Marbushka

Előző bejegyzésemben lévő értekezésemet a blogbejegyzések hiábavalóságáról tekintsétek tárgytalannak! A blogolás hozzátartozik a munkamenetemhez Szükségem van rá, hogy átgondoljam, értékeljem, rendszerezzem és lezárjam a részfolyamatokat. Erre pedig ez a legmegfelelőbb forma. Olyan, mintha egy prezentáziót készítenék - saját magamnak. Gyakran előfordul, hogy blogírás közben “mellesleg” megszületik a végső megoldás. Megállapíthatjuk tehát, hogy az én estemben előre tervezni képtelenség. Egy dolog biztos, hogy báááármi lehet. Így tehát nem meglepő, hogy a tengerimalacos játékot beelőzve hirtelen megszületett EZ az ötlet. A története a babadoboztól indult, ugyanis ennek az új játéknak a babáink lesznek a főszereplői. Emma, Janka, Emil, Misha. Így néznének ki, ha nem rongybabák lennének. Ez az új stílus azonban fölülírta a dobozterveimet (értsd: kuka), tehát akkor hosszú, fáradságos munka után megállapíthatjuk, hogy nagyon ígéretesen dől dugába minden. A lényeg, hogy ura vagyok a káos...

A múlt hét gyakorlatilag bénázással telt. A kutyás memóriát elkezdtem ugyan, de már a kutatómunkánál atomokra estem szét. Vegetáriánus állatvédő ne keresgéljen a neten inspirációt.  Csupa olyasmibe futottam bele, ami nem tűr nyomdafestéket. Egyre reménytelenebbnek éreztem, hogy az állatokkal való bánásmód kedvezően alakulhat a jövőben. A tehetetlen düh a lapockáim közé kúszott és addig mászott felfelé a gerincemen, amíg lebénította a nyakam. Nem segített. Még mindig rengeteg közhely, előítélet él az emberekben, amit ki kéne valahogy radírozni a fejükből, így érthető, hogy túl sok dolgot akartam “mondani” ezzel az egyszerű kis játékkal.  A gondolataim cikáztak, így állandóan felpattantam a monitor elől és én is ide-oda cikáztam. Többször kiporszívóztam, letörölgettem, és nagyjából százszor igazítottam meg az elvágólag sorakozó játékokat. Na, az ablakokat azért nem mostam le, az a legvégső stádium! De egy hajszálnyira voltam tőle. Persze egyre idegesebb lettem attól, hogy ...