Marbushka

Megbeszéltük, hogy nem posztolgatok, amíg nincs kész. Fotózni, mutogatni ismerősöknek szabad, facebookon megosztani tilos. De nem bírok magammal.... Nekem már van babám, főleg a táskámban lakik, állandóan magammal hordom. A barátnőimet és a férjemet fárasztom vele. Totál beteges. Fotózom is...és persze ígéretem ellenére meg is osztom - ez a legrosszabb. Olyan, mintha dicsekednék, pedig nem. Alig várom, hogy nektek is lehessen. A "varrónőimmel" átlátva a feladat nagyságát azt mondtuk a kezdet kezdetén: augusztus. Aztán kiderült, hogy nem. Férjeink korábban jelezték, hogy egész nyáron ezt fogjuk csinálni. "Ááááá!" -mondtuk mi. Aztán elfogyott ez-az (mindenből hiányzott 1-2m vagy csak 30cm...az utóbbi sokkal bosszantóbb), közbejöttek táborok, nyaralások, betegségek, technikai nehézségek, ahogyan ez lenni szokott. A babák fele kész. Az alap szetthez tartozó kutya figura (sokadik módosítás után) két hét múlva, a doboz szintén. A pizsama szett teljesen kész, a kert...

…akkor most egyébként kiderült, hogy zseni vagyok (lásd előző előtti bejegyzés) mert "csak úgy" bevillant valami. A villant, talán mégiscsak túlzás, mert már egy hete kalapáltuk a játékszabályt. Meg akartam úszni a sok nyomtatgatást, utólagos igazgatást, gondoltam a "nagyok" sem véletlenül kezdik vázlatokkal…na igen. Nagyon kedves családom van, képesek voltak több alkalommal is leülni velem játszani néhány üres lappal és az évekkel korábbi papír építő játékom terveivel. (nem valósult meg…de miért is nem?! - na mindegy) aztán kiderült, hogy ÍGY nem lehet játszani. Amíg nincs meg a mesevilág, addig ők nem tudnak. Erről így nem jut eszükbe semmi. Tudjátok mit? Teljesen igazuk volt. Én is csak bámultam a fehér papírt és nem tudtam mit kezdeni a szabadsággal, hogy bááááármi lehet rajta. Féltem ettől a játéktól, mert a karácsonyról annyi közhely van, hogy nehéz nem giccses, csöpögős dolgot alkotni. Ettől belassultam. Akkor megláttam az egyik utazási katalógust az aszta...

Megnyugtató, hogy a férjem is természetfeletti képességekkel rendelkezik. Idáig azt hittem, csak én tudom befolyásolni az id ő járást azzal az egyszer ű mozzanattal, hogy lemosom az ablakot. Most a férjem mosta le, és lám.... így is m ű ködik! Egész héten esett az es ő . Most kapóra jött, mert újfent el kellett merülnöm a karácsonyi hangulatban, csakúgy, mint tavaly, meg azel ő tt, meg azel ő tt...lassan már kialakulhatna egy feltételes reflex...de neeem, ennyit az ihletr ő l. De mit görcsölök az ihleten?! Most olvastam valahol, hogy csak a középszer ű embereknek van ihlete, a zseniknek bevillan valami és megcsinálják. Tehát most már nyugodtan megállapíthatjuk, hogy minden vonalon elvéreztem. Nekem használ a borús id ő, ha dolgoznom kell . Ez az egy biztos. Monoton munka közben (még mindig én festem a társasaink bábuit) azon szoktam merengeni, hogy mennyire eltér ő mili ő ben alkotott régen egy fest ő mint most, és mennyire más küls ő ségekkel körülvéve fest egy n ő manapság...

Két hét után megtöröm az angyalos csendet. :-) Csodás napokat töltötünk távol a munkától. Egy egészen más világban jártunk, talán nem is a valóságban. Máshogy telt az idő, lebegtünk.. és mégis letisztultak a gondolataink, a céljaink. Furcsa ellentmondás. Még mindig a varázsa alatt tart minket a másféle hétköznapok kalandja. Túl hosszú idő telt el és túl sok minden történt velünk. Készül a hosszabb beszámoló….addig csak a kedvenc képeim: After two weeks, I’m breaking the angelic silence. :-) We spent wonderful days away from work. We were in a completely different world, maybe not even in reality. Somehow time passed differently, we were floating, and yet our thoughts, our goals became clearer. Strange contradiction… The adventure of another sort of weekdays still has us enchanted. Too much time passed and too many things happened to us. A longer entry is in the making… until then, just my favorite photos: