2014/08/27

az emma sztori • the emma story


Felvarrtam a hátterekre a ruhákat, készítettem Emmagazin-t, divat és tárgyfotókat, Emma könyvecskét a történetéről, feltöltöttük mindezt a weboldalunkra, de a dobozok csak nem készülnek el. Várunk, várunk…A nyomda előzékenyen hátratolta a mi munkánkat, sürgősebb dolguk van...


















I was sewing up the dresses to the background papers, I designed the Emmagazine, I made fashion photos of Emma and a short book of her story. Then my husbant loaded up the whole stuff on our website. You can see, if you like! We're ready, but the boxes still not. Waiting, waiting…The press company has another urgent work, pulling us back to the end of the line.

2014/08/08

pihenés • rest



Hogy is van az a mondás? Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni… ? Hát még ötször! Megint Prvicen nyaraltunk, bizony, ötödször - és ezúttal Danával. Az idő tragikus volt, az időzítés szintén. Márciusban lefoglaltuk a szállást. Dana viszont szeptember helyett úgy döntött, hogy inkább most, augusztus elején tüzel. Kiváló. Eltűnt forgalmazói csomagok, betört szélvédő, felmondott takarítónő (négy hét kihagyott takarítás után), tüzelő kutya és özönvízszerű eső fémjelezték az indulásunkat. Utánunk felborult egy kamion az M7-en, de szerintem ez nekünk lett szánva. Az úton végig zuhogott, a tengerig átlag nyolcvannal haladtunk. Amikor Vodice-ba értünk ugyancsak más kép fogadott mint eddig. Ha elsőre ilyen lett volna a nyaralásunk, eszembe sem jutott volna ajánlani senkinek, hát még blogot írni róla. A hajó ezúttal pontos volt, csak éppen a vihar miatt nem ment Prvic Luká-ig, csak Sepurine-ban állt meg. Ez kábé 30 perc gyaloglás bőröndökkel és tüzelő kutyával a napon. Mert bizony mire odaértünk kisütött ám! Amikor partra szálltunk Laca a könnyeit nyelte. Emmáé itt minden emlék. Nagyon furcsa volt. Csak Janka nem szívta mellre, rutinosan kanyarodott be a Hotel Maestralba. Hopp, csakhogy ezúttal nem ott szállunk meg. Hanem a  Piazza Clara apartmanban. Dana gyakorlatilag az első tíz percben felszedett egy udvarlót. Szerencsétlen kutyus megkeserítette napjainkat, és Danát szobafogságra ítélte majd' egy héten keresztül. Nyilván ő is inkább lett volna bárhol máshol, de a hormonok nem hagyták nyugodni. Az ajtónk előtt élt, aludt, szerenádozott. Minket árnyékként kísért, és megpróbálta beteljesíteni azt, amit Danán nem sikerült. Az egész sziget rajtunk röhögött, de segíteni senki sem akart. Egy hölgy könyörgött, hogy vigyázzunk rá, mert olyan gonoszak az emberek, mindig bántják. Vigyázzunk rá, hiszen nem akar rosszat, csak szerelmes... Ezt nem hiszem, hogy bárki utánunk csinálta volna, aki nem zen buddhista. Ha közértbe mentünk, utánunk jött. Soha nem tette be oda a lábát, jólnevelt kutya lévén, most a pultos hölgynek kellett kidobnia. Ha úszni mentünk, utánunk ugrott a legmélyebb vízbe is, Laca mentette ki, amíg a kutya elszántan "udvarolt" neki, a tömeg meg a parton okoskodott. Ha megálltunk, a lábunkra cuppant, ezért elég eszelős tempót diktáltunk. Ő tartotta. Tizennégy éves, az egész falu kutyája. Más nyilván kinyírta volna, de mi amellett, hogy néha fenéken billentettük, mindig megvédtük a taplóktól. Eszelős szerelem volt, de szerencsére az utolsó előtti napon elmúlt. Végre kimerészkedhettünk együtt, az egész család. Eddig mi Bojkával Speedy-t csaltuk el, hogy Dana és Janka sétálhasson egy kicsit. Valahogy nem sikerült együtt lennünk öt napon keresztül. A fotózás is nehézségekbe ütközött, mert megállni nem lehetett. Nagyon jók lehetünk logisztikában, mert mégis megvolt a strandolás, a múzeumozás, a nyaralás. Persze a pihenés nem, de azt hiszem, nem is erre vagyunk kitalálva. Egyszer majd..., talán.





Dana ivartalanítása, azt hiszem, ezután már nem kétséges. Imádom a kutyámat, gyönyörű, fantasztikus. De nem akarom a romlásba dönteni a környezetünket és életveszélybe sodorni a hódolóit, akik autók közt rohannak át vagy egyszerűen nem esznek-isznak, pihennek egy héten keresztül. Túlkínálat van kiskutyákból, elég a minden szakértelmet nélkülöző szaporításból. Marad nekünk Dana és imádjuk őt. Egy almot nem tudnánk úgy felnevelni, ahogyan szeretnénk. Tuti belerokkannánk.










How does that saying go? You can’t step in the same stream twice…? how about five times!? We spent our vacation in Prvic, that’s right, for the fifth time – and this time with Dana. The weather was tragic, so was the timing. We made our reservations in March. But Dana decided that instead of September, she’ll be in heat now, at the beginning of August. Excellent. Missing distributor’s packages, the cleaning lady quitting (after four weeks of missed cleaning), a dog in heat and flood-like rain marked our departure. A truck flipped over on the M7 behind us, but I think that was meant for us. It rained all the way, we had an average speed of eighty to the sea. When we reached Vodice, what we saw was very different than it has been so far. If our vacation would have been like this for the first time, I wouldn’t have imagined recommending it to anyone, let alone blogging about it. The ship was on time this time, only due to the storm it didn’t go until Prvic Luká, it only stopped in Sepurine. This meant about 30 minutes of walking with suitcases and a dog in heat in the sun. Because yes, by the time we got there the sun came out. When we stepped on shore, Laca was fighting back his tears, all memories belong to Emma here. It was very strange. Only Janka wasn’t phased, she turned in routinely to Hotel Maestral. Whoops, just that we’re not lodging there this time. Here is the new place: Piazza Clara. Dana acquired a beau basically in the first ten minutes. The poor dog embittered our days and forced Dana into confinement for almost a week. Clearly he would have been anywhere else, too, but the hormones wouldn’t let him rest. He lived, slept, serenaded before our door. He followed us like a shadow and tried to fulfill on us what he couldn’t on Dana. The whole island was laughing at us, but no one wanted to help. A lady begged us to take care of him, because people are so mean, they always hurt him. Take care of him, he doesn’t want trouble, he’s just in love… I don’t think anyone who isn’t a Zen Buddhist would have done what we did. If we went to the grocery store, he came with us. He never set foot in there, being a well disciplined dog, now the cashier lady threw him out. If we went swimming, he jumped after us even in the deepest water, Laca helped him get out, while the dog “courted” him resolutely, and the crowd gave advice from the shore. If we stopped he stuck to our legs, so we kept a pretty fast pace. He kept up. He’s fourteen years old, he’s the whole village’s dog. Anyone else would have undoubtedly killed him, but besides giving him a light kick sometimes, we always protected him from jerks. It was a mad love, but luckily it passed on the day before last. We finally went out together, the whole family. Until then, we distracted Speedy with Bojka so Dana and Janka could walk a little. Somehow we couldn’t manage to be together for five days. Taking photos was difficult, too, because we couldn’t stop. We must be great in logistics, because we checked off the beach, museum, vacation. Of course no rest, but I don’t think we’re made for that anyway. Someday… maybe.







After this, I think spaying Dana is not a question anymore. I adore my dog, she’s beautiful, fantastic. But I don’t want to lead our neighborhood to ruin and put her admirers’ lives in danger when they run across the street in front of cars, or simply don’t eat, drink, rest for a week. There is an oversupply in puppies, enough of breeding with no competence at all. We’ll have Dana and we adore her. We couldn’t raise a litter the way we would want to. It would cripple us.