Marbushka

Azt találtam ki, hogy a játékainkon legyen QR kód. Talán nem a legjobbkor, most, hogy már minden ki van nyomtatva. A zseniális ötletek nem mindig akkor jönnek, amikor kell. Terveim szerint a QR kód egy rövid bemutató mozihoz lenne linkelve minden játékunknál. Többször találkoztam már olyan helyzettel, hogy a gyártó saját webshopjába mutat a link, motiválva a vásárlót, hogy inkább nála vegye meg, de ez bunkóság, ilyet nem csinálunk. Sokkal hasznosabb egy mozi. Aki már ácsorgott órákig a boltban a játékok fölött döntésképtelenül, tudja mire gondolok. Ilyenkor nagy segítség, ha belepillanthatsz a játékmenetbe a dobozon olvasható etetős szövegen túl. Az első mozit tehát megcselekedtük, de még kód nélkül. Persze nem úgy, ahogyan eredetileg terveztük, az időjárás közbeszólt. Ragyogó fényeket akartunk, napsütést, aztán viharos időben, sötétben kellett boldogulnunk. A háromnapos hétvégét ezzel töltöttük, nagylelkűen feláldoztam a családom pihenését, nem voltam népszerű. ...

Hurrá, végre ma van! Ez nem a klasszikus hétfői formám, tudjátok, de ma csak vigyorogni tudok: szóljanak a harsonák, megjelent a Chefs című játékunk! Mégsem az a legjobb érzés, amikor összeáll egy makett és élni kezd a játék, hanem ez, amikor elkészül! Pattintgatom a lapok széleit, nézegetem a figurák statikáját és arra gondolok, hogy: - Atyavilág, ez sikerült! Nagyon kritikus vagyok magammal, rendszerint az elkészült munkáimmal mindig elégedetlen. Most akkor duplán ünnepeljünk: elkészült a játék és még elégedett is vagyok! :-D Fogalmam sincs, hogy voltam képes erre? De talán mégis…ha nem lenne velem a családom valószínűleg egy vonalat sem húznék. Akkor jöjjön a díjátadós szöveg, (hol egy samponos flakon?): köszönöm férjemnek a támogatást, a precizitást és azt, hogy akkor sem hagy békén a pontosításokkal, amikor lélekben már rég magam mögött hagytam az egészet. Bojkának a türelméért vagyok hálás, hogy a szeme sem rebben, amikor egész hétvégén fotózunk, sőt ő is jön, segít. Ráadá...

A múlt hét gyakorlatilag bénázással telt. A kutyás memóriát elkezdtem ugyan, de már a kutatómunkánál atomokra estem szét. Vegetáriánus állatvédő ne keresgéljen a neten inspirációt.  Csupa olyasmibe futottam bele, ami nem tűr nyomdafestéket. Egyre reménytelenebbnek éreztem, hogy az állatokkal való bánásmód kedvezően alakulhat a jövőben. A tehetetlen düh a lapockáim közé kúszott és addig mászott felfelé a gerincemen, amíg lebénította a nyakam. Nem segített. Még mindig rengeteg közhely, előítélet él az emberekben, amit ki kéne valahogy radírozni a fejükből, így érthető, hogy túl sok dolgot akartam “mondani” ezzel az egyszerű kis játékkal.  A gondolataim cikáztak, így állandóan felpattantam a monitor elől és én is ide-oda cikáztam. Többször kiporszívóztam, letörölgettem, és nagyjából százszor igazítottam meg az elvágólag sorakozó játékokat. Na, az ablakokat azért nem mostam le, az a legvégső stádium! De egy hajszálnyira voltam tőle. Persze egyre idegesebb lettem attól, hogy ...