2015/04/29

új emma fotók • new pictures of emma

…megláttam Bojka asztalán azokat a papírmasé gömböket, amik a jelmezéből megmaradtak, aztán bevillant egy ötlet: így született meg az új képanyag Emmáról. Nem annyira időszerű, de fogadjátok szeretettel!






 ...I saw on Bojka's desk those papier-mache balls that remained from her carneval costume, then I had an idea: I refreshed the pictures of Emma on our website. I hope you will like them

2015/04/23

új dobozok • new boxes



Bojka mostanában állati elfoglalt, így nem tud időt szánni az újabb és újabb dobozok megrajzolására. Ha már változtatni kellett akkor megragadtam az alkalmat, hogy sokkal informatívabb legyen az egész. Ráadásul ennyi idő kellett nekem ahhoz, hogy meg tudjam fogalmazni a dobozra kerülő szöveget. Nem lett brilliáns, de fényévekkel jobb, mint az előző.

Bojka is very busy lately, so she can not spend time with drawing the new doll boxes for me. I had to change the look and I made the boxes much more informative then they were before. The text is still not brilliant, but much better than the previous one.

2015/04/14

cesky krumlov 3.rész • cesky krumlov part 3.











Minden évben visszatérünk Cesky Krumlovba, annak ellenére, hogy az itthoni virágzó tavaszból a kopár télbe érkeztünk. Aztán minden nap az utcákat járjuk kiéhezve erre a mesebeli világra. Idén kiegészítésül Goethe Utazás Itáliában című könyvét hoztam el magammal. Na igen, tisztában vagyok vele, hogy ez most egy hangyányi képzavar, de csak a koordináták nem stimmelnek, az életérzés igen! Pozitív világnézetre edzek, mert az utóbbi időben nagyítóval kell keresnem magamban a szép gondolatokat. Goethe végtelenül elnéző az emberekkel (a 150. oldalig biztosan) és irigylésre méltóan pozitív személyiség. Azokra a problémákra pedig - amik jelenleg engem foglalkoztatnak - megtaláltam a könyvében a választ: az ő korában is pontosan ilyen volt a világ és ő már akkor biztos volt benne, hogy ez soha nem is fog megváltozni. Én tőle tudtam meg most, úgyhogy fenntartom a jogot, hogy még magam alatt legyek egy ideig. 

" Aligha számíthat hálára az emberektől az, aki igényeiket emelni akarja, saját magukról magasztos eszmét akar elébük állítani, s meg akarja éreztetni velük, mily fönséges az igazi, nemes élet. Aki viszont lépre csalja a madárkát, mesékkel áltat, napról napra tovább zülleszt, arra azt mondják: ez a mi emberünk, s ezért találja kedvét az újabb kor annyi ízléstelenségben. Nem azért mondom ezt, hogy a barátaimat ócsároljam, éppen csak azt mondom, hogy ilyenek, s igazán nincs mit csodálkozni rajta, hogy  minden úgy van, ahogyan van." (Goethe - Utazás Itáliában, Rónay György fordítása)

Az élet nemességéről nekünk már konkrét elképzelésünk van és bármennyi konfliktust okoz is a külvilággal ennek megfelelően élünk. Persze az ezzel járó végtelenül ostoba és negatív szituációkon nehéz felülemelkedni.

Az utazás azonban tényleg segít, a helyiek nyugalma, derűje lassan-lassan átragad ránk is. Mindig pihenni jövünk, de egy idő után törvényszerűen alkotótáborrá fajul a dolog. Idén bebizonyosodott, hogy a családonként előforduló kreatívok optimális száma egy. Állati nehéz úgy fotózni, hogy mindenki más is fotóz. Nehezítés: most már Bojka is kezdi! A rossz példa ragadós. A férjem is beszállt ringbe és 15mp-es snittekből állított össze rövid mozikat a napjainkról. Letettem a lantot, úgy döntöttem eleget fotóztam eddig. Ráadásul tényleg zseniálisak mindketten, nyugodtan hátradőlhetek! Na jó, azért nem teljesen. :-D





Nem csoda, hogy itt mindannyian szárnyalunk, ha egyszer lépten-nyomon gondolatébresztő dolgokba botlunk. Otthon mostanság fedeztük csak fel Miroslav Sasek Ez New York, Ez Róma, ...London, ...Párizs könyvsorozatát. Itt kiderült, hogy a Miroslav Sasek alapítvány folytatja ezt a nemes hagyományt és a Baobab kiadó elsőként az Ez Prága könyvvel rukkolt elő. A férjem vette észre a könyvesbolt kirakatában és azóta egymás kezéből feszegetjük ki. Furcsa mód minden alkalommal amikor itt járunk hozzánk ragad egy-két könyv. Hagyomány. :-)









A múzeumokat idén csak távolról csodáljuk. Dana miatt van az egész.  Kb. háromnegyed órára hagytuk a kutyáinkat a szobában....mire visszatértünk a teljes személyzet és az aktuális vendégkör vérben forgó szemekkel állt a hallban. A probléma forrása jól körvonalazódott már kintről is: Dana félreismerhetetlen baritonjától tenyérnyi foltokban mállott a vakolat. Az ivartalanítási procedúrának köszönhetően idegen helyen - biztos ami biztos - pánikba esik. Janka pedig segít neki. A személyzet az incidens ellenére is rajongva imádta a kutyáinkat. Mi már nem annyira.

A lófrálás itt felér egy vagy akár több múzeum látogatással is. Az Egon Schiele art centrum mögötti utcában állandóan változik a "tárlat". Ezúttal az alkotókat az ego és a turizmus foglalkoztatta. Elnézve a keleti turistákat akik egészen extrém felszereléseket használva készítenek "spontán" selfie-ket, nagyon frappánsnak tűnnek ezek a falragaszok. A város csak háttérnek kell az egójukhoz. Volt néhány brutális "like me" plakát is, gondolhatjátok... Inkább nem fotóztam le. :-D






Az utolsó napon jelmezes biciklis felvonulás volt, itthon tweed run-ként ismert. Mi sajnos későn eszméltünk, a találkozás pillanatában már a hazatérés bánatába burkolóztunk. Így nehezen esett le, hogy a felénk suhanó biciklisták formabontó ruhát viselnek. Mire előkapartam a telefonom, már el is tűntek mind. A főtéren szerencsére újra találkoztunk velük, ahol lélekmelegítőként körbejárt a laposüveg meg a dobozos sör. Szükségük is lehetett rá, néhányan elég lengére vették a figurát. A hangulat töretlenül emelkedett...örömmel látták a közéjük furakodó, fentebb kifigurázott turistákat is. Aztán ismét biciklire pattantak, a rendőrörs felé kanyarodtak és az ott posztoló egyenruhások kezébe nyomták az üres sörösdobozaikat, hogy ugyan dobják már ki. Aztán az urak és az egyenruhások egymás oldalát fogták a röhögéstől. Ezt a jelenetet nem csak én nem tudom elképzelni itthon, ugye?








We go back to Cesky Krumlov every year, even though we arrived into barren winter from the blooming spring at home. We roam the streets pining for this fantasy world every day. This year I brought Goethe's Italian Journey with me. Well yes, I know this is a bit of a dissonance, but only the coordinates don't match, the mood does! I'm training for a positive world view, because I've had to look for positive thoughts in myself with a magnifying glass lately. Goethe is infinitely forgiving with people (definitely until page 150), and he is an enviably positive individual. And I found the answer to the questions that currently trouble me in his book: the world was exactly like this in his time, too, and he was already sure of it then that this is never going to change. I just found out from him, so I reserve the right to be down and puzzle over it for a while.

“For we receive but little thanks from men, when we would elevate their internal aspirations, give them a great idea of themselves, and make them feel the grandeur of a really noble existence. But when one cajoles them, tells them tales, and helping them on from day to day, makes them worse, then one is just the man they like; and hence it is that modern times take delight in so many absurdities. I do not say this to lower my friends, I only say that they are so, and that people must not be astonished to find everything just as it is.” (Goethe: Italian Journey)

We already have a concrete idea of the nobility of life, and no matter how much conflict this causes with the outer world, we live according to that. Of course it's hard to overcome these situations.

But traveling really does help, the calm and joy of the locals slowly sticks on us, too. We always come here to rest, but after a while it inevitably turns into an art camp. This year it proved true that the optimal number of creatives per family is one. It's really hard to photograph when everyone else is also photographing. Challenge: now Bojka has started, too! The bad example is contagious. My husband joined in, too, and made short movies about our days from 15 second scenes. I stepped aside, I decided I have taken enough photos so far. Plus they are both really great, I can sit back and relax!

It's no wonder we all soar here, if we stumble upon inspring things everywhere we go. We have only lately discovered Miroslav Sasek's book series, This Is New York, This Is Rome, ...London, ...Paris. Here it turned out that the Miroslav Sasek foundation is continuing this noble tradition and the publisher Baobab came out with the book This Is Prague first. My husband noticed it in the storefront of the bookstore and since then we've been tearing it from each other's hands. Oddly, every time when we're here, a book or two sticks to us. Tradition. :-)

This year we only admired the museums from afar. It's all because of Dana. We left our dogs in the room for about 45 minutes... by the time we got back the whole staff and the current guests were standing, furious, in the hall. The source of the problem was easily noticeable already from outside: the rendering was falling off in hand-sized pieces due to Dana's unmistakable baritone. Thanks to the spaying procedure, in strange places – just to be sure – she panics. And Janka helps her. The staff loved our dogs with enthusiastically despite the incident. We didn't so much...

Wandering around here is worth multiple museum visits. The “exhibition” is constantly changing in the street behind the Egon Schiele art center. This time the artists were dealing with ego and tourism. Seeing the Eastern tourists who make “spontaneous” selfies using quite extreme equipment, these posters seemed very witty. They only need the city as a background for their ego. There were also a few brutal “like me” posters, you can imagine... I didn't take a photo. :-D

On the last day, there was a costumed bicycle procession, here at home the project goes by tweed run. Sadly, we realized too late, at the moment of meeting we were already covered in the sorrow of going home. So we noticed with difficulty that the cyclists wooshing towards us are wearing extraordinary clothes. By the time I got out my phone, they had all gone. Luckily we met them again in the main square where a flask and cans of beer went around to warm up their souls. They probably needed it, too, some of them were dressed pretty lightly. The mood elevated undiminished... they were happy to see the above mentioned tourists who weaseled their way among them, too. Then they got on their bikes again, turned towards the police station and put their empty beer cans in the officers on post there, could they throw it away. Then the gentlemen and the officers held onto each other laughing. I'm not the only one who can't imagine this scene in Hungary, right?

2015/04/06

kincsvadászat  - treasure hunt





Kezdetben úgy tűnt, nem rajzoltam elég nagy hajszárítót a nyúlnak és a havas eső fog nyerni...aztán be is bizonyosodott. Nem gond, legalább az ablakmosást ugrottuk. Persze volt elég bajom az időjárás nélkül is. Amióta Bojka tudja, hogy nem a nyuszi hozza az ajándékokat egyáltalán nem vagyok könnyű helyzetben. Ez az ajándék-eldugósdi csak addig működik jól, amíg a gyerekek hisznek benne, hogy a nyuszi szórta szét - aztán oda a varázs. Ha meg csak simán megajándékozzuk őket, akkor meg oda az izgalom. Sokáig vívódtam mire eszembe jutott a megoldás: a lakás különböző pontjain kis feladványokat rejtettem el, amelyek lépésről lépésre vezettek el az ajándékokhoz. Irodalmi alulképzettségemet és a párhuzamosan futó feladatokat figyelembe véve szép munkát végeztem. (előbb voltak meg a rímek, aztán próbáltam az rímbe illő helyre bepaszírozni az ajándékokat) Nagyjából másfél óra alatt oldotta meg Bojka a feladványokat de mindannyian istenien szórakoztunk! :-)






Isteni kalácsot sütöttünk és persze tojást is festettünk, amihez idén növényi festéket használtunk, nagyon érdekes felületet és gyönyörű színeket kaptunk. Az pedig külön jó, hogy a tojás így ehető marad!





At first, it did not seem that I drew a hairdrier large enough to blow the snowy rain away ... Then it proved. But not the weather was my biggest problem. Since Bojka knows that not the Easter Bunny brings the presents I'm not in an easy situation. This gift/treasure hunt works well as long as the kids believe in it, and afer knowing the truth, the magic is over. If  we would just put the presents in Bojka's hand, we would ruin all the excitements. We didn't want to do this! I struggled for a long time before I found out the solution: at various points of our house, I hid small riddles (written in rhymes:-))) ), and the solutions led her step by step to the gifts. Considering my literary non-education I did a nice job.  It was a big challange for her! She needed one and a half hour to have all the solutions and the gifts as well...it was a big fun! :-)


2015/04/02

húsvét / easter 2015

Igaz, hogy esik az eső meg a hó is néha :-) ...de azért nagyon vidám, locsolkodós Húsvétot kívánunk Nektek és persze sok ajándékot a kicsiknek!

Although it's raining, and snowing a little :-)...we wish you very happy Easter!

2015/03/30

egy tanmese • a fable


Egy rövid történet következik, tanmese, ha úgy tetszik, hogy értsétek, miért akarok mindenféle "mondanivalót" keresztül tolni a játékainkon mostanában. Elkapott az oktató-nevelő fíling, nyilván öregszem. A történet tehát: A minap az erdőben jártunk, szokásos maratoni Dana sétáltatáson. Egy tisztásra értünk, ahol egy csapat gyerek rángatott egy izmosabb facsemetét. Hogy egészen pontos legyek: ki akarták törni. (Persze kutyát pórázon kéne sétáltatni, gyereket meg nem… ugye?) A szülők és barátaik csevegtek arrébb, és az egyik apuka, észlelvén közeledtünket, odaszólt a fiának, hogy ne csinálja azt, amit. Meggyőződés nem volt a hangjában, az intelem inkább felénk volt jelzés, hogy ő bizony tudja, hogy ezt nem szabad. Érteni ugyan nem érti, hogy miért nem szabad, mert neki is csak úgy mondták. A gyerek továbbra is tépte-rúgta a fát, tudván, hogy úgysem lesz következménye. Azért félvállról megnyugtatta édesapját, hogy ő nem a fát akarja bántani, csak a kutyánkra akarja rádönteni. Ekkor gratuláltam anyukájának (ő is ott állt ám!) a jól sikerült gyermekéhez, ami érdektelenségének gyümölcse, megérdemli, hogy vele töltse hátralévő éveit, és szomorúan távoztunk. Azt hiszem, a szülők nem mérik fel, hogy milyen ember lesz a gyerekükből, mekkora kárt jelentenek majd a környezetük és első sorban saját maguk számára. A legtöbb szülő a megúszós, ráhagyásos technikát alkalmazza, természetesen megidealizálva szabadságnak nevezi. A gyerekek pedig nagyon számítanak az őszinte figyelmünkre, aki ezt nem látja, inkább ne vállaljon gyereket. Nem tudom, érdemes-e bármit is mondani vagy tenni? Vagy játékot készíteni? Azt hiszem, amit mi csinálunk, olyasféle dolog, mint az irodalom. Azt olvasol ki egy történetből, amit akarsz. Az jut el a tudatodig, ami úgyis foglalkoztat. A többi visszapattan. Aki leírja, megalkotja a művet, az azon a ponton száll ki az egészből, amikor egy másik ember kézbe veszi a munkáját. Csak remélni tudom, hogy tőlünk többen kapnak megerősítést, mint ahány emberről visszapattan.

I'm going to tell you a short story, a fable, if you will, so you can understand why I want to push through all kinds of “meaning” through our games lately. I've been seized by the teaching-educating feeling, clearly I am growing old. So this is the story: The other day we were in the woods on our usual marathon of walking Dana, when we reached a clearing where a group of kids were tugging at a sturdier sapling. To be exact: they wanted to break it off. (Of course dogs should be walked on a leash, but not kids… right?) The parents and their friends were chatting nearby, and noticing our approach, one of the dads told his son to not do what he is doing. There was no conviction in his voice, the warning was more of a signal to us that he knows well that it's wrong. He doesn't understand why it's wrong, though, because they just told him that it is, too. The kid went on tugging and kicking the tree, knowing that there won't be any consequences anyway. But he casually reassured his dad that he doesn't want to hurt the tree, he just wants to make it fall on our dog. Then I congratulated his mom on her well educated kid, which is the result of her unconcern, she deserves to spend the rest of her years with him, and we parted sadly. I think the parents don't realize what kind of person their kids will become, and how much harm they will cause to their environments and most of all themselves. Most parents use the method of getting off the hook easily and letting the kids do what they want, of course idealizing the method. And the kids really expect their honest attention, if someone doesn't see this, then they shouldn't have kids. I don't know if it's worth saying or doing anything? Or making a game? I think what we do is something like literature. You read what you want into a story. What reaches your consciousness is what you are interested in anyway. The rest will bounce back. The person who writes down, creates the piece steps out of the whole thing at the point when another person takes their work in their hands. I can only hope that there are more people who get confirmation from us than those who bounce it back.

2015/03/23

baba bonyodalmak • doll complications




Sikerült kilépnem az éttermes játék digitális hipnózisából, és most némileg kaotikus helyzetjelentés következik a Janka fejeken túlról. Most végre nyugodtan végig tudom gondolni, hogy hol vannak a babagyártás gyenge pontjai. Van néhány... Nézzük sorban:
Amikor Emmát rivaldafénybe tettük, két varrónővel dolgoztam. Időközben kiderült, hogy egyikük tökéletesen alkalmatlan a sorozatgyártásra, inkább a tervezésben vett volna részt. Azzal viszont én is boldogulok, köszi. IÍgy gyakorlatilag egy komplett varrodát és ezzel együtt varrógépbeszerzést pakoltam Diára, aki egyedüli versenyzőként maradt – és hála az égnek, nagyon talpraesetten megbirkózott a feladattal. Mérhetetlenül hálás vagyok neki! Meg azért is, mert nem ismer lehetetlent, bármi történjen is, mindig mosolyog! Nemcsak kedves, vakmerő is: bátran bevállalt egy barátságtalan, motorzajos interlock gépet, holott ezidáig  egy kedves, csendes, lábbal hajtós antik darabon dolgozott. Nagyon nagy szeretettel készíti el a ruhákat, és nem csak az első darabot, de több százat is, ha kell! Mostantól a babákkal együtt az ő kezében lesz minden varrnivaló itt nálunk, a fejpántoktól a vászonzsákokig. Nem kevés. Köszönöm, Dia, a precíz munkádat és a lelkesedésedet!

Három új ruhakollekció már sínen van, ezeket Jankával egyszerre fogjuk útnak indítani. Janka stíusa teljesen kiforrott már, alig finomítottunk valamit ahhoz a prototípushoz képest, amit Bojka karácsonyra kapott. Az már biztos, hogy hintája és girlandja lesz a festőcucc helyett – de ezt már mondtam.
A babák doboza körül van a legtöbb kérdőjel... Nagy valószínűséggel változtatnom kell, mert tervezésben és kivitelezésben is nagy teher a sokféleségük. Ezért érthető módon a limitált szériás megoldás egyre kevésbé tetszik. Bár tetszik-nem tetszik, azzal kell gazdálkodnom, ami van, ez eddig sem az én döntésem volt. Viszont nagyon megszerettem a babák jelenlegi stílusát, amit meg is tartanék jó ideig. Illetve Emma kutyasétáltatósát tervezem visszatapsolni állandónak, gyönyörűek lennének a girlandos Jankával párban… De térjünk csak vissza a földre: a helyzet kilátástalan. Az anyagok jönnek-mennek... tervezhetek én bármit. Ugyan a férjem talált egy boltban még három és fél méter anyagot Emma régi ruhájából (ami kb.50 db babára elég), de ez minden. Nem tervezik, hogy ismét kapható legyen. Felvásárolni pedig nem tudok és nem merek egy bálányi anyagot. További doboz probléma: a külön megjelentetett ruhák mindkét babára illenek majd, ezt is valahogyan fel kell tüntetni a dobozokon – ezért is alapjaiban meg kell változtatni a dizájnt.
A gyártási problémákon túl van még valami: beakadt az a mozi nekem Emmáról, amit tavaly elkezdtünk, ám mivel jött a karácsony, sajnos csak egy ígéretes nyersanyag szintjén maradt. Jó lenne újra nekifutni... Emmáról, Jankáról és a gyártásról. Elhatároztam, hogy a babásdiról ezúttal nemcsak fotókat készítek, hanem ha úgy adódik, rövid snitteket is. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Bemelegítésnek egy rövid szösszenet a festésről: forgattam: én, festem: én, megvágtam: én. Ennyit a stáblistáról. Mozi itt.



Más: Idén szeptemberben leszünk öt évesek. Terveztem valami rövid áttekintést, igaz mindössze portfólió szinten, amikor álmodozásomat egy Kecskemétről érkezett felkérés támogatta meg: szeretnének egy bemutatkozó kiállítást rólunk. Nemcsak a munkáinkról, hanem a cég történetéről is. Játékokkal, hejehuja, miegymás. Mi ez, ha nem eleve elrendelés? A férjem tudta a választ, szerintem ti is kitaláljátok: Még több munka. :-D


I managed to step out of the digital hypnosis of the restaurant game, and now I give you a somewhat chaotic report from beyond the Janka heads. Now I can finally think it over calmly where the weaknesses of doll production are. There are a few… let's take it in order:
When we put Emma in the spotlight, I was working with two seamstresses. Meanwhile it turned out that one of them is perfectly unsuited for serial production, she would have rather partaken in designing. I can manage that on my own, thanks. Thus I basically dumped a whole sewing workshop and procurement of a sewing machine on Dia, who remained as the single contestant – and thank god she took on the task very aptly. I am immensely grateful to her! And also because nothing is impossible for her, whatever happens, she's always smiling! She is not only kind, she is also courageous: she bravely took on an unfriendly, loud-motored interlock machine, even though she had been working with a nice, quiet, foot-powered antique piece so far. She makes the clothes with much love, and not just the first piece, but hundreds, if needed! From now on, along with the dolls, all of our sewing will be in her hands, from headbands to canvas bags. It's not a small load. Thank you, Dia, for your accurate work and you enthusiasm!

Three new clothes collections are already on track, we are going to set these on their way at together with Janka. Janka's style is now fully formed, we barely refined anything compared to the prototype Bojka got for Christmas. It's sure now that she will have a swing and a garland instead of the painting equipment – but I already said that.
The most question marks are around the dolls' boxes… I probably have to make changes, because their variety is a big burden both in design and in production. So, understandably, I like the limited edition solution less and less. Though like it or not, I have to work with what I have, this hasn't been my decision thus far either. But I really came to love the dolls' current style, which I would like to keep for quite a while. Also I would like to make Emma's dog walking set permanent, they would be beautiful paired with Janka with a garland… but let's get back to earth: the situation is hopeless. Materials come and go… no matter what I design. Though my husband found three and a half meters more of Emma's old dress in a store (which is enough for about 50 dolls), but that's all. They don't plan for it to be available again. And I can't and don't dare to buy up a bale of material. Further box problem: the separately issued dresses will fit both dolls, we should note that on the boxes somehow – so the design has to be fundamentally changed.
Beyond the production problems, there is another thing: the movie is stuck in my head that we started about Emma last year, but since Christmas came, it remained on the level of a promising raw material. It would be good to start shooting again. About Emma and Janka and the production. I decided that this time I'm not only going to make photos of the dolls, but short scenes as well, if the opportunity arises. Then we'll see what comes of it. To warm up, a short something about painting: shot by me, painted by me, edited by me. So much for the cast. Here is the movie.

Other: We will be five years old this September. I was planning some short overview, true, only as a portfolio, when my daydreaming was reinforced by an offer from Kecskemét: they would like to make an introductory exhibition about us. Not only about our work, but also about the history of our company. With games, merrymaking, whatnot. What is this if not predestination? My husband knew the answer, I think you'll figure it out, too: Even more work. :-D