2015/05/18

bon appétit!


Hurrá, végre ma van! Ez nem a klasszikus hétfői formám, tudjátok, de ma csak vigyorogni tudok: szóljanak a harsonák, megjelent a Chefs című játékunk! Mégsem az a legjobb érzés, amikor összeáll egy makett és élni kezd a játék, hanem ez, amikor elkészül! Pattintgatom a lapok széleit, nézegetem a figurák statikáját és arra gondolok, hogy: - Atyavilág, ez sikerült! Nagyon kritikus vagyok magammal, rendszerint az elkészült munkáimmal mindig elégedetlen. Most akkor duplán ünnepeljünk: elkészült a játék és még elégedett is vagyok! :-D Fogalmam sincs, hogy voltam képes erre? De talán mégis…ha nem lenne velem a családom valószínűleg egy vonalat sem húznék. Akkor jöjjön a díjátadós szöveg, (hol egy samponos flakon?): köszönöm férjemnek a támogatást, a precizitást és azt, hogy akkor sem hagy békén a pontosításokkal, amikor lélekben már rég magam mögött hagytam az egészet. Bojkának a türelméért vagyok hálás, hogy a szeme sem rebben, amikor egész hétvégén fotózunk, sőt ő is jön, segít. Ráadásul képes a tesztjátékok alkalmával nyugodt maradni. Régen ez nem volt jellemző. Nos, tehát amint látjátok: egész hétvégén dolgoztunk, fotóztunk, filmeztünk. A kedvenc játékom elkészült. Akkor nincs is más dolgunk…asztalhoz! :-)

Miért is nincs az egész irodában egy üveg pezsgő?



A játék bevezető szövegében nem, nem vicc a cukkinis dolog…hamarosan előkaparom nektek a receptet!



Hooray, finally today! This is not my classic monday mood, as you know, but today I can only grin: our new game, the “Chefs” is published! I thought that the best feeling is when the mock-up of the game begins to live, but much better when the game is ready! I’m turning over the cards, testing the figure’s statics and think about that - Oh God, we did it! I am very critical of myself, I always dissatisfied with my work. Now we can hold a double celebration: the game is ready and I'm still satisfied! :-D I do not know that how I've been able to do that? But maybe ... without the supporting of my family I wouldn’t even draw a line. Here comes the award ceremony speech (where a bottle of shampoo?): Many thanks for my loving husband, his precision and supporting. I am grateful for my daughter, Bojka for her endless patience and her bright ideas. 
Well, so as you see: my favorite game is complete. Then ... enjoy! :-)


Why don’t we keep a bottle of champagne in the office?





2015/05/12

új memória játék • new memory game


A múlt hét gyakorlatilag bénázással telt. A kutyás memóriát elkezdtem ugyan, de már a kutatómunkánál atomokra estem szét. Vegetáriánus állatvédő ne keresgéljen a neten inspirációt.  Csupa olyasmibe futottam bele, ami nem tűr nyomdafestéket. Egyre reménytelenebbnek éreztem, hogy az állatokkal való bánásmód kedvezően alakulhat a jövőben. A tehetetlen düh a lapockáim közé kúszott és addig mászott felfelé a gerincemen, amíg lebénította a nyakam. Nem segített. Még mindig rengeteg közhely, előítélet él az emberekben, amit ki kéne valahogy radírozni a fejükből, így érthető, hogy túl sok dolgot akartam “mondani” ezzel az egyszerű kis játékkal.  A gondolataim cikáztak, így állandóan felpattantam a monitor elől és én is ide-oda cikáztam. Többször kiporszívóztam, letörölgettem, és nagyjából százszor igazítottam meg az elvágólag sorakozó játékokat. Na, az ablakokat azért nem mostam le, az a legvégső stádium! De egy hajszálnyira voltam tőle. Persze egyre idegesebb lettem attól, hogy csak húzom az időt, amikor más dolgokkal teljesen el vagyok havazva. Megszületett a döntés: ha ez a játék most valamiért nem sikerül, félre kell tennem. Tapasztalatból mondom, hogy nem lehet semmit erőszakkal végigtolni. Ha mégis megteszed, érződni fog rajta és utálod majd. Meg mindenki más is. A témát egyelőre pihentetem. Valóban látványosan szenvedhettem, mert valaki megszánt ott fenn. A megváltás egy fb commentben érkezett, és új irányt adott végre. Hálám mindhalálig kísérni fogja Szabó Ibolyát, aki nem is tudja talán, hogy mekkora jót cselekedett velem. Felvetette, hogy képregényt kéne csinálni Emma és Janka kalandjaiból. Elolvastam és ledöbbentem. Hogy ez nem jutott eszembe magamtól! ... A babaház óta szenvedek, hogy hogyan is írhatnék én történetet a babákhoz, amikor irodalmilag max. blog monológokra vagyok kapacitálva?!?! - hát így. Képregény. Zseniális, fantasztikus ötlet! Köszönöm, Ibolya!!!! Persze még nem írtam meg, tehát még bármi kiderülhet, ráadásul a többnyelvűség is felvet néhány problémát… Mindenesetre nekiláttam: átpörgettem a fotókat lehetséges történeteket keresve bennük. Rengeteg jót találtam. Ki is nyomtattam őket és kiragasztgattam az iroda falára. Klassz, de így is csak én látom. Az nem lehet, hogy ilyen rövid a képek pályafutása - agyaltam-, ahhoz képest állati sokat dolgozom velük. Megvillannak a blogon, a facebook-on, és ennyi. Rájöttem, hogy nem bírom kivárni, amíg képregénnyé formálódnak, játékot akartam belőlük azonnal!  Most bezzeg nem kellett sokáig toporognom, hogy kipattanjon a szikra, szinte azonnal jött az ötlet: memória játék lesz, úgyis nagyon megnyirbáltam a kínálatot! Ideje visszatölteni!
Örömmel tudatom, hogy két nap leforgása alatt elkészült! Tadáááám, hamarosan indulnak a nyomdába! Remélem egyszerre lesz kész az új Emma babával, Jankával és a ruha szettekkel.



Last week was basically spent messing around. I did start the dog memory, but I already fell to pieces during research work. Vegetarian animal rights supporters should not look for inspiration on the net. I found all kinds of stuff that are not press friendly. I felt more and more hopeless that the treatment of animals could turn out favorably in the future. Helpless anger crawled between my shoulderblades and creeped up my spine until it numbed my neck. It didn't help. There are still tons of clichés and biases in peoples' heads that should somehow be erased, so it's understandable that I wanted to “say” too many things with this simple little game. My thoughts were all over the place, so I constantly jumped up from the computer and I was all over the place myself. I vacuumed and dusted multiple times and adjusted the stacked games about a hundred times. I didn't wash the windows, though, that's the final stage! But I was only an inch away from it. Of course I got more and more frustrated that I was just stalling time while I am completely swamped with other things. The decision was made: if this game is not coming along for some reason now, I have to put it aside. I say from experience that nothing can be pushed to the finish with force. If you do anyway it's going to show, and you're going to hate it. And so will everyone else. I'm putting the subject to rest for now. I must have been really suffering visibly, because someone up there had pity on me. Redemption arrived in a fb comment and finally gave me a new direction. I will be eternally grateful to Ibolya Szabó, who perhaps doesn't even know how much she has helped me. She suggested that I make a comic about Emma and Janka's adventures. I read it and I was dumbfounded. How could I not have thought of this myself! … I've been agitated since the doll house, how could I write a story for the dolls when literarily I have a capacity for blog monologues at the most?!?! - well this is how. A comic. Brilliant, fantastic idea! Thank you, Ibolya!!! Of course I haven't written it yet, so anything can come up, plus multilinguality also poses a few problems... At any rate, I got going: I looked through the photos looking for possible stories in them. I found tons of good ones. I printed them and stuck them on the office wall. Cool, but this way I'm the only one to see them. It can't be that the career of the photos is so short - I thought -,  compared to how much I work with them. They show up on the blog, on facebook, and that's it. I realized I can't wait until they form into a comic, I wanted a game with them at once! Now I didn't have to wait around for long for inspiration to come, the idea came almost immediatley: it will be a memory game, I've cut back our supply a lot anyway! Time to fill it back up! I am happy to announce that it was finished in two days! Voilá, they're going to the press soon! I hope it will be ready at the same time as the new Emma doll, Janka and the clothes sets.







2015/04/29

új emma fotók • new pictures of emma

…megláttam Bojka asztalán azokat a papírmasé gömböket, amik a jelmezéből megmaradtak, aztán bevillant egy ötlet: így született meg az új képanyag Emmáról. Nem annyira időszerű, de fogadjátok szeretettel!






 ...I saw on Bojka's desk those papier-mache balls that remained from her carneval costume, then I had an idea: I refreshed the pictures of Emma on our website. I hope you will like them

2015/04/23

új dobozok • new boxes



Bojka mostanában állati elfoglalt, így nem tud időt szánni az újabb és újabb dobozok megrajzolására. Ha már változtatni kellett akkor megragadtam az alkalmat, hogy sokkal informatívabb legyen az egész. Ráadásul ennyi idő kellett nekem ahhoz, hogy meg tudjam fogalmazni a dobozra kerülő szöveget. Nem lett brilliáns, de fényévekkel jobb, mint az előző.

Bojka is very busy lately, so she can not spend time with drawing the new doll boxes for me. I had to change the look and I made the boxes much more informative then they were before. The text is still not brilliant, but much better than the previous one.

2015/04/14

cesky krumlov 3.rész • cesky krumlov part 3.











Minden évben visszatérünk Cesky Krumlovba, annak ellenére, hogy az itthoni virágzó tavaszból a kopár télbe érkeztünk. Aztán minden nap az utcákat járjuk kiéhezve erre a mesebeli világra. Idén kiegészítésül Goethe Utazás Itáliában című könyvét hoztam el magammal. Na igen, tisztában vagyok vele, hogy ez most egy hangyányi képzavar, de csak a koordináták nem stimmelnek, az életérzés igen! Pozitív világnézetre edzek, mert az utóbbi időben nagyítóval kell keresnem magamban a szép gondolatokat. Goethe végtelenül elnéző az emberekkel (a 150. oldalig biztosan) és irigylésre méltóan pozitív személyiség. Azokra a problémákra pedig - amik jelenleg engem foglalkoztatnak - megtaláltam a könyvében a választ: az ő korában is pontosan ilyen volt a világ és ő már akkor biztos volt benne, hogy ez soha nem is fog megváltozni. Én tőle tudtam meg most, úgyhogy fenntartom a jogot, hogy még magam alatt legyek egy ideig. 

" Aligha számíthat hálára az emberektől az, aki igényeiket emelni akarja, saját magukról magasztos eszmét akar elébük állítani, s meg akarja éreztetni velük, mily fönséges az igazi, nemes élet. Aki viszont lépre csalja a madárkát, mesékkel áltat, napról napra tovább zülleszt, arra azt mondják: ez a mi emberünk, s ezért találja kedvét az újabb kor annyi ízléstelenségben. Nem azért mondom ezt, hogy a barátaimat ócsároljam, éppen csak azt mondom, hogy ilyenek, s igazán nincs mit csodálkozni rajta, hogy  minden úgy van, ahogyan van." (Goethe - Utazás Itáliában, Rónay György fordítása)

Az élet nemességéről nekünk már konkrét elképzelésünk van és bármennyi konfliktust okoz is a külvilággal ennek megfelelően élünk. Persze az ezzel járó végtelenül ostoba és negatív szituációkon nehéz felülemelkedni.

Az utazás azonban tényleg segít, a helyiek nyugalma, derűje lassan-lassan átragad ránk is. Mindig pihenni jövünk, de egy idő után törvényszerűen alkotótáborrá fajul a dolog. Idén bebizonyosodott, hogy a családonként előforduló kreatívok optimális száma egy. Állati nehéz úgy fotózni, hogy mindenki más is fotóz. Nehezítés: most már Bojka is kezdi! A rossz példa ragadós. A férjem is beszállt ringbe és 15mp-es snittekből állított össze rövid mozikat a napjainkról. Letettem a lantot, úgy döntöttem eleget fotóztam eddig. Ráadásul tényleg zseniálisak mindketten, nyugodtan hátradőlhetek! Na jó, azért nem teljesen. :-D





Nem csoda, hogy itt mindannyian szárnyalunk, ha egyszer lépten-nyomon gondolatébresztő dolgokba botlunk. Otthon mostanság fedeztük csak fel Miroslav Sasek Ez New York, Ez Róma, ...London, ...Párizs könyvsorozatát. Itt kiderült, hogy a Miroslav Sasek alapítvány folytatja ezt a nemes hagyományt és a Baobab kiadó elsőként az Ez Prága könyvvel rukkolt elő. A férjem vette észre a könyvesbolt kirakatában és azóta egymás kezéből feszegetjük ki. Furcsa mód minden alkalommal amikor itt járunk hozzánk ragad egy-két könyv. Hagyomány. :-)









A múzeumokat idén csak távolról csodáljuk. Dana miatt van az egész.  Kb. háromnegyed órára hagytuk a kutyáinkat a szobában....mire visszatértünk a teljes személyzet és az aktuális vendégkör vérben forgó szemekkel állt a hallban. A probléma forrása jól körvonalazódott már kintről is: Dana félreismerhetetlen baritonjától tenyérnyi foltokban mállott a vakolat. Az ivartalanítási procedúrának köszönhetően idegen helyen - biztos ami biztos - pánikba esik. Janka pedig segít neki. A személyzet az incidens ellenére is rajongva imádta a kutyáinkat. Mi már nem annyira.

A lófrálás itt felér egy vagy akár több múzeum látogatással is. Az Egon Schiele art centrum mögötti utcában állandóan változik a "tárlat". Ezúttal az alkotókat az ego és a turizmus foglalkoztatta. Elnézve a keleti turistákat akik egészen extrém felszereléseket használva készítenek "spontán" selfie-ket, nagyon frappánsnak tűnnek ezek a falragaszok. A város csak háttérnek kell az egójukhoz. Volt néhány brutális "like me" plakát is, gondolhatjátok... Inkább nem fotóztam le. :-D






Az utolsó napon jelmezes biciklis felvonulás volt, itthon tweed run-ként ismert. Mi sajnos későn eszméltünk, a találkozás pillanatában már a hazatérés bánatába burkolóztunk. Így nehezen esett le, hogy a felénk suhanó biciklisták formabontó ruhát viselnek. Mire előkapartam a telefonom, már el is tűntek mind. A főtéren szerencsére újra találkoztunk velük, ahol lélekmelegítőként körbejárt a laposüveg meg a dobozos sör. Szükségük is lehetett rá, néhányan elég lengére vették a figurát. A hangulat töretlenül emelkedett...örömmel látták a közéjük furakodó, fentebb kifigurázott turistákat is. Aztán ismét biciklire pattantak, a rendőrörs felé kanyarodtak és az ott posztoló egyenruhások kezébe nyomták az üres sörösdobozaikat, hogy ugyan dobják már ki. Aztán az urak és az egyenruhások egymás oldalát fogták a röhögéstől. Ezt a jelenetet nem csak én nem tudom elképzelni itthon, ugye?








We go back to Cesky Krumlov every year, even though we arrived into barren winter from the blooming spring at home. We roam the streets pining for this fantasy world every day. This year I brought Goethe's Italian Journey with me. Well yes, I know this is a bit of a dissonance, but only the coordinates don't match, the mood does! I'm training for a positive world view, because I've had to look for positive thoughts in myself with a magnifying glass lately. Goethe is infinitely forgiving with people (definitely until page 150), and he is an enviably positive individual. And I found the answer to the questions that currently trouble me in his book: the world was exactly like this in his time, too, and he was already sure of it then that this is never going to change. I just found out from him, so I reserve the right to be down and puzzle over it for a while.

“For we receive but little thanks from men, when we would elevate their internal aspirations, give them a great idea of themselves, and make them feel the grandeur of a really noble existence. But when one cajoles them, tells them tales, and helping them on from day to day, makes them worse, then one is just the man they like; and hence it is that modern times take delight in so many absurdities. I do not say this to lower my friends, I only say that they are so, and that people must not be astonished to find everything just as it is.” (Goethe: Italian Journey)

We already have a concrete idea of the nobility of life, and no matter how much conflict this causes with the outer world, we live according to that. Of course it's hard to overcome these situations.

But traveling really does help, the calm and joy of the locals slowly sticks on us, too. We always come here to rest, but after a while it inevitably turns into an art camp. This year it proved true that the optimal number of creatives per family is one. It's really hard to photograph when everyone else is also photographing. Challenge: now Bojka has started, too! The bad example is contagious. My husband joined in, too, and made short movies about our days from 15 second scenes. I stepped aside, I decided I have taken enough photos so far. Plus they are both really great, I can sit back and relax!

It's no wonder we all soar here, if we stumble upon inspring things everywhere we go. We have only lately discovered Miroslav Sasek's book series, This Is New York, This Is Rome, ...London, ...Paris. Here it turned out that the Miroslav Sasek foundation is continuing this noble tradition and the publisher Baobab came out with the book This Is Prague first. My husband noticed it in the storefront of the bookstore and since then we've been tearing it from each other's hands. Oddly, every time when we're here, a book or two sticks to us. Tradition. :-)

This year we only admired the museums from afar. It's all because of Dana. We left our dogs in the room for about 45 minutes... by the time we got back the whole staff and the current guests were standing, furious, in the hall. The source of the problem was easily noticeable already from outside: the rendering was falling off in hand-sized pieces due to Dana's unmistakable baritone. Thanks to the spaying procedure, in strange places – just to be sure – she panics. And Janka helps her. The staff loved our dogs with enthusiastically despite the incident. We didn't so much...

Wandering around here is worth multiple museum visits. The “exhibition” is constantly changing in the street behind the Egon Schiele art center. This time the artists were dealing with ego and tourism. Seeing the Eastern tourists who make “spontaneous” selfies using quite extreme equipment, these posters seemed very witty. They only need the city as a background for their ego. There were also a few brutal “like me” posters, you can imagine... I didn't take a photo. :-D

On the last day, there was a costumed bicycle procession, here at home the project goes by tweed run. Sadly, we realized too late, at the moment of meeting we were already covered in the sorrow of going home. So we noticed with difficulty that the cyclists wooshing towards us are wearing extraordinary clothes. By the time I got out my phone, they had all gone. Luckily we met them again in the main square where a flask and cans of beer went around to warm up their souls. They probably needed it, too, some of them were dressed pretty lightly. The mood elevated undiminished... they were happy to see the above mentioned tourists who weaseled their way among them, too. Then they got on their bikes again, turned towards the police station and put their empty beer cans in the officers on post there, could they throw it away. Then the gentlemen and the officers held onto each other laughing. I'm not the only one who can't imagine this scene in Hungary, right?

2015/04/06

kincsvadászat  - treasure hunt





Kezdetben úgy tűnt, nem rajzoltam elég nagy hajszárítót a nyúlnak és a havas eső fog nyerni...aztán be is bizonyosodott. Nem gond, legalább az ablakmosást ugrottuk. Persze volt elég bajom az időjárás nélkül is. Amióta Bojka tudja, hogy nem a nyuszi hozza az ajándékokat egyáltalán nem vagyok könnyű helyzetben. Ez az ajándék-eldugósdi csak addig működik jól, amíg a gyerekek hisznek benne, hogy a nyuszi szórta szét - aztán oda a varázs. Ha meg csak simán megajándékozzuk őket, akkor meg oda az izgalom. Sokáig vívódtam mire eszembe jutott a megoldás: a lakás különböző pontjain kis feladványokat rejtettem el, amelyek lépésről lépésre vezettek el az ajándékokhoz. Irodalmi alulképzettségemet és a párhuzamosan futó feladatokat figyelembe véve szép munkát végeztem. (előbb voltak meg a rímek, aztán próbáltam az rímbe illő helyre bepaszírozni az ajándékokat) Nagyjából másfél óra alatt oldotta meg Bojka a feladványokat de mindannyian istenien szórakoztunk! :-)






Isteni kalácsot sütöttünk és persze tojást is festettünk, amihez idén növényi festéket használtunk, nagyon érdekes felületet és gyönyörű színeket kaptunk. Az pedig külön jó, hogy a tojás így ehető marad!





At first, it did not seem that I drew a hairdrier large enough to blow the snowy rain away ... Then it proved. But not the weather was my biggest problem. Since Bojka knows that not the Easter Bunny brings the presents I'm not in an easy situation. This gift/treasure hunt works well as long as the kids believe in it, and afer knowing the truth, the magic is over. If  we would just put the presents in Bojka's hand, we would ruin all the excitements. We didn't want to do this! I struggled for a long time before I found out the solution: at various points of our house, I hid small riddles (written in rhymes:-))) ), and the solutions led her step by step to the gifts. Considering my literary non-education I did a nice job.  It was a big challange for her! She needed one and a half hour to have all the solutions and the gifts as well...it was a big fun! :-)