2014/10/21

Dana - második rész • Dana - Part two



Szépen fejlődünk, ami annak köszönhető, hogy Dana következetesen nevel minket. Meglehetősen elnéző velünk, hiszen mégiscsak alacsonyabb szintű életforma vagyunk.

Na jó, kezdem akkor visszafelé, az áttekinthetőség kedvéért össze-vissza.

Ha elgondolkodva megállsz, egy pontra meredve, tök ideges lesz. Ebből az állapotodból arra fogsz ocsúdni, hogy páros lábbal mellbe vágnak. Ébresztő! Ha ácsorogni van időd, akkor játszani is!

Beszél. Állandóan, folyamatosan. Eleinte mindenki összerezzent itt az irodában, hogy mi a francot ugat/hörög/morog ez a kutya, de szerencsére hamar megtanultak Danául, mostanra már oda-oda vakkantanak neki.

Vacsora:
Amikor asztalhoz ülünk, ő csatlakozik: a két hátsó lábára ül, a mellsőket pedig keresztbe teszi az ölemben. Ebből a külső szemlélők könnyen rájöhetnek: én vagyok a gyenge láncszem. Azonban Dana ilyenkor nem (csak) kunyerál, hanem ezzel a gesztussal jelzi, hogy tud ő legalább olyan szépen ülni, mint mi, köztünk a helye. Nem hagyhatjuk ki semmiből.
Pacsival jelzi, hogy ha ÚGY gondoljuk, ő kész lenne elfogadni egy falatot... Amikor sokáig nem gondoljuk ÚGY, egy határozottabb pacsival próbál motiválni, majd jön a "jól fejbe rúglak, ha nem figyelsz" fokozat. Kép sorozat (bizonyíték) mellékelve. 





Ezen a ponton a "Dana, ne rugdoss!" és a "Ha nem tudsz viselkedni, inkább menj a helyedre!" felszólítások szaporodnak, amivel csak rövid távú eredményeket tudunk elérni. Vacsora után rohanvást érkezik a játékidő, szerintünk pedig az "egy pohár borral a kanapéra rogyás" ideje jön el. Mivel álláspontjainkat ezidáig nem sikerült közelíteni, ezért randomszerűen különféle játékok jelennek meg a látóterünkben/poharunkban Danának köszönhetően, aki teljesen biztos abban, hogy mi igenis akarunk vele játszani, de még nem döntöttük el, hogy mivel. Kizárólag ennek a ténynek köszönhető a vonakodásunk. A leggyengébb idegzetű családtag adja meg magát elsőként és veti oda testét a dühöngő vizsla elé, csak legyen már vége. Nem túl nemes halál, de legalább gyors. A játék jól látható külsérelmi nyomokkal végződik - kizárólag rajtunk. A férjem esküdött, hogy nyílt törése volt a legutóbbi játékkor, de ezt nem tudta bizonyítani. Dana pedig csak írásos felmentést fogad el.



Lefekvés
Azt már sikerült megértetnie velünk, hogy az ő helye is a mi ágyunkban van. A számára kijelölt pontos koordináták sokáig vita tárgyát képezték, de végül megállapodtunk, hogy csak a szürke pokróccal kijelölt részre fekhet (az én térfelemen), és azonnal távoznia kell, ha jön az álommanó. Tudom, tudom, Ozorai Pipónak, a hős várkapitánynak nem volt ciki kutyákkal aludni anno, de nyilván én hisztisebb típus vagyok. Vagy az ő kutyája nem rugdosott álmában. Egy ideje így megy ez nálunk, a férjem megadó sóhajaitól kísérve. Nem osztja a nézeteimet a "kutyát az ágyba" kérdésben, sőt, többször kilátásba is helyezte, hogy ágyneműcserénél legközelebb nem vesződik a mosással, simán felgyújtja az egészet. Dana persze nem érti, hogy részéről miért nem áll fenn az ÁLLANDÓ fizikai közelség igénye...? A férjem megpróbálta rávezetni. Erre Dana odakúszott hozzá az ágyon (természetesen messze maga mögött hagyva a kijelölt szürke részt), mélyen a férjem szemébe nézett és búgó hangon hosszan cifrázva elővezette az érveit. Ez durva fordításban így hangzott: "Apa, én úgy szeretlek, olyan szép vagy… de tényleg… látod, milyen tök jó, hogy itt vagyok… különben ki csinálná veled...ezt:?" Aztán rávetette magát a férjemre, közben buzgón osztogatta a simiket (=finomnak szánt pacsi). Bármily nemes szándék vezette is, egy karmos simi azért nem olyan dolog, amit egynél töbször szeretne az ember az arcába. A férjem mégis elérzékenyült… majd visszatette Danát... a szürke pokrócra, az én térfelemre. Ebben maradtunk.


Új motívumként jelent meg köztünk Janka, aki feladta illegalitását és újra a család részének tekinti magát. Sőt, bármennyire is taszítja a gondolat, hogy huzamosabb ideig bármilyen apró felületen is érintkezzen velünk, érdekes módon Danával ez már nem esik nehezére. Egyszer rajta kaptam, hogy megnyalja Danát (!), Janka természetét ismerve ez már féktelen elragadtatásnak számít. Ami viszont görénység tőle, hogy csupa hülyeségre tanítja. Legtöbbször verőlegénynek használja. Csak odamordul, hogy meg kéne ugatni ezt-azt és a tökfej Dana lohol és intézi. Anélkül, hogy mérlegelné ennek a szükségességét. Ezt a marhaságot rendszerint az irodában gyakorolják, ahol van kellő akusztika hozzá. Ilyenkor lesül a képemről a bőr, Janka meg röhög a sunyi kis bajusza alatt.

A képeken a székfoglalós játékunkat látjátok.





A GLS futárunkkal, Attilával Dana hihetetlen mélységű kapcsolatot ápol, bejárja a kocsija zugait, megnézi, hogy van-e aznap kutyatáp a rendelések közt. A FedEx-es fiút is komálja, bár neki harcikutyái vannak, ezért némileg izmosabban kezeli Danát, de a DPD sajnos kizárólag olyan srácokat alkalmaz, akik akkorák, mint egy háromajtós szekrény, DE félnek a kutyáktól. Ilyenkor jön a verőlegényes figura. Janka morog, Dana ugrik … és szegény futár a résnyire nyitott ajtón próbálja beügyeskedni a targoncát. Én meg kicsit sem vagyok szalonképes, amikor méltatom a kutyáimat, főleg Jankát megemlítve bizonyos nagyfokú fájdalommal járó szituációkban - mert ő a felbujtó. De ez a futár számára nem egyértelmű, ő csak a vadul csaholó vizslát érzékeli és azt, hogy a másik kutyát fegyelmezem. Ebből arra következtet, hogy nyilván elmebeteg vagyok. Nyilván...



Ettől függetlenül Dana nagy népszerűségnek örvend az egész irodaházban. A kedvenc nyomdánk a velünk szemben lévő irodába költözött így munkakapcsolatunk megerősítéseként Dana néha átlátogat. Reggel egy balkanyarral bevágódik a nyomda irodájába, ahol kitörő lelkesedéssel fogadják annak ellenére, hogy steril gyógyszercsomagolásokat állítanak elő, és a vizslaszőr alapból nem kéne bele. Danának semmi kétsége afelől, hogy imádnivaló tündérbogár és mindenki, aki megérintheti, csak boldog lehet. Ezért több alkalommal átlátogat, kisurranva a futárok érkezésekor, majd este távozóban is beköszön. A férjem ilyenkor sírva könyörög, hogy zárjuk be az ajtót mögötte és tegyünk úgy, mintha már nem dolgoznánk itt. Ha esetleg Dana valamilyen oknál fogva nem menne szomszédolni, érkezésünkkor már sietnek is kifelé a nyomda munkatársai, hogy örvendezzenek és lesimogassák róla a szőrét. Ez már igen! Naponta kétszer minimum kell hagyni nekik, hogy hódolhassanak - Dana szerint ez így fair.




Danát (és minket természetesen) csak egyetlen ember utált itt az irodában, de szerencsére ő már nem dolgozik itt. Szimplán csak ősembernek hívtuk, mert nagy ritkán tudtunk emberi vonásokat felfedezni nála. Eleinte hörrent egyet, ha meglátott, ezt köszönésként nyugtáztam, mert jó fej vagyok. A későbbiekben nem fáradt ezzel, mint ahogyan azzal sem, hogy viszonozza az én köszönésemet. Gondolom minden energiája ráment, hogy az ajtónk elé söpörje az egész aula szemetét. Valahogy mégsem éreztem hibásnak magam a sár miatt, tekintve, hogy ez építőipari érdekeltségű hely, következésképpen a raklapok picit több koszt csinálnak, mint mi kutyasétáltatásból visszatérve. Miután a férjem elbeszélgetett vele, felhagyott eme kedvtelésével. Fura egy fazon volt: kizárólag ebédidőben szeretett felmosni, amikor az irodaházból kiáramló emberek tapétává udvariasodva próbálták kikerülni a nedves foltokat. Ha valaki mégis talpával illette a vizes felületet, ő nagy ívben elhajította a felmosófát, hogy csak úgy csattant a kövön, és két kezét a fejére tapasztva, csúnya színű aurával elhúzott... délre, maga mögött hagyva a kővé vált alanyt. Nem hiányzik. Az utódja is tartózkodó Danával, de ő szerencsére teljesen normális.

Visszatérve Danára, ahogyan mi fejlődtünk áldásos közreműködésének köszönhetően, mi is keresztül vittünk nála ezt-azt. Hihetelenül simulékony, figyelmes és kedves kutya, de rengeteg energiája van, és ha ezt nem sikerül levezetni, akkor jönnek a komplikációk. Az eszét is edzeni kell, mert hiába fárad el a teste, ha az agyi rész nincs kiaknázva, ugyanúgy pörög.  Mostanra már gyönyörűen jön pórázon, leül, hogy lecsatolhassam róla és csak akkor rohan el, ha azt mondom: "most mehetsz, futás!" Sétánál ha jön/fut valaki szemben, rögtön visszajön hozzánk és csak akkor megy el, ha az illető már elhaladt mellettünk. Ennek ellenére kedves embertársaink mindig megragadják az alkalmat, hogy beszóljanak. Nem tudom, mit várnak? Vegyem ölbe? 
Reggel jó nagy sétát teszünk, így megnyugszik a lelkiismertetem, hogy joggal várom el az egész napi alapjáratot tőle az irodában. Persze nem olyan unalmas neki, a fenti kalandok kitöltik a napját, nem csak aludnia kell egész nap. :-) Délben újra séta, este pedig valamelyikünk játszik vele: a húzogatós és az eldugós játék azóta sem veszített a fényéből. A fürdőkádat már szerencsére kerüljük, de az eldugott cuccok megkeresésében már mesteri fokozatot sikerült elérnie, és már nemcsak tárgyakat (név szerint!), hanem embereket is meg tud találni. Bojkával bújócskáznak, nálam pedig kiválóan működik, amikor megkérem: "szólj Apának, hogy kész a kávé!"  :-DDD






We are making nice progress thanks to Dana's consistent training. She is very tolerant with us, we are a lower form of life after all – from her point of view. She's very patient if she's walked enough. If not… hell breaks loose.

Okay, I'll start backwards, and in random order, just to be clear-cut.

If you stop, lost in thought, staring at one point, she gets very anxious. You are going to awake from this state by being kicked in the chest with two legs. Wake up! If you have time to just stand around, you have time to play, too!

She talks, always, continuously. At first it gave everyone a start in the office, but luckily they have learned Dana's language, they even bark back at her.

Dinner:
When we sit down at the table, she always sits on her two hind legs, and crosses her front legs in my lap. Onlookers can easily realize: I am the weak link. But Dana is not (just) begging when she does this, she is telling us that she can sit just as pretty as we can, she belongs among us. We can't leave her out of anything.
Of course she signals when the food is appealing to her with a light high-five: if we want, she's prepared to accept a bite… When we don't think she should get anything for a long time (seeing as she has dinner before us), she tries motivating us with a stronger high-five, and then comes the “I'll kick you in the head if you don't pay attention” stage. Photo attached.
At this point we start saying “Dana, don’t kick”, and “If you can't behave, go to your bed!”, which only yields short term results. After dinner comes playtime, and, according to us, “collapse on the couch with a glass of wine” time. Since we haven't been able to reach a compromise so far, toys randomly appear in our field of vision and in our glasses thanks to Dana, who is convinced that we do want to play with her, we just haven’t decided what to play with yet. That is the only reason for our reluctance. The weakest family member surrenders first and throws their body to the raging dog, just let it be over. It's not a noble death, but at least it's quick. Playtime ends with visible injuries – only on us. My husband swore that he had a broken bone at the last playtime, but he can't prove it. And Dana only accepts a written release.

Bedtime.
She has finally made us understand that she belongs in our bed, too. We couldn't decide on the exact coordinates assigned to her for a long time, but we finally agreed that she can only lay on the part marked by the gray blanket (on my side), and she has to leave at once when the sandman comes. I know, I know, it wasn't below Pipo of Ozora, the brave constable to sleep with dogs, but I am evidently more whiny. Or his dog didn’t kick in its sleep. That's how it's been going for some time now, accompanied by my husband's sighs of resignation. He does not agree with me on this question, he has said multiple times that the next time we change the sheets, he won't even bother washing them, he'll simply burn the whole thing… but this hasn't happened so far. Of course Dana doesn't understand why he doesn't have the need for CONSTANT physical contact…? My husband tried to explain to her. It didn't work. Dana crawled up to him on the bed (way off the designated gray area of course), looked deeply into my husband's eyes and explained her arguments lengthily. The rough translation was something like this: “Dad, I love you so much, you're so pretty… really… see how good it is that I'm here… otherwise who would do this to you:…?” Then she threw herself at my husband, enthusiastically petting him (=high-fives that are meant to be gentle). However noble her intention, a clawed high-five is not something one wants in their face more than once. My husband was touched, though… then he put Dana back on the gray blanket, on my side. We left it at that.

Janka appeared as a new motive, she has given up her exile and is willing to be part of the family again. What's more, however repulsive she finds the thought of touching us for a longer time, interestingly this is not a problem with Dana anymore. I once saw her lick Dana (!), knowing Janka, this means unrestrained infatuation. It's not nice of her though that she teaches her all kinds of stupid things. Most of the time she uses her as a goon. She growls, indicating that someone or other needs to be barked at, and stupid Dana is already running and solving the problem. Without stopping to think whether it is necessary. They usually practice this at the office, where the acoustics are appropriate. This makes me very embarrassed, while Janka laughs in her beard.

Dana has a very deep relationship with the GLS courier, she investigates the nooks of his car to check if there is any dog food among the orders that day. She likes the FedEx guy, too, but he has fighting dogs so he manages Dana with a bit more strength, but DPD unfortunately only employs guys who are big as mountains BUT scared of dogs. That's when the goon role comes in. Janka growls and Dana jumps… and the poor courier tries to get the cart in through the barely open door. My language is not presentable at all when I react to my dogs, especially mentioning Janka in certain painful situations – because she is the instigator. But this is not obvious to the courier, he only sees the madly barking pointer, and me punishing the other dog. I'm obviously crazy.

Despite all this, Dana is very popular in the whole office building. Our favorite press moved to the office across from us, so Dana visits them now and then to fortify our work relationship. In the morning she checks if Mónika is already waiting for us, if she is then she is properly greeted, then Dana takes a left turn and charges into the press office, where they greet her enthusiastically even though they make sterile medication packaging which, by default, shouldn't contain dog hair. Dana has no doubts that she is an adorable ray of sunshine and anyone who touches her can be nothing but happy. So she makes visits multiple times, sneaking out when the couriers arrive, and she pops over in the evening when we're leaving. My husband begs for us to lock the door behind her and pretend we don't work here anymore. If, for some reason, Dana doesn't visit the neighbors, the press employees hurry to rejoice and pet the hair off her when we arrive. We need to let them worship her at least twice a day – Dana thinks that's only fair.



There was only one person here in the office who hated Dana (and us of course), but luckily he doesn't work here anymore. We simply called him caveman, because we rarely discovered human traits with him. At first he gave a grunt when he saw me, I accepted this as a greeting because I'm nice. Later he didn't bother to grunt, nor reciprocate my greetings. I suspect he used up all his energy sweeping all the trash of the building in front of our doorstep. I somehow didn't feel guilty because of the mud, seeing as the area is used by the construction industry, so the pallets make a bit more dirt than we do when we get back from walking the dogs. After my husband had a talk with him, he gave up this pastime of his.
He liked to mop the floor strictly during lunchtime, when the people streaming out of the office courteously tried to blend in with the wallpaper to avoid the wet spots. If someone stepped on the wet surface, he threw away the mop with a big crash, and holding his head with his hands, left with his bad-colored aura… for good, leaving the shocked subject behind. We don't miss him.
His successor is also reserved with Dana, but luckily he is normal.



Back to Dana. As we have made progress thanks to her contributions, we have also managed to achieve some cool things with her. She is by default a very pliant, attentive and nice dog, but she has tons of energy, and if this energy isn't used up, that's when complications arise. Her brain needs to be trained, too, because it doesn't matter how tired her body is if her brain is not utilized. :-/ By now she walks beautifully on leash, she sits down for me to take it off her and only takes off when I say “now you can go, run!” If someone is running/walking opposite from us when we are walking, she comes back to us immediately and only leaves when the person has already passed us. We take a big walk in the morning, so my conscience is settled that I can rightfully expect her to be idle all day in the office. Of course it is not so boring for her, the adventures noted above fill her day, she doesn't have to just sleep all day. :-) In the evening one of us plays with her, the pulling and hiding game is still as exciting as always. She has reached a master level in finding hidden things, and now she can not only find objects (by name!), but also people. They play hide-and-seek with Bojka, and it works wonderfully for me when I ask her to “tell Dad that coffee is ready!” She really tells him!!! :-DDD


2014/10/13

rajzszakkör otthon • drawing lesson at home




A keddi rajszakkörök közt elviselhetetlenül lassan múlik az idő Bojka számára. Főként amióta közelebbi ismeretségbe került a pasztellel. Bátran állíthatjuk, hogy nem a kedvenc eszközöm: valahol a vízfesték mélységében helyezkedik el a ranglistámon. Irányíthatatlan, kiszámíthatatlan: ősellenség. Bojka mégis rávett, hogy hétvégén üljünk le rajzolni, pont úgy mint a szakkörben. Belementem. Nagyon tanulságos volt. Perceken belül még jobban megutáltam a pasztellt és a táblát is ketté hajtottam volna a térdemen… de akkor ránéztem Bojkára, hogy milyen elmélyülten alkot, milyen komoly és eltökélt! Elszégyelltem magam. Inkább tovább vakargattam a papírt a krétával és elnyertem méltó jutalmamat: mellesleg, szinte félvállról előkerültek olyan dolgok amik mostanság foglalkoztatják. Nagy dolgokról beszélgettünk, amit nem lehet szemtől szemben megfogalmazni. Én pedig élveztem, hogy bevon a gondolataiba. Kiderült, hogy "mellesleg" könnyebb fontos dolgokról csevegni. 





It turned out that the distance is unbearable between the drawing lessons, since Bojka learned to use pastel. I don't like this tool at all, because I can't  keep it under control….though I agreed to draw together at home. It was a great decision, because during the lesson 'by the way' Bojka was talking about her thoughts of life and most of the things she is interested in. It's hard to talk about 'serious' things face to face. Better this way. Taken lightly.


2014/10/08

előrejelzés • forecast


Ugye kutyás memóriát ígértem? Azt hiszem előrejelzésre totálisan alkalmatlan vagyok. Firkálás közben valahogy nem kutya forma dolgok sikerültek, ööööö… hanem valami egészen más. Gondolom ismerős a hangulat, ez bizony a Full Moon Cirkuszt idézi. Ezzel a játékkal kapcsolatban valahogy mindig hiányérzetem volt, mert a hozzá készült képek nem szerepelnek direkt módon a játékban. Már nyafogtam egyszer emiatt, talán emlékeztek. (?) Attól a játék még csodás, csak az illusztrációkat nem sikerült belepaszírozni. Ám jobb későn mint soha, beérett ez is. Rávettem a férjem, hogy legyen végre nagy méretű kirakónk is. Egy akkora képet szeretnék (majd), ahol az összes szereplő és hangulat elfér. Csak remélni tudom, hogy a meglévő szereplőkből áll majd össze, nálam ezt sosem lehet biztosan tudni. Na de ne szaladjunk előre, ez nem holnap lesz. Addig dolgozom.... a kutyás projekten. :-DDDD



What did I promised you? …a dog memory perhaps? I think I'm totally unable for forecasting. When I made the first sketches, quite different figures appeared on the paper. I think the atmosphere is familiar, it certainly evokes the Full Moon Circus. I have been missing something from the original game (but still one of my favorite!!!), because ​​the images which I have made for it, do not appear directly in the game. Once I have been whining about it, maybe you remember. The game is great, but the illustrations are missing for me. But better late than never, it's time to use them as they are. I persuaded my husband to have a large Marbushka puzzle. I want a big picture, where all the caracters and locations appear. I can only hope that the existing pictures will be together in the puzzle, but knowing me it could be totally different at the end. Anyway, do not run forward, it won't be tomorrow. ….and I'm still working on ... the dog project. :-DDD

2014/10/02

bojka ajándéka • present for bojka

Bojka születésnapjára kért egy képet tőlem. Ezt a történetet választottam: Prvicen nyaraltunk, amikor egy nap Bojka rosszul lett (a fagyi volt a ludas). Egész nap nem tudott felkelni, így mi is osztoztunk vele a szobafogságban. Kinyitottunk minden ablakot, hogy legyen valami kapcsolatunk a tengerrel: legalább érezzük az illatát és halljuk a morajlását. A szélben lobogtak a függönyök és akkor... berepültek a fecskék. Köröztek egy darabig Bojka ágya felett, majd huss. Bojka azt mondta, hogy hozzá jöttek megvígasztalni és egészen felvillanyozódott tőle. Látványnak sem volt utolsó, de ami a lényeg, hogy Bojka jobban lett a gyógyító fecskéktől.


Bojka wanted me to paint a picture for her birthday. I choose this story what happed with us long time ago: We spent our summer holiday on Prvic, when Bojka became ill. We were locked in the hotel room for a day, due to her illness. We opened all the windows to be some connection with the sea: to feel the smell and hear the sounds of the sea. The breeze fluttered the curtains ... and then accidentally swallows flew in. Circled above Bojka's bed, and then left. Bojka said they came to visit her, and then she cheered up. Healing swallows. :-)


amikor itt tartottam a festésben....
at this point...



akkor kisütött a nap:
the sun shone on the picture :



jó ötlet volt:
it was a good idea: