nyelvi nehézségek • language difficulties
Két játék nagyon nem akart nemzetközivé válni. Az egyik a Ki vagyok én? A másik a Kalóz sziget. A Ki vagyok én? kártyáit először megterveztem magyarul, majd angolul (ezen a ponton rádöbbentem, hogy nem minden szereplő internacionális - pech) de ki tudhatta előre?! Az újabb és újabb nyelvterületekről érkező megrendelésekkor pánikba estünk. Készítettem egy több nyelven feliratozott verziót... amit azonnal el is vetettünk. A jelenlegi (végső) állapot, hogy minden dobozban sorszámozott, angol felirattal ellátott kártyák vannak és a játékszabály füzetében találhatóak a fordítások.
A Kalóz sziget nem volt ennyire egyszerű eset. Több sebből vérzett, így majdnem lemondtunk róla. Pedig az egyik legnépszerűbb játékunk... éppen ezért rengeteg bábut kellett festenem, és egy nap annyi óra amennyi. :-/ Ezért inkább a fa figuráktól búcsúztunk el. Az újak már kartonból készülnek. Ezek jobban elférnek a táblán és karakteresebbek is (szerintem). A tábla különösen nehéz eset volt a szövegezés miatt. Hat különböző nyelven kellene gyártanunk, de ez képtelenség! (A készletnyilvántartás szempontjából pedig követhetetlen.) Azt találtuk ki, hogy a táblán üresen hagyjuk az eddig feliratozott helyeket és matricára nyomtatjuk a szavakat, amiket aztán a játék tulajdonosa ragaszt fel kedve szerint. Így már nyelvtanulási célzattal is lehet használni. ...és a pénzérme.... na, erre spec. még nincs megoldás. A család és a barátok elfekvő pénzérme készlete kifújt. De ha az előzőkre megoldást találtunk ez csak menni fog...?
A játékszabályban is helyre tettünk egy-két dolgot, nézzétek meg!
There were two games that didn’t really want to become international. One of them is Who Am I? The other one is Pirate Island. I designed the cards for Who Am I? in Hungarian first, then in English (at this point I realized that not all characters are international – too bad) but who could have known ahead?! We panicked as we got more and more orders from new *. I created a version with captions in multiple languages… which we then discarded at once. The current (final) state is that all boxes contain numbered cards with English captions and the translations can be found in the rule booklet.
Pirate Island wasn’t so simple. It was problematic in multiple aspects, so we almost gave up. But it’s one of our most popular games… for exactly that reason, I had to paint tons of figures, and there are only so many hours in a day. So we said goodbye to the wooden figures instead. The new ones are made of cardboard. These fit better on the board, and (in my opinion) they have more character. The board was especially difficult due to the text. We should be producing it in six different languages, but that’s ridiculous! (And impossible to keep track of regarding stock inventory.) What we came up with is that we’ll leave the fields that were captioned up til now blank, and we’ll print the words onto stickers, which the owner of the game will then stick on as s/he pleases. This way it can also be used for learning languages. …and the coin… well, there’s no solution for that, yet. The coin supply of friends and family has run out. But if we found a solution for the aforementioned, surely we can find one for this, too…?
We fixed a few things in the game rules as well, check it out!