2014/11/23

valami • something


Íme a hét programfüzete: Mélymerülés a valóságban. Kétes kimenetelű és még nem lezárt lelkigyakorlatok. Egyensúly. Az egyensúly alatt azt értem, hogy a jót rossz követi és fordítva. Bár a jó részek nekem valahogy rövidebbnek tűnnek. Lehet, hogy csak nem figyelek eléggé. Miért van az, hogy ha kezdek ellazulni és élvezni az életet, abban a pillanatban valami bosszantó történik? Értem én, értem… fény-árnyék, jó-rossz… de biztos ennyire gyorsan kell váltani? A jelek szerint ez nem kétséges. DE lehetne rosszabb is, mondjuk lehetnék annak a bőrében, aki szórakozik velünk. Itt nagy levegőt vettem, és végiggondoltam a dolgot. Ha az ő életét élném, az egyetlen örömöm mások megszivatása lenne. Nem cserélnék vele, inkább szívok. Tulajdonképpen nekem már az is jó, hogy én én vagyok és nem ő. Na lám, van minek örülni. Sokkal jobb kedvem lett.

Ebben a percben olvastam egy okosságot: "Before something great happens, everything falls apart."
Remélem, igaz, mert a romhegyeket tekintve most valami marha nagy dolognak kell történnie.

Szerencsére Bojka szülinapjának reggelére kitisztult az ég, és minden rendbe jött. Mára a kötelezően megtartandó 4 szülinapja közül túl vagyunk az elsőn, ami inkább csak megemlékezés volt, tekintve, hogy huszadika csütörtökre esett. Mégis jeles nap ez, úgyhogy ünnepi vacsora keretében adtuk át az első ajándékot: "A" könyvet. Ebben a bizonyos könyvben foglaltattak Bojána 7 és10 éves kora közt elkövetett képek és okosságok. Mint pl ez: „-…honnan tudod, hogy nem én vagyok a fogtündér? - kérdeztem.  - Onnan, hogy te állandóan vasalsz.". A könyv várakozásomon felüli sikert aratott, de ez a profi alapanyagnak volt köszönhető és annak is persze, hogy a lányom felnőtt. (Tíz ééééév!!!!) Még hátra van az iskolai és a családi ünneplés. A hétvégét várhatóan a konyhában fogom tölteni, és már előre tudom, hogy a tejszín nem fog felverődni. Mondjuk foglalkozhatnék a munkával is, de ez jár az eszemben. Totál lebőgés lesz, ha a torta lassú kúszással megindul majd a talapzatról. Sebaj, lesz még néhány fogás, ahol kompenzálhatok.

…hogy a munkáról is essen szó: nagyon felpörgött az élet, gombamód növekvő dobozhegyek nehezítik a mozgást az irodában, mindenki csomagol, pakol, levelez. A nem létező kreativitásomat a családnak szánt ajándékok elkészítésére összpontosítom. Egyelőre az adventi naptáron tépem magam, és mellesleg készülnek már a karácsonyi ajándék festmények is. Meg még valami, de azt nem írhatom le… atyavilág, négy hét és Karácsony! Szoros lesz…


sikerült!!!:



Voilá the schedule of the week: deep-diving in reality. Unfinished retreats with uncertain results. Balance. By balance I mean that bad follows good and vice versa. But somehow the good parts seem shorter to me. Maybe I’m just not paying enough attention. Why is it that if I start to relax and enjoy life, something annoying happens instantly? I get it, I get it…: light-shadow, good-bad... but do we really have to switch so fast? It seems so. BUT it could be worse, for example I could be in the shoes of the person causing us this trouble. I took a deep breath here and thought the whole thing through. If I were living his life, my only pleasure would be picking on others. I concluded that it is possible to live that way, but what for? You know what? I’d rather not trade. I’m happy I’m me and not her. See, there is something to be glad for. I’m in a much better mood now.

In this minute I read something smart: „Before something great happens, everything falls apart.”
I hope it’s true, because looking at the ruins, something huge should happen now.

Luckily by the morning of Bojka’s birthday the sky cleared and everything was alright. We have held one of her four obligatory birthdays, it was more of a commemmoration, because the twentieth was on a Thursday. It is a big day though, so during the festive dinner we gave Bojka her first gift: „The” book. This book has pictures and sayings by Bojka from age 7 to 10. For example: „How do you know I’m not the tooth fairy?”, I asked. „Because you’re ironing all the time.” The book was more successful than I expected, which is thanks to the great material, and of course the fact that my daughter has grown up. (Ten yeeeears!!!) The school and family celebration are still left. I am probably going to spend the weekend in the kitchen, and I already know that the cream will not let itself be whipped. I could busy myself with work, but this is what’s on my mind. It will be a complete embarassment if the cake starts slowly sliding off the stand. No matter, there are a few other courses I can make it up with.

…a few words about work: life has really sped up, the tons of boxes make moving around in the office difficult, everyone is packing, stacking, writing. I am focusing my non-existent creativity on making gifts for the family. For now I am working on the Advent calendar, and the Christmas gift paintings are in progress, too. And something else, but I can’t write that down… oh my God, four weeks and it’s Christmas! It’s going to be a tight schedule…

the cake is ready, and perfect!!!

2014/11/13

második emma • second edition


…éééés íme a hivatalos fotók. Végre hasznát vehettem hajdani divatfotós gyakorlatomnak. Mondjuk Emmát jóval könnyebb fotózni. Leszámítva, hogy mindig belepislog ;-)

a baba elérhető itt






... and here are the official photos of the second edition. Finally I could use my practice as a fashion photographer. It's  much easier to to take pictures of Emma. Except that she always blink when I expose;-)

the doll available here

2014/11/11

vonatozás • train ride




Egyre gyakrabban vágyódom el. Először csak térben, aztán INKÁBB időben. :-) Közvetlenül az indulás után fordul át a dolog. Ahogy nézem az igénytelen benzinkutakat, a koszos pályaudvarokat, az villan be, hogy szemmel láthatóan az utazás folyamata senkit sem érdekel. Mindenki csak oda akar érni valahova (minél gyorsabban), mert ott majd jó lesz. De közben? Az az idő is az életünkből ketyeg, nem? A Pinterest-en böngészve csodás fekete-fehér képeket találtam arról, hogy régen hogyan is ment ez. Hát nem így…Beleszerettem a vonatok, az állomások fotóiba. Az utazást kísérő tárgyak is egészen másképpen festettek. Igyekeztem Emma új kiadásában a legjobb hangulatokat összegyűjteni. Gondolom látszik, hogy nem a Déli pályaudvar-Siófok vonal indította be a fantáziámat. :-) Az Emmagazinban láthatjátok kedvenc képeimet a turista osztálytól a luxus kategóriáig. 






DE: Emma utazik most helyettem. Egy reggel arra ébredt a húszas évek derekán, hogy bepakol a kockás bőröndjébe, hóna alá csapja kedvenc magazinját és maga mögött hagyja a várost. Lehet, hogy már tudja,hogy hova utazik, de az is lehet, hogy csak a véletlenre bízza a dolgot. Csodás állomásokon, pályaudvarokon suhan át, kávét kortyol az étkezőkocsiban és biztosan jó kis kalandokat él át. Vagány csaj. Küldjetek majd fotókat, hogy merre járt! :-)

A képeken a fotózáshoz készített hátteret látjátok. Pillanatokon belül kiderül, hogy tudom-e használni.

Ha minden a terv szerint halad még ezen a héten kapható lesz a második kiadás!





I long to leave more and more often. First only in space, then rather in time. It usually changes from one to the other after departure. As I look at the run-down gas stations, dirty train stations, I think, no one cares about the process of traveling. Everyone just wants to get somewhere (as fast as possible), because it will be good there. But meanwhile? That time is passing from our lives, too, right? Browsing on Pinterest I found lovely black and white photos about how this looked in the old times. Well not like this… I fell in love with the photos of trains and stations. The objects needed for traveling looked quite different, too. In Emma's new edition, I tried to gather the best moods. I guess it shows that my imagination wasn't spurred by the Déli pályaudvar-Siófok line. In the Emmagazin you can see my favorite pictures from tourist class to the luxury category.







BUT: Emma is traveling instead of me now. One morning in the twenties, she woke up and found herself packing in her checkered suitcase. Maybe she knows where she is traveling, but maybe she will only decide at the station. She passes lovely train stops and train stations, drinks coffee in the dining car and I'm sure she has great little adventures. She's a cool gal. Send pictures of where she's been! :-)

On the photos you can see the background made for the photo shoot. I will find out within moments if I can use it.

The second edition will be available this week!




2014/11/05

az első X • the first X


Közeledik már a nagy nap és én nem is állok olyan rosszul! Ma, november ötödikén, 11óra 11-kor bátran kijelenthetem, hogy a szülinapi kívánságlista rám eső részét teljesítettem!!! Tádáám! Pukkanjanak a pezsgősdugók (de gyorsan), kész van a hivatalos Bojána művészeti album második része és a festmény is!!!! Most már akár el is kezdhetek dolgozni. Esetleg. Az irodában persze laza kis őrültekháza van, biztos csak azért, hogy ne ragadjon el a csöpögős érzelgősség. Jó, akkor nem is részletezem. Ha már megúsztátok mélyenszántó gondolataimat az anyaságról és az idő múlásáról, azért mellékelek néhányat Bojka alkotásaiból, amiket 7 éves kora óta követett el:










The big day is coming and I'm ready with Bojka's artbook and with the picture that she was asking for. Thank God, it's time to work again! We're busy at the moment so I won't share my thoughts of "motherhood" and "time" with you, but I would like to show a couple of pictures that Bojka has made.




2014/10/28

második • second


A második Emma szériát festem. Elsőre úgy tűnt, hogy jóval könnyebb dolgom van, mert a fejek egyformák, de ezúttal a csiszolással szenvedek. A legapróbb eltérésre is rosszul reagál a festék, így hasonló hiba aránnyal dolgozom, mint először. Nem vicces. De legalább amíg nyüglődtem volt alkalmam megfogalmazni Emma főbb jellemzőit. Sokan kérdeztétek, hogy mit miért csináltam és miért úgy...és miért nem tökmáshogy…? Erre az a válaszom, hogy általában csak eszembe jutnak dolgok és elkészítem őket. Ezt azért kifejtem részletesebben is, mert udvarias vagyok:

Emma limitált pélányszámú sorozatokban készül
...mert valamilyen oknál fogva nekem azok az anyagok tetszenek meg, amiket éppen kivonnak a forgalomból. Ha eredetileg nem tervezték beszüntetni a gyártását, miután megveszem az anyagot biztosan fogják. Kétszer ugyanazt az anyagot nem sikerült ezidáig megvenni, holott az első és a második széria gyártása közt nem telt el négy hónap sem. Ne gondoljatok kacifántos kivitelezésű dekoratív textíliákra, natúr lenvászonról beszélek.

Fej
Alapja juhar, azért, mert a legkevésbé erezett, legvilágosabb fa. A festék magas fényű, kopásálló. Lehetne fokozni lakkozással, de az olyan Matrojskás. Szóval inkább nem.

Lézergravír
Az Emma felirat a baba fejének vállrészén található, ez nagyon tetszik, mindig büszkén nézegetem. :-) Egyelőre a testen nincs ilyesféle jelzés, szükségességének megvitatása folyamatban van.

Szem
Emma szeme kizárólag lesütve (nem csukva!) készül. Sok nyitott szemű baba van, de Emma már csak ilyen - befelé is figyel. 

Haj
Ami a haját illeti, az bizony fekete. Nem tehetek róla, így jutott eszembe. Rögeszmés vagyok, ennek ismeretében változtatásra csekély az esély. Igaz, Bojána nemrég beleejtett egy Placcs figurát a fehér festékbe...gondolom inspiráció gyanánt. Nos ezen felbuzdulva festettem egy-két fehér mintát. Aztán pirosat is. Még nem biztos, hogy bármelyik tetszene. Nézegetem még egy darabig.

Témák
Emma csupa olyasmit csinál amit mi is. Csupa régimódi dolgot. Érdeklődését tekintve elég konzervatív: Könyvet és újságot olvas. Kutyát sétáltat. Remélem tavasszal kimerészkedik a szabadba is festeni egy kicsit.





I paint the second Emma series. At first sight, it seemed that the conditions are much suitable, because the shape of the heads are same… but this time I was suffering from the wood work: some of the heads surface were rough. I could badly paint, so I had a similar waste quantity just like the first time. Not funny. While I was working I was thinking of Emma's main features. Many of you wrote and asked: Why did you do this?…Why did you do that..?…or why not? The answer is that I never think ahead… I just have ideas and I realize them, so most of the questions I can not answer, but I make an attempt because I am polite:

Emma series are limited. ... Why? ... Because the fabrics what a choose are allways withdrawn from service. If the company originally not planned to finish it's production, after I buy that certain fabric they surely will. Until today I couldn't buy the same fabric twice. Do not think of special, unique design decorative ones! I am talking about pure linen. 

head 
The heads are made of maple, because it's the lightest coloured wood. I use high-gloss paint, wear-resistant. Could be enhanced with polish, but it remembers me Matrojska dolls. I won't use polish - that is decided. 

laser engrave 
I'm so proud of the laser engrave on Emma's shoulder. Sooooo nice! :-)  Sadly the body has no sort of indication, should we find out something…?

eye 
Emma's eyes are cast down (not closed!). There are many open-eyed doll, but Emma is different. - Sometimes pays attention inward. 

hair 
Emma's hair is black. I can not help it. I'm obsessive, so there is a little chance for changes. My daughter recently dropped a wooden figure in white paint, it was a little inspiration…and I painted a couple of white samples. Then red ones. Still not sure that I like them.

Topics 
Emma likes the things we do. Mostly enjoy old fashioned occupations: reading books and newspapers. She likes walking the dog. I hope she will paint pictures in the garden next spring.

2014/10/21

Dana - második rész • Dana - Part two



Szépen fejlődünk, ami annak köszönhető, hogy Dana következetesen nevel minket. Meglehetősen elnéző velünk, hiszen mégiscsak alacsonyabb szintű életforma vagyunk.

Na jó, kezdem akkor visszafelé, az áttekinthetőség kedvéért össze-vissza.

Ha elgondolkodva megállsz, egy pontra meredve, tök ideges lesz. Ebből az állapotodból arra fogsz ocsúdni, hogy páros lábbal mellbe vágnak. Ébresztő! Ha ácsorogni van időd, akkor játszani is!

Beszél. Állandóan, folyamatosan. Eleinte mindenki összerezzent itt az irodában, hogy mi a francot ugat/hörög/morog ez a kutya, de szerencsére hamar megtanultak Danául, mostanra már oda-oda vakkantanak neki.

Vacsora:
Amikor asztalhoz ülünk, ő csatlakozik: a két hátsó lábára ül, a mellsőket pedig keresztbe teszi az ölemben. Ebből a külső szemlélők könnyen rájöhetnek: én vagyok a gyenge láncszem. Azonban Dana ilyenkor nem (csak) kunyerál, hanem ezzel a gesztussal jelzi, hogy tud ő legalább olyan szépen ülni, mint mi, köztünk a helye. Nem hagyhatjuk ki semmiből.
Pacsival jelzi, hogy ha ÚGY gondoljuk, ő kész lenne elfogadni egy falatot... Amikor sokáig nem gondoljuk ÚGY, egy határozottabb pacsival próbál motiválni, majd jön a "jól fejbe rúglak, ha nem figyelsz" fokozat. Kép sorozat (bizonyíték) mellékelve. 





Ezen a ponton a "Dana, ne rugdoss!" és a "Ha nem tudsz viselkedni, inkább menj a helyedre!" felszólítások szaporodnak, amivel csak rövid távú eredményeket tudunk elérni. Vacsora után rohanvást érkezik a játékidő, szerintünk pedig az "egy pohár borral a kanapéra rogyás" ideje jön el. Mivel álláspontjainkat ezidáig nem sikerült közelíteni, ezért randomszerűen különféle játékok jelennek meg a látóterünkben/poharunkban Danának köszönhetően, aki teljesen biztos abban, hogy mi igenis akarunk vele játszani, de még nem döntöttük el, hogy mivel. Kizárólag ennek a ténynek köszönhető a vonakodásunk. A leggyengébb idegzetű családtag adja meg magát elsőként és veti oda testét a dühöngő vizsla elé, csak legyen már vége. Nem túl nemes halál, de legalább gyors. A játék jól látható külsérelmi nyomokkal végződik - kizárólag rajtunk. A férjem esküdött, hogy nyílt törése volt a legutóbbi játékkor, de ezt nem tudta bizonyítani. Dana pedig csak írásos felmentést fogad el.



Lefekvés
Azt már sikerült megértetnie velünk, hogy az ő helye is a mi ágyunkban van. A számára kijelölt pontos koordináták sokáig vita tárgyát képezték, de végül megállapodtunk, hogy csak a szürke pokróccal kijelölt részre fekhet (az én térfelemen), és azonnal távoznia kell, ha jön az álommanó. Tudom, tudom, Ozorai Pipónak, a hős várkapitánynak nem volt ciki kutyákkal aludni anno, de nyilván én hisztisebb típus vagyok. Vagy az ő kutyája nem rugdosott álmában. Egy ideje így megy ez nálunk, a férjem megadó sóhajaitól kísérve. Nem osztja a nézeteimet a "kutyát az ágyba" kérdésben, sőt, többször kilátásba is helyezte, hogy ágyneműcserénél legközelebb nem vesződik a mosással, simán felgyújtja az egészet. Dana persze nem érti, hogy részéről miért nem áll fenn az ÁLLANDÓ fizikai közelség igénye...? A férjem megpróbálta rávezetni. Erre Dana odakúszott hozzá az ágyon (természetesen messze maga mögött hagyva a kijelölt szürke részt), mélyen a férjem szemébe nézett és búgó hangon hosszan cifrázva elővezette az érveit. Ez durva fordításban így hangzott: "Apa, én úgy szeretlek, olyan szép vagy… de tényleg… látod, milyen tök jó, hogy itt vagyok… különben ki csinálná veled...ezt:?" Aztán rávetette magát a férjemre, közben buzgón osztogatta a simiket (=finomnak szánt pacsi). Bármily nemes szándék vezette is, egy karmos simi azért nem olyan dolog, amit egynél töbször szeretne az ember az arcába. A férjem mégis elérzékenyült… majd visszatette Danát... a szürke pokrócra, az én térfelemre. Ebben maradtunk.


Új motívumként jelent meg köztünk Janka, aki feladta illegalitását és újra a család részének tekinti magát. Sőt, bármennyire is taszítja a gondolat, hogy huzamosabb ideig bármilyen apró felületen is érintkezzen velünk, érdekes módon Danával ez már nem esik nehezére. Egyszer rajta kaptam, hogy megnyalja Danát (!), Janka természetét ismerve ez már féktelen elragadtatásnak számít. Ami viszont görénység tőle, hogy csupa hülyeségre tanítja. Legtöbbször verőlegénynek használja. Csak odamordul, hogy meg kéne ugatni ezt-azt és a tökfej Dana lohol és intézi. Anélkül, hogy mérlegelné ennek a szükségességét. Ezt a marhaságot rendszerint az irodában gyakorolják, ahol van kellő akusztika hozzá. Ilyenkor lesül a képemről a bőr, Janka meg röhög a sunyi kis bajusza alatt.

A képeken a székfoglalós játékunkat látjátok.





A GLS futárunkkal, Attilával Dana hihetetlen mélységű kapcsolatot ápol, bejárja a kocsija zugait, megnézi, hogy van-e aznap kutyatáp a rendelések közt. A FedEx-es fiút is komálja, bár neki harcikutyái vannak, ezért némileg izmosabban kezeli Danát, de a DPD sajnos kizárólag olyan srácokat alkalmaz, akik akkorák, mint egy háromajtós szekrény, DE félnek a kutyáktól. Ilyenkor jön a verőlegényes figura. Janka morog, Dana ugrik … és szegény futár a résnyire nyitott ajtón próbálja beügyeskedni a targoncát. Én meg kicsit sem vagyok szalonképes, amikor méltatom a kutyáimat, főleg Jankát megemlítve bizonyos nagyfokú fájdalommal járó szituációkban - mert ő a felbujtó. De ez a futár számára nem egyértelmű, ő csak a vadul csaholó vizslát érzékeli és azt, hogy a másik kutyát fegyelmezem. Ebből arra következtet, hogy nyilván elmebeteg vagyok. Nyilván...



Ettől függetlenül Dana nagy népszerűségnek örvend az egész irodaházban. A kedvenc nyomdánk a velünk szemben lévő irodába költözött így munkakapcsolatunk megerősítéseként Dana néha átlátogat. Reggel egy balkanyarral bevágódik a nyomda irodájába, ahol kitörő lelkesedéssel fogadják annak ellenére, hogy steril gyógyszercsomagolásokat állítanak elő, és a vizslaszőr alapból nem kéne bele. Danának semmi kétsége afelől, hogy imádnivaló tündérbogár és mindenki, aki megérintheti, csak boldog lehet. Ezért több alkalommal átlátogat, kisurranva a futárok érkezésekor, majd este távozóban is beköszön. A férjem ilyenkor sírva könyörög, hogy zárjuk be az ajtót mögötte és tegyünk úgy, mintha már nem dolgoznánk itt. Ha esetleg Dana valamilyen oknál fogva nem menne szomszédolni, érkezésünkkor már sietnek is kifelé a nyomda munkatársai, hogy örvendezzenek és lesimogassák róla a szőrét. Ez már igen! Naponta kétszer minimum kell hagyni nekik, hogy hódolhassanak - Dana szerint ez így fair.




Danát (és minket természetesen) csak egyetlen ember utált itt az irodában, de szerencsére ő már nem dolgozik itt. Szimplán csak ősembernek hívtuk, mert nagy ritkán tudtunk emberi vonásokat felfedezni nála. Eleinte hörrent egyet, ha meglátott, ezt köszönésként nyugtáztam, mert jó fej vagyok. A későbbiekben nem fáradt ezzel, mint ahogyan azzal sem, hogy viszonozza az én köszönésemet. Gondolom minden energiája ráment, hogy az ajtónk elé söpörje az egész aula szemetét. Valahogy mégsem éreztem hibásnak magam a sár miatt, tekintve, hogy ez építőipari érdekeltségű hely, következésképpen a raklapok picit több koszt csinálnak, mint mi kutyasétáltatásból visszatérve. Miután a férjem elbeszélgetett vele, felhagyott eme kedvtelésével. Fura egy fazon volt: kizárólag ebédidőben szeretett felmosni, amikor az irodaházból kiáramló emberek tapétává udvariasodva próbálták kikerülni a nedves foltokat. Ha valaki mégis talpával illette a vizes felületet, ő nagy ívben elhajította a felmosófát, hogy csak úgy csattant a kövön, és két kezét a fejére tapasztva, csúnya színű aurával elhúzott... délre, maga mögött hagyva a kővé vált alanyt. Nem hiányzik. Az utódja is tartózkodó Danával, de ő szerencsére teljesen normális.

Visszatérve Danára, ahogyan mi fejlődtünk áldásos közreműködésének köszönhetően, mi is keresztül vittünk nála ezt-azt. Hihetelenül simulékony, figyelmes és kedves kutya, de rengeteg energiája van, és ha ezt nem sikerül levezetni, akkor jönnek a komplikációk. Az eszét is edzeni kell, mert hiába fárad el a teste, ha az agyi rész nincs kiaknázva, ugyanúgy pörög.  Mostanra már gyönyörűen jön pórázon, leül, hogy lecsatolhassam róla és csak akkor rohan el, ha azt mondom: "most mehetsz, futás!" Sétánál ha jön/fut valaki szemben, rögtön visszajön hozzánk és csak akkor megy el, ha az illető már elhaladt mellettünk. Ennek ellenére kedves embertársaink mindig megragadják az alkalmat, hogy beszóljanak. Nem tudom, mit várnak? Vegyem ölbe? 
Reggel jó nagy sétát teszünk, így megnyugszik a lelkiismertetem, hogy joggal várom el az egész napi alapjáratot tőle az irodában. Persze nem olyan unalmas neki, a fenti kalandok kitöltik a napját, nem csak aludnia kell egész nap. :-) Délben újra séta, este pedig valamelyikünk játszik vele: a húzogatós és az eldugós játék azóta sem veszített a fényéből. A fürdőkádat már szerencsére kerüljük, de az eldugott cuccok megkeresésében már mesteri fokozatot sikerült elérnie, és már nemcsak tárgyakat (név szerint!), hanem embereket is meg tud találni. Bojkával bújócskáznak, nálam pedig kiválóan működik, amikor megkérem: "szólj Apának, hogy kész a kávé!"  :-DDD






We are making nice progress thanks to Dana's consistent training. She is very tolerant with us, we are a lower form of life after all – from her point of view. She's very patient if she's walked enough. If not… hell breaks loose.

Okay, I'll start backwards, and in random order, just to be clear-cut.

If you stop, lost in thought, staring at one point, she gets very anxious. You are going to awake from this state by being kicked in the chest with two legs. Wake up! If you have time to just stand around, you have time to play, too!

She talks, always, continuously. At first it gave everyone a start in the office, but luckily they have learned Dana's language, they even bark back at her.

Dinner:
When we sit down at the table, she always sits on her two hind legs, and crosses her front legs in my lap. Onlookers can easily realize: I am the weak link. But Dana is not (just) begging when she does this, she is telling us that she can sit just as pretty as we can, she belongs among us. We can't leave her out of anything.
Of course she signals when the food is appealing to her with a light high-five: if we want, she's prepared to accept a bite… When we don't think she should get anything for a long time (seeing as she has dinner before us), she tries motivating us with a stronger high-five, and then comes the “I'll kick you in the head if you don't pay attention” stage. Photo attached.
At this point we start saying “Dana, don’t kick”, and “If you can't behave, go to your bed!”, which only yields short term results. After dinner comes playtime, and, according to us, “collapse on the couch with a glass of wine” time. Since we haven't been able to reach a compromise so far, toys randomly appear in our field of vision and in our glasses thanks to Dana, who is convinced that we do want to play with her, we just haven’t decided what to play with yet. That is the only reason for our reluctance. The weakest family member surrenders first and throws their body to the raging dog, just let it be over. It's not a noble death, but at least it's quick. Playtime ends with visible injuries – only on us. My husband swore that he had a broken bone at the last playtime, but he can't prove it. And Dana only accepts a written release.

Bedtime.
She has finally made us understand that she belongs in our bed, too. We couldn't decide on the exact coordinates assigned to her for a long time, but we finally agreed that she can only lay on the part marked by the gray blanket (on my side), and she has to leave at once when the sandman comes. I know, I know, it wasn't below Pipo of Ozora, the brave constable to sleep with dogs, but I am evidently more whiny. Or his dog didn’t kick in its sleep. That's how it's been going for some time now, accompanied by my husband's sighs of resignation. He does not agree with me on this question, he has said multiple times that the next time we change the sheets, he won't even bother washing them, he'll simply burn the whole thing… but this hasn't happened so far. Of course Dana doesn't understand why he doesn't have the need for CONSTANT physical contact…? My husband tried to explain to her. It didn't work. Dana crawled up to him on the bed (way off the designated gray area of course), looked deeply into my husband's eyes and explained her arguments lengthily. The rough translation was something like this: “Dad, I love you so much, you're so pretty… really… see how good it is that I'm here… otherwise who would do this to you:…?” Then she threw herself at my husband, enthusiastically petting him (=high-fives that are meant to be gentle). However noble her intention, a clawed high-five is not something one wants in their face more than once. My husband was touched, though… then he put Dana back on the gray blanket, on my side. We left it at that.

Janka appeared as a new motive, she has given up her exile and is willing to be part of the family again. What's more, however repulsive she finds the thought of touching us for a longer time, interestingly this is not a problem with Dana anymore. I once saw her lick Dana (!), knowing Janka, this means unrestrained infatuation. It's not nice of her though that she teaches her all kinds of stupid things. Most of the time she uses her as a goon. She growls, indicating that someone or other needs to be barked at, and stupid Dana is already running and solving the problem. Without stopping to think whether it is necessary. They usually practice this at the office, where the acoustics are appropriate. This makes me very embarrassed, while Janka laughs in her beard.

Dana has a very deep relationship with the GLS courier, she investigates the nooks of his car to check if there is any dog food among the orders that day. She likes the FedEx guy, too, but he has fighting dogs so he manages Dana with a bit more strength, but DPD unfortunately only employs guys who are big as mountains BUT scared of dogs. That's when the goon role comes in. Janka growls and Dana jumps… and the poor courier tries to get the cart in through the barely open door. My language is not presentable at all when I react to my dogs, especially mentioning Janka in certain painful situations – because she is the instigator. But this is not obvious to the courier, he only sees the madly barking pointer, and me punishing the other dog. I'm obviously crazy.

Despite all this, Dana is very popular in the whole office building. Our favorite press moved to the office across from us, so Dana visits them now and then to fortify our work relationship. In the morning she checks if Mónika is already waiting for us, if she is then she is properly greeted, then Dana takes a left turn and charges into the press office, where they greet her enthusiastically even though they make sterile medication packaging which, by default, shouldn't contain dog hair. Dana has no doubts that she is an adorable ray of sunshine and anyone who touches her can be nothing but happy. So she makes visits multiple times, sneaking out when the couriers arrive, and she pops over in the evening when we're leaving. My husband begs for us to lock the door behind her and pretend we don't work here anymore. If, for some reason, Dana doesn't visit the neighbors, the press employees hurry to rejoice and pet the hair off her when we arrive. We need to let them worship her at least twice a day – Dana thinks that's only fair.



There was only one person here in the office who hated Dana (and us of course), but luckily he doesn't work here anymore. We simply called him caveman, because we rarely discovered human traits with him. At first he gave a grunt when he saw me, I accepted this as a greeting because I'm nice. Later he didn't bother to grunt, nor reciprocate my greetings. I suspect he used up all his energy sweeping all the trash of the building in front of our doorstep. I somehow didn't feel guilty because of the mud, seeing as the area is used by the construction industry, so the pallets make a bit more dirt than we do when we get back from walking the dogs. After my husband had a talk with him, he gave up this pastime of his.
He liked to mop the floor strictly during lunchtime, when the people streaming out of the office courteously tried to blend in with the wallpaper to avoid the wet spots. If someone stepped on the wet surface, he threw away the mop with a big crash, and holding his head with his hands, left with his bad-colored aura… for good, leaving the shocked subject behind. We don't miss him.
His successor is also reserved with Dana, but luckily he is normal.



Back to Dana. As we have made progress thanks to her contributions, we have also managed to achieve some cool things with her. She is by default a very pliant, attentive and nice dog, but she has tons of energy, and if this energy isn't used up, that's when complications arise. Her brain needs to be trained, too, because it doesn't matter how tired her body is if her brain is not utilized. :-/ By now she walks beautifully on leash, she sits down for me to take it off her and only takes off when I say “now you can go, run!” If someone is running/walking opposite from us when we are walking, she comes back to us immediately and only leaves when the person has already passed us. We take a big walk in the morning, so my conscience is settled that I can rightfully expect her to be idle all day in the office. Of course it is not so boring for her, the adventures noted above fill her day, she doesn't have to just sleep all day. :-) In the evening one of us plays with her, the pulling and hiding game is still as exciting as always. She has reached a master level in finding hidden things, and now she can not only find objects (by name!), but also people. They play hide-and-seek with Bojka, and it works wonderfully for me when I ask her to “tell Dad that coffee is ready!” She really tells him!!! :-DDD