetben négy fok volt nappal. Esővel, jégesővel ahogy sikerült. Mindezek ellenére az eredeti tervhez tartottuk magunkat: főként az utcákat róttuk, így a kultúrális  részről sok újat nem tudok mondani...





A vár gyönyörű, de a színházterem - amire régóta ácsingózunk - folyamatosan zárva van. Korábban a múzeum könyvesboltjától dalra fakadtam, mert ott találtam azt a csodás könyvet, amit a helyi művészeti iskolások készítettek a város történetéről. Ezúttal csak turistáknak szánt vacakok voltak. Az iskolát azért felkerestük, tényleg érdemes megnézni, akár csak kívülről is, mert az ablakokban igazán klassz alkotásokat látni. A nyitott szájú mellszobroktól lehidaltam. Persze lefotózni nem tudtam, mert a szemben lévő templom fehér fala tükröződőtt az üvegen. Jellemző.

 A marionett múzeumot is meglátogattuk, másodszor is izgi volt a templom kupolájában mászkálni és szebbnél szebb bábukat nézegetni! Igaz kupolán átsüvítő szél miatt a telefon belefagyott a kezembe, de hősiesen dokumentáltam amit lehetett. Szerencsére egyedül voltam a helységben amikor sokadszorra szállt el a 360 fokos körpanorámám. Magyarázkodhattam volna, ha valaki esetleg hallja/érti amit mondok... Az Egon Schiele art centrumot lóhalálában néztük meg, mert a kutyákat...akarom mondani Danát (csak miatta izgultunk)...a hotelben hagytuk erre az időre. Egon Schiele életrajzi kiállítása nagyon rendben volt, de a várost ábrázoló képeinek reprodukcióin megdöbbentem. Ha én fotóztam volna le a telefonommal és nyomtattam volna ki az asztali nyomtatómon a lepedőnkre, akkor is jobb lett volna az eredmény. Persze maximalista vagyok...ezt mindig elfelejtem.



Ami az evés-ivást illeti, Bojána beleszeretett a MLS crépeterie-be. Naponta többször vissza kellett térnünk, mert palacsinta és kürtőskalács ügyben verhetetlen volt. A felnőtt szakaszt a tejeskávé és a gyömbér tea vette le a lábáról. A Nonna Gina pizzériában egy ausztrál családdal elegyedtünk szóba. Elhűlve nézték, hogy kutyákkal utazunk. Azt mondják az ausztráliában ezt nem lehet... Oké, oda akkor nem megyünk. Vacsorára két új hely is jobban debütált mint a korábbiak: a Svejk étterem, ahol a késődélutáni nap beragyogja a helységet...meseszép. Kár, hogy csak a dohányzó résszel teszi ezt. Sajnos vegákra nem gondolnak, kizárólag a desszertek és a túrós tészta nem tartalmaz húst. Ha már vega koszt, akkor a Laibon belopta magát a szívünkbe. Nem beszélve arról, hogy volt hősugárzójuk! Ami nem csak meleget adott, hanem gyönyörű fénnyel borított be minket, nagyon jól állt a fotóknak. Egyszerű hely, semmi különös, picit több mint ehető.




Korábban a krcma-t ajánlottam főleg csülök evésre, de ezt most módosítanám: valóban kedves a személyzet, ám sajnos azóta a keleti turistacsoportokra specializálódtak, utcáról betévedő átlagember alig van. A színvonal a csoportok igényszintjéhez igazodott. Kiábrándultunk. Mi a férjemmel amúgy is vegák lettünk, Bojka azonban nekiveselkedett egy bazi csülöknek, megcsócsálta emberesen amíg mi a köretet ettük, majd a maradék a kutyáké lett. Ők nem reklamáltak.
A csehek fantasztikusak! Kedvesek, türelmesek, lazák...nagyon nagy élmény nyugodt, derűs, segítőkész emberek közt lenni. Ami a kutyákat illeti, különösen jól esett a toleranciájuk. Bár, tudjátok mit? A turisták is fantasztikusak voltak, mindenki mosolygott a kutyáinkra, ha tehették megsimogatták őket, szóba elegyedtek velünk és saját otthon maradt kutyusaik képét mutatták a telefonjaikon. Mégis vannak még jó emberek. :-)

A mi kutyáink összességében nagyon jól viselkedtek. Dana csak akkor kezdett ugatni mint tíz hülye kutya amikor ugat, amikor új recepciós érkezett a hotelbe és elfoglalta a korábbi kedves hölgy helyét. Mindezt hajnali hétkor tette szombaton. Hiba volt...de szerencsére rajtunk kívül senkit sem zavart ez az incidens. :-)







We were last here two years ago, it was really cold then, too. But this weather was a new low. Which is awesome because we were prepared for big walks, not indoor activities. All of our clothes were on us every day… hm, pretty. Every morning when we first stepped outside the hotel we uttered a bunch of unprintable things and we thought of those at home who could enjoy the eighteen degree spring with a love dwindling at a fast pace from day to day. At best it was four degrees during the day in Krumlov. With rain, hail, whatever came. Despite all these, we stuck to the original plan: we mainly walked on the streets, so I can’t say much new about the cultural part… the castle is beautiful, but the theater hall – which we have been yearning for for a long time – is constantly closed. Earlier the museum’s bookshop had made me sing, because that’s where I found that wonderful book about the history of the town made by the students of the local art school. This time there was only rubbish meant for tourists. We visited the school though, it’s really worth seeing, even if only from outside, because you can see really cool artworks in the windows. The open-mouthed busts amazed me. Of course I couldn’t take a picture because the white wall of the church opposite was reflected on the glass. Typical. We visited the marionette museum as well, walking around in the chapel of the church and looking at gorgeous dolls was exciting the second time around, too! Although due to the wind blowing through the chapel the phone froze into my hand, but I heroically documented what I could. Luckily I was alone in the room when my 360 degree panorama photo got lost for the umpteenth time. I would have had some explaining to do if someone were to hear what I said… We checked out the Egon Schiele art center in a rush, because we left the dogs… I mean Dana (we were only worried about her)… in the hotel for that time. The Egon Schiele biographical exhibition was great, but I was shocked by the reproductions of his pictures of the town. If I would have taken a photo with my phone and printed it with our desktop printer on a bedsheet, the result would still have been better. Of course I’m a perfectionist… I always forget.









Concerning food and drink, Bojána fell in love with MLB cépeterie. We had to go back multiple times a day, because it was insurpassable in terms of crépes and kürtőskalács. The adult division was swept off its feet with latté and ginger tea. At pizza nonni we chatted with an Australian family. They were astonished that we were traveling with dogs. They said you can’t do that in Australia… Okay, so we’re not going there. At dinner, two new places made better debuts than the previous ones: Svejk restaurant, where the late afternoon sun shines all through the room… beautiful. Too bad it only does so in the smoking room. Unfortunately they don’t think of vegetarians, only the desserts and the pasta with cottage cheese don’t contain meat. Speaking of vegetarian food, we really liked Laibon. Not to mention they had a radiator! Which didn’t only give heat, it also covered us with a gorgeous light, it looked really good on photos. It’s a simple place, nothing special, a bit more than eatable.
Earlier I recommended krcma mainly for eating knuckle of pork, but I’d like to correct that: the staff is really nice, but sadly by now they have specialized in eastern tourist groups, there are barely any everyday people who just come in from the street. The standards have adjusted to the needs of the groups. We were disenchanted. We’ve become vegetarians with my husband anyway, but Bojka saw to a huge knuckle of pork, she chowed down on it while we ate the garnish, and the leftover was given to the dogs. They had no complaints.






The Czechs are fantastic! They’re nice, patient, casual… it’s a really great experience to be among relaxed, cheerful, helpful people. Regarding the dogs, I was especially glad about their tolerance. Though, you know what? The tourists were fantastic, too, everyone smiled at our dogs, if they could they petted them, talked to us and showed us photos on their phones of their own dogs left at home. So there are still some good people after all. :-)
All in all our dogs behaved very well. Dana only started barking like ten mad dogs when a new receptionist arrived to the hotel and took the place of the previous kind lady. She did all this at seven in the morning on Saturday. We were already up, but the volume shocked us, too. It was a mistake, but how could the poor thing have known?! I mean the receptionist. :-)
















2014/04/22

hinni vagy nem hinni • to believe or not to believe


Ha olvastátok a korábbi bejegyzéseket tudjátok, milyen régóta vívódunk a férjemmel Bojka "felvilágosítását" illetően. Múlt karácsonykor az angyalos mese utolsó előadását elbuktuk. Igaz, én kínosan ügyeltem minden alkalommal a csomagolópapírra, a szalagokra, a kísérő kártyákra (nehogy az angyalok által használt és az egymásnak szánt ajándékoké egyforma legyen!), de Bojka figyelmét semmi sem kerülte el és ezúttal sikerült sarokba szorítania:  "...ühüm, és az angyal miért az én celluxomat használja?" Akkor a férjemmel kaptunk az alkalmon és beismerő vallomást tettünk. Aztán ha már úgyis szóba került, akkor bevallottuk a Télapót és a Nyulat is. Ami ezután következett arra nem voltunk felkészülve. Hatalmas zokogásba torkollt a Szenteste és mi elég szerencsétlenül álltunk a probléma előtt. Tudtuk, hogy Bojka minden barátja túl van már a Jézuskás sztorin (a nagyobb testvérek áldásos közreműködésének köszönhetően), de Bojka kiállt az igaza mellett: váltig állította, hogy akik hisznek az angyalokban azoknak ők hoznak ajándékot, akik pedig nem, azokat a szüleik ajándékozzák meg. És tessék. Azért sírt, hogy "mekkora hülyét csinált magából "és hogy "tudhatta volna előbb is"! Szerencsére minket nem hibáztatott, mert már úgyis állati lelkiismeret furdalásunk volt. Azzal vígasztaltuk, hogy ez a "játék" legalább olyan csoda nekünk felnőtteknek, mint neki, nem pedig átverés. Nem akartuk becsapni vele, hiszen mi is újra éljük az ünnepek izgalmát, egészen úgy, mint gyerekkorunkban. Arra kértük, hogy gondolja végig mennyire várja a szülinapját és mennyire a Karácsonyt! A különbség pedig azt mutatja, hogy nincs hiába a varázslat, a játék, a mese. Mennyire más lenne, ha csak a kezébe adnánk az ajándékokat! Az angyalok egyébként is léteznek, csak nem masnival díszített ajándékokat kapunk tőlük. A magyarázat valószínűleg célba ért, igaz napokkal később jött csak a feloldozás. Nyilván ennyi időre volt szüksége, hogy helyre tegye a dolgokat. Bojka ezzel állt elénk: "Mindig azt kértem az angyaloktól, hogy láthassam őket és most igazaból teljesült a kívánságom... Ti vagytok az angyalok és láthatlak benneteket minden nap."A leggyönyörűbb, legmeghatóbb dolog volt, amit valaha hallottunk.
Hogy miért mesélem ezt el Húsvétkor? Eddig tartott, amíg rájöttem, hogy Bojka miért volt annyira kétségbeesve. Attól tartott, hogy ezentúl az ünnep varázslatos részéről le kell mondania. Bevallom mi is komolyan elgondolkodtunk, hogy most hogyan lesz tovább? Az eddigi koreográfia szerves részévé vált az ünnepeknek, nem egyszerű az egészet hipp-hopp átírni. Bojka ösztönösen rájött a megoldásra: megkért minket, hogy ha lehet, Húsvétkor ugyanúgy dugjuk el az ajándékokat mint eddig. De most ő is csatlakozik a csapathoz, ő is készít ajándékot amit meg lehet keresni. Ezzel meg is van a megnyugtató folytonosság.
A tojás és ajándék vadászatot tehát idén is megrendeztük. Mindössze annyi változott, hogy mielőtt Bojka megjelent volna a lépcső tetején lekiabált:
- Készen vagytok már? :-))))



If you’ve read the previous entries, you know we’ve been on the fence for a long time with my husband regarding Bojka’s “enlightenment”. Last Christmas we failed the last performance of the angel story. Although I paid close attention every time to the wrapping paper, ribbons, cards (the cards used by the angels and the ones on our gifts to each other can’t be the same!), but nothing escaped Bojka’s attention, and this time she managed to corner us: “…uh-huh, and why is the angel using my tape?” We seized the opportunity with my husband and made a confession. And if we were on the subject anyway, we confessed Santa and the Bunny, too. We weren’t prepared for what came next. Christmas Eve fell into a great sobbing, and we stood rather awkwardly in front of the problem. We knew all of Bojka’s friends were already over the Jesus story (thanks to the beneficial contribution of older siblings), but Bojka persisted: she insisted that for the people who believe in them, the angels bring gifts, and those who don’t, get gifts from their parents. And voilá. She was crying because “she made such an idiot of herself” and “she should have known earlier”! Luckily she didn’t blame us because we were feeling really guilty anyway. We consoled her saying that this “game” is at least as much of a miracle for us adults as it is for her, it’s not a scam. We didn’t want to deceive her with it, since we relive the excitement of the holidays, too, quite like we did in our childhoods. We asked her to think about how excited she is for her birthday and how much for Christmas! And the difference shows that the magic, games, stories are not in vain. How different it would be if we would just give her her presents in her hands. Angels exist, anyway, only we don’t get gifts wrapped in ribbons from them. The explanation probably hit the target, although absolution came only days later. Clearly that’s how much time she needed to put things in their place. Bojka came to us and said, “I always asked the angels to let me see them and actually my wish came true now. You are the angels and I can see you every day.” It was the most beautiful, touching thing we’ve ever heard.
Why am I telling you about this at Easter? That’s how long it took for me to realize why Bojka was so despaired. She was afraid that from now on she would have to do without the magical part of the holiday. I admit, we put much thought into how it should be from now on. The usual choreography had become an integral part of the holidays, it’s not easy to just up and rewrite it. Bojka found the solution instinctively: she asked us, if we can, to hide the presents at Easter just like we used to. But she’s joining the team, too, she’s making presents that can be found. And with that we have the reassuring continuity.
So we held the egg and gift hunt this year, too. The only thing that had changed was that before she appeared at the top of the stairs, Bojka yelled down, “Are you ready yet?” :-)))

2014/04/14

bélyegezgetünk • stamping



Emlékeztek még a bélyegző szettekre amiket terveztem? Én már alig. :-) ( Az előzményekről itt és itt olvashattok.) De végre az események új fordulatot vettek: feltűnt egy potenciális bélyegző gyártó cég a láthatáron és nagyjából elfogadható minimum rendelést határozott meg. Csak nagyjából elfogadható... Nekünk így is komoly megterhelés lesz. Ekkora mennyiséget legyártani egy féle játékból nagyon vakmerő dolog lenne, így a férjem zseniálisan kitalálta, hogy két féle bélyegző szett legyen, sok közös és néhány eltérő motívumot kombinálva. Meg is terveztem. A gyártók azóta nem jelentkeztek. Akkor most szerintetek is elkezdhetek bőgni?




Fortunately my husband found a producting company for the "Beauty Box" stamp set I've designed about a year ago. Do you remember...? (Here and here you find the stories.) The company fixed a minimum order, which is almost acceptable for us. Almost...the quanty much bigger that we could afford for only one type of game. At this point my husband suggested to create two sets with lot of similar motifs and a couple of differents. Well, I did it! After having the plans the company disappeared. What do you think, shall I start to cry?

2014/04/11

dana



Ha emlékeztek még, az egész Emma elvesztésével kezdődött. Nagyon magasra tette a lécet, a hiányát iszonyatosan megszenvedtük. Ugyan Janka (Emma tesója) itt maradt nekünk, de ő nagyon más…inkább a kanapét választja a társaságunk helyett. Persze ettől mi még ugyanúgy szeretjük… Csak éppen nekünk az kevés, hogy messziről csodálhatjuk. Janka passzivitásának tükrében még jobban hiányzott Emma folyamatos jelenléte mindig, mindenhol. 

Itt jön a mágia: amikor ki mertük mondani, hogy Janka ragaszkodása nekünk kevés, mert ő inkább macska mint kutya, a történet új fordulatot vett. A NOÉ állatotthon fb oldalán rácsodálkoztunk egy árvízből kimentett kutyus képére. Összecsapott bennünk a segíteni vágyás az Emma iránti lojalitással (és az ezzel járó lelkiismeret furdalással). Sokáig vívódtunk és persze rengeteget sírtuk. :-) Aztán mire rászántuk magunkat a kutyus örökbefogadására…már gazdis lett.

A folyamat már elindult, sikerült helyet szorítottunk a lelkünkben egy új kutyusnak. Így azon kaptam magam, hogy tovább böngészgetek a neten, "csak úgy" mert egyszer úgyis szeretnénk egyet…nem? Az ügy egyébként is kilátástalannak látszott, mert abban az időszakban úgy tetszett nincs egy árva kutya sem, aki akarna minket, sőt annyira nem volt, hogy még előjegyzésről is szó esett. (!) Úgy tűnt a kutya szezonális jószág. Aztán tovább görgettem a hirdetéseket és az esélytelenek nyugalmával hívtam fel egy meglehetősen rég feladott darabot. A kutyusok megvoltak. Khm. Igen volt lány is. Öööööö.----- Akkor most? -----Erre az eshetőségre nem voltam felkészülve. ---- Filmszakadás. A férjem kisegített: "-Menjünk nézzük meg! Holnap?" - Oké. - mondtam - Csak odamegyünk és megnézzük. Semmiképpen nem hozzuk el! Érted? Nyugodtan akarok nyaralni, csak nem viszek magammal Balatonra egy kölyköt?!.. Egyébként is német vizsla…!" Azt tudnotok kell, hogy a német vizslákkal voltak fenntartásaim, mert Emma és Janka mamája német vizsla volt és nála gyagyásabb, szófogadatlanabb, monomániásabb kutyát nem láttam. Nos nagyon hamar azon kaptam magam, hogy a Balaton felé tartunk…, igen egy szélesen vigyorgó gyerekkel és egy kecsketejtől büdös német vizsla kölyökkel a hátsó ülésen.

Mi nem tudtuk előre, hogy vannak a kutyák, meg a vizslák…mert mint utóbb kiderült a vizsla az nem kutya. Ezt az empirikus módon szerzett tapasztalataink birtokában csak megerősíteni tudom. Az már az első pillanatban kiderült, hogy Dana egyéniség. Hatalmas lelke és esze van. Van benne jó adag önérzet is, ezért nevelni akaratán kívül nem nagyon lehet. Sőt, bevallom, legtöbbször nem is nevelünk, csak kompromisszumokat kötünk. Ez bejött, nagyon hálás érte, hogy hajlandóak vagyunk együttműködni. Volt egy arckifejezése amit így tudnék lefordítani: "mit üvöltesz, miért nem mondod el normálisan, hogy mit akarsz, úgy, hogy én is értsem?!" de ez már a múlté, megtanultuk kezelni egymást és kitört a világbéke. Egyébként ami érdekli és a vérében van, azt azonnal megtanulja, ami kívül esik az érdeklődési körén azt csak játékhoz kapcsolódóan lehet megértetni vele. 

Amiről nem tudtuk leszoktatni azt megszerettük.



Például:
Dana mindig a kezünkbe harap ha megérkezünk. A pofája még ágymeleg. Miért is ne lenne az, amikor egyenesen az ágyunkból érkezik? Ott a legerősebb a gazdi szag, így ideális hely a hiányunk akut fellépése esetén. Efelett kegyesen szemet hunyunk, ugyanis egyáltalán nem pusztít semmit azóta, amióta rászokott erre a kis rítusra.

Dumál. Nem keveset. Sürget, véleménye van, cifrázza. Van külön morgás-ugatás egyvelege, amivel a reggelizni érkező Bojkát "bejelenti". Rendszerint Bojána nem osztja a lelkesedését, mert valójában csak az asztalnál kezd ébredezni, addig robotpilóta üzemmódban van. Ha nem elég gyors a csaj (és rendszerint nem az), akkor Dana morgása noszogatás felhanggal is párosul. ("-Miért nem szeded már a lábad kisanyám, ha a reggeli ott figyel az asztalon?!") Erre Bojka válaszol…nem szépeket.

Van nyüglődő dallamsor is, amit égre fordított tekintettel tud fetrengve előadni, ha úgy véli eleget kávéztunk már és a reggelijét hátráltatjuk az öncélú bosszantó vacakolással. A nyüglődésén kiválóan szórakoztunk (és ez nem cél), így kénytelen volt bosszantóbb dolgot kitalálni, amire rapidabban reagálunk. Úgy mint az eszeveszett  fülcsapkodás. Ha nem is ugrunk azonnal, legalább állati idegesek leszünk tőle.

Van még sétát sürgető és apa üdvözlő hörgés-morgás-ugatás is. A sétát sürgető dallamsor Janka pórázának rángatásával jár. Kizárólag akkor, ha annak a végén már ott van Janka. Addig nem nyúl hozzá, amíg nem csatoljuk fel rá az ebet, mert üresen rángatni nem olyan vicces - nem röpköd a végén senki. Az üdvözlő hangsor kiegészítője a kötelező kéz harapás. Kék-zöld-lila-fekete színekben pompázott a kezünk, mire sikerült beállítani a harapás elviselhető erősségét.



Ha be akar jönni, hatalmasat döndül az ajtón zsenge kora óta. A hang erősségéből sokáig arra tippeltem, hogy a ház előtt parkoló autónk tetejéről rugaszkodik el. Erre utaló jelet nem láttam, így egy ipari kamera felszerelését fontolgatom. A jelzés finomabb módja (a kaparás) is maradandó károsodást okozott a tömörfa ajtónak. Sajnos csak a legvégső esetben próbálkozik hangeffektusokkal-túl egyszerű lenne? nem tudom…Minden nevelési próbálkozásunk hasztalan volt. A bejárati ajtónkat azóta is gyászoljuk.

Túl-szocializáltság. Ha megöleljük egymást a férjemmel a lábunkra fekszik. Pontosan közénk. Jahahah...hogy nincs elég hely?! Mondjuk ezt mi. Ha esetleg elhúzódik az ölelés, esetleg elcsattan egy-két csók felugrik közénk, (ahol továbbra sincs hely) és a nyelvét igyekszik a szánkba gyűrni. Csapatjátékos. Mi nem, ezért vesszük a lapot és igyekszünk más elfoglaltságot találni magunknak.
Szétválasztásunkra tartja fent továbbá azt a bosszantó szokást, hogy orrát permanensen a fenekünkbe dugja (és szuszog! :-P) vagy esetleg rugdos. Mindkettő hasonló eredménnyel jár…mint fent.

A lábamra fekszik főzés közben. Mindig a helyére küldöm, de valahogy mindig visszajön. Elhatároztam, hogy azért sem veszek vissza a fénysebességből. Így szédületes tempóban rójuk a konyhát fej-fej mellett. Biztos nem végelgyengülésben fogok meghalni, a természetes szelekció fog végezni velem. Ha gyengülnek a reflexeim az életembe kerül majd.

Ölbevizsla. Édesdeden alszik az ölünkben. Mindössze két felnőtt kell egy vizslaalátéthez. Kanapéból azonban háromszemélyes kell. Bármekkora kutyád és kanapéd is legyen, azt tudomásul kell venni, hogy egy kanapéra csak egy kutya fér el punktum. Néha használhatjuk mi is, de pl. Janka frankón lerúg.

Vizsla. Vizsló. Bazi nagy lett. Janka tacskónak látszik mellette. Jankával és Bojkával rendesen, finoman játszik. Velem nem. Engem öl. Eddig én nyertem, de ez múló állapot. Azt mondják még nőni fog. Végem!

Ha már a játéknál tartunk:
Esténként napirendre kerül a hód. A legalkalmatlanabb helyzetekben hozza a nyáltól büdös kibelezett hódját. Vacsoránál vagy az ölembe teszi, vagy az asztalra. Ilyenkor nem vagyok kifejezetten rugalmas. Kiabálok. Vacsora alatt folyamatosan nyüstöl, amitől szintén ideges leszek, de mégis kaja után megadom magam. Játék: A hódot húzogatni kell. Sokáig. Oda-vissza. Nagyon sokáig. Többször szájzárra tippeltem nála, de nem, csak elszánt. Nem adja. Persze azonnal a kezedbe nyomja, ha úgy érzi, hogy elengedted. Olyan nincs, hogy nem játszol. A hódot huzogani kell!!!! Továbbá kell még a lábaddal üreget imitálva bábozni: ki-be kukucskáltatni a jószágot, mintha az odújából nézne a szerencsétlen. Természettudományos ismereteim hiányosak, így megelőlegeztem a hódnak ezt a szállást. Ettől Dana bevadul és kiássa a hódot a lábam alól. Megfelelő farmervastagság ilyenkor előny. Ezután elvárja, hogy a játék hevében tüntessem el a dögöt és neki meg kelljen keresni. Ez eleinte egy emberes, később kettő, jelenleg az egész családot igénybe vevő feladat. Leegyszerűsítendő, másodpercek alatt megtanítottam, hogy üljön le a helyén, és ott várja meg, amíg eldugom a jószágot és csak ha hívom, akkor keresheti meg. Nekem kényelmesebb, ő meg csak elfogadja ezt a megoldást (valójában utálja). Csak bunyóval az igazi. Állati jó orra van, a szekrényben logo kabátom zsebében is megtalálta a hódot. A nyavalyás dög.



Víz-mánia. Az egy légterű lakást nem vizslatulajdonosoknak találták ki. Legalábbis vízi vadász típustól ilyen terepen óvakodni kell. Mert mint utóbb kiderült mi belenyúltunk a tutiba! Danát borzasztóan érdekli a víz, minden formában és tisztaságban. A tócsák ugyanúgy feldobják, mint mi a fürdővizünk. Amíg gyanútlanul ázunk a kádban ezt-azt bepakol mellénk. Ha egyszer fér?! Ha éppen semmi sincs a keze ügyében, akkor eltekint az eszközhasználattól és helyette hajtóvadászatot indít a lábujjainkra. Az egész busa fejét bezúzza mellénk a kádba és buborékol. Mindezt addig, amíg a beejtett játék elő nem kerül, vagy amíg totál össze nem harapdál minket (véletlenül). Esetenként bazi pacsikat ad, csak úgy fröcsköl szanaszét a víz. Ezt egyetlen alkalommal sikerült fölülmúlni, amikor a pofájában is vitt egy kis vizet, szétlocsolta és csúszkált rajta. Ezek az esti szeánszok szerencsére ritkulnak. Rendszerint az a családtag örül neki a legkevésbé, aki soros a romeltakarításban, vagy akinek a szőrös fürdő után fel kell mennie zuhanyozni. :-)

Nemcsak az orra jó, az időérzéke is. Hétvégén ugyanúgy kelt minket hatkor, mint hét közben az óra. Bár amíg hét közben hosszasan agonizál az ölünkben a kanapén 6.37-ig, hétvégén valahogy feltűnően éber. Ennek köszönhető az a kiváló szokás, hogy bejöhet az ágyba…kizárólag hétvégén!!! (csak maradjon csendben!!!!!) Hét közben tehát pontosan tudja, hogy 6.37-ig kávézunk. Eddig az időpontig mint említettem tetszhalott. Átvonszolja magát a vackáról a kanapéra és rajtunk fetrengve ébredezik. Az említett időpontban kipattan a szeme és sürgetőleg mindenféle zajt csap a reggeli megszerzése érdekében. (lásd fent említett fülcsattogás) …és azt hiszem itt körbe is értünk. Ha bővülne a repertoár azonnal megírom!

Ja és még életemben nem láttam kutyát, amelyik rágja a körmét! Ez rágja.

Összefoglalva az egyik legjobb dolog az életben a kutya/vizsla, mindegy. Sajnos nem mindegyikük ilyen szerencsés mint Dana, Janka és Emma voltak, így amennyire tudunk segítjük az állatvédő szervezetek munkáját. Támogatjuk a Vizslamentést (játékokkal), a Noé-t (adó 1%) és Csutkarozi menedékét ezzel-azzal. A hétvégén örökbefogadó napok vannak. Gondoljátok meg! :-) (mi gondolkodunk még egy tacskón… :-))





If you still remember, it all started with losing Emma. She set the standard really high, we suffered from her loss tremendously. Though Janka (Emma’s sister) was still here for us, but she’s very different… she chooses the sofa over our company. Of course we love her all the same… It’s just not enough for us that we can admire her from afar. In light of Janka’s passivity, we missed Emma’s constant presence all the time, everywhere, even more.

This is where the magic happens: when we were finally able to say it out loud that Janka’s affection is not enough for us, because she’s more a cat than a dog, the story took a new turn. On the fb page of NOÉ animal shelter we marveled at the picture of a puppy saved from a flood. Our desire to help clashed with our loyalty to Emma (and the twinge of conscience that comes with it). We thought about it for a long time and of course we cried a lot. :-) Then by the time we decided to adopt the puppy… she already had an owner.

The process had already started, we had managed to make room in our souls for a new puppy. So I found myself browsing further on the net, “just because” since we’re going to want one once… right? The prospects seemed bleak anyway, because during that period it seemed there was not one single dog who wants us, so much so that we even considered a waiting list. (!) It seemed that the dog is a seasonal animal. Then I scrolled further in the advertisements and, certain that it would yield no results, I called a rather old one. The puppies were still there. Ahem. Yes there was a girl, too. Ummmm. ----- And now? ------- I wasn’t prepared for this possibility. ----- Blackout. My husband helped me out: “- Let’s go and see! Tomorrow?” – Okay. – I said. We’ll just go there to see her. We’re definitely not bringing her home! Okay? I want to spend my holiday in peace, you don’t think I’m taking a puppy with me to Balaton?! And anyway, she’s a german vizsla…!” You have to know that I had reservations about german vizslas, since Emma’s and Janka’s mama was also a german vizsla and I have never seen a more ditzy, disobedient, monomaniacal dog than her. Well pretty soon I found ourselves on the way to Balaton…, yes, with a kid with a wide grin and a german vizsla puppy reeking from goat’s milk on the back seat.

We hadn’t known beforehand that there are dogs, and then there are vizslas… because as it later turned out the vizsla is not a dog. Based on our empirical experiences I can only confirm this. It was obvious from the start that Dana is an individual. She has a huge soul and brains. She has quite a bit of pride, too, so she can’t really be discsiplined against her will. In fact, I’ll admit, most of the time we don’t even discipline her, we just make compromises. This works. And she’s very grateful that we are willing to cooperate. She used to have an expression that I could translate so: “why are you screaming, why won’t you tell me like a normal person what you want, so I can understand?!” but that’s in the past now, we learned how to handle each other, and world peace has broken out. By the way, if something interests her or is in her blood, she learns it at once, she can only be made to understand things that fall outside her circle of interest through play.

The things we couldn’t get her to quit, we came to love.



For example:
Dana always bites our hands when we arrive. Her face is still warm from the bed. Why wouldn’t it be, when she came straight from our bed? That’s where the smell of her owners is the strongest, so it’s an ideal place in an acute case of missing us. We mercifully overlook this, since she doesn’t destroy anything at all since she acquired this little habit.

She talks. A lot. She rushes you, she has an opinion, she elaborates. She has a separate growling-barking medley with which she “announces” Bojka arriving to breakfast. Usually Bojka does not share in her enthusiasm, because she really only starts to wake up by the table, up to then, she’s on autopilot. If the girl’s not quick enough (and she usually isn’t), then Dana’s growling is accompanied by an overtone of prodding. (“-Why aren’t you hurrying up, girl, if your breakfast is there on the table?!”) Then Bojka replies… not nice things.

There is also a suffering melody that she performs with her eyes to the sky, rolling around on the floor, if she thinks we’ve been having coffee for long enough now and we’re delaying her breakfast with our selfish, annoying screwing around. We found her suffering very entertaining (and that wasn’t the point), so she had to come up with something even more annoying, to which we would react quicker. Like mad ear-flapping. Even if we don’t jump up at once, at least it will make us really irritated.

There is also a walk-anticipating and dad-greeting grumbling-growling-barking. The walk-anticipating melody is accompanied by tugging Janka’s leash. Only when Janka is already on the other end. She won’t touch it until we attach it to the dog, because it’s not so fun to tug at it when it’s empty – there’s no one flying around on the other end. The greeting sound is accompanied by obligatory handbiting. Our hands were blue and green and purple and black by the time we managed to adjust the tolerable intensity of biting.

If she wants to come in, she smacks loudly into the door since she was little. Judging by the intensity of the sound, for a long time I suspected she leapt from the top of our car parked in front of the house. I found no signs pointing to this, so I am considering installing a security camera. A more subtle form of signalling (scratching) also caused permanent damage to the wooden door. Unfortunately she only tries sound effects as a last resort - maybe it’s too simple? I don’t know… all our attempts at discipline were useless. We are still grieving for our front door.

Over-socialization. If we hug each other with my husband, she lies on our feet. Right between us. Ooohhh… so there’s not enough room?! That’s what we say. If perhaps the hug goes on, or maybe we share a kiss or two, she jumps up between us (where there is still no room), and tries to shove her tongue in our mouths. She’s a team player. We’re not, so we take the hint and try to find something else to do. She also has the habit of permanently sticking her nose in our butts (and she snuffles! :-P) or kicking to separate us. Both yield similar results… like above.

She lies on my feet while I cook. I always send her to her place, but somehow she always comes back. I decided not to slow down. So we go up and down the kitchen at an incredible speed side by side. I’m definitely not going to die from extenuation, natural selection will cause the end of me. If my reflexes weaken it will cost me my life.

Pocket vizsla. She sleeps sweetly in our laps. All you need is two adults to make a vizsla pillow. But you need a 3-person couch. However big your couch or your dog may be, you have to accept that on one couch there is only room for one dog, period. Sometimes we may use it, too, but e.g. Janka simply kicks us off.

Vizsla. More like a horse. She’s gotten huge. Janka looks like a dachshund next to her. She plays nice and fair with Janka and Bojka. Not with me. She’s rough with me. So far I have won, but that’s a passing condition. They say she’s still growing. I’m doomed!

Speaking of playing:
Every night the beaver comes up. She brings her eviscerated beaver stinking of saliva in the most inappropriate situations. During dinner she puts it in my lap, or on the table. I’m usually not too flexible at these times. I yell. During dinner she whines constantly which also makes me irritated, but after having eaten I give in anyway. Game: You have to tug the beaver. For a long time. There and back. For a very long time. On several occasions I suspected lockjaw with Dana, but no, she’s just determined. She’s not giving it. Of course she’ll push it into your hands if she feels like you’ve let it go. Not playing is not an option. The beaver has to be tugged!!!!! Also you have to play peek-a-boo imitating a cave with your legs: make the animal peek in and out like the poor thing’s peeking out of its cave. My knowledge of nature is gappy so I made up this habitat for the beaver. This makes Dana go mad and she digs out the beaver from under my legs. It doesn’t hurt to have jeans of proper thickness. Afterwards she expects me to make the animal disappear so she has to find it. At first this was a one-person job, later two, now it requires the whole family. To make it simple, I taught her under seconds to sit in her place and wait there while I hide the animal and she can only look for it when I call her. It’s more comfortable for me, and she just accepts this solution (she actually hates it). It’s only real with a fight. She has an amazing nose, she even found the beaver in the pocket of my coat hanging in the closet. The little bastard.

Water crazy. The house with one living area was not designed for vizsla owners. At least you have to beware of the water-hunting type on this terrain. Because, as we later found out, we hit the jackpot! Dana is horribly curious about water, in all forms and states of purity. Puddles excite her just as much as our bathwater. While we’re soaking unsuspectingly in the tub, she puts this and that in next to us. If it fits..?! If there is nothing in her reach then she’ll refrain from using tools and instead start a hunt for our toes. She splashes her whole scruffy head in the tub beside us and she bubbles. Until she retrieves the toy she dropped in, or until she has bitten us all over (by accident). Nightly she gives us huge high fives, there is water splashing everywhere. She was able to top this only on one occasion, when she carried a little water in her mouth, too, sprinkled it around and then slipped and slided on it. Luckily these nightly seanses are getting more rare. It’s usually the family member whose turn it is to clean up who is the least happy about this, or whoever has to go take a shower after a furry bath. :-)

Not only her nose is good, so is her sense of time. On weekends she wakes us up at six just like the alarm clock would during the week. Though while during the week she agonizes lengthily in our laps until 6.37, on the weekend she is somehow strikingly alert. Thanks to this is the wonderful habit that she can come into the bed… only on weekends!!! (just stay quiet!!!!) So during the week she knows exactly that we have our coffee until 6.37. Until that time, like I mentioned, she plays dead. She drags herself from her bed to the couch and comes to rolling around on us. At the mentioned time, her eyes pop and urgently she makes all kinds of noises in order to acquire breakfast. (See ear-flapping above) … and I think we’ve made a full circle. If the repertoire expands I’ll let you know at once!

Oh and I’ve never before in my life seen a dog who bites her nails! She bites them.





2014/04/10

akkor folytassuk! • let's go on!

Kedvező hírek a baba projektről! A babához szükséges fa és textil munkák is folyamatban vannak, úgy tűnik a tervem kivitelezhető! Ezer hála és köszönet Belyának a segítőkészségéért, a makett kivitelezéséért és a gyorsaságért!

Good news of the doll project! The wood and the fabric works has started, my design is all right! Many thanks for Belya for creating the first piece!