bonyolódik • confused
Próbajáték, csapó 1. Az általam kitalált játékmenet kiváló. Szóban. A gyakorlatban hulla unalmas. Csúfos bukásom eléggé elkeserített. A lendület abba maradt, stand by üzemmódra kapcsoltam. Bojka nagyon lojális, csökönyösen bizonygatta, hogy márpedig ez szuper. Az ok nyilvánvaló: nem akarja letenni a kutya figurákat. Megszavazzuk, hogy játsszon addig, amíg orvosoljuk a bajt. A férjem elvonult és egy óra múlva diadalittas arccal viszatért: meg van a szabály. Legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy tényleg. Bármennyire is negatív hangulatban voltam, nem sikerült belekötnöm. Egy motívumot utasítottam vissza határozottan, hogy biciklivel kelljen lépkedni. Az összes többi simán átment a rostán. Csapó kettő. Bebizonyosdott, hogy játék élőben is kiváló, még az sem vett el a fényéből, hogy egy két napig dolgoztam az új maketten. Állati ronda lett, nem mutatom meg, DE! Meg van a szabály. Már “csak” ki kell színezni. :-D
A társasjáték-tervezés elméleti részének tanulmányozása közben rájöttem, hogy a rengeteg információ megszerzése rendkívül nyomasztó is lehet. Minél tovább olvastam a játéktervezésről a neten, annál több biztos receptet találtam a “tökéletes játékhoz”. Elkezdtem figyelni magam: hogyha a küldetésem ennyire sikeres, akkor miért vagyok egyre ingerültebb? Rájöttem, hogy a játékok hasznosságának bizonygatása, sőt tudmányos alátámasztása bosszant. Az a tény, hogy játék már egyáltalán nem lehet csak játék, hanem a legtöbből tanító, (ki)oktató szándék érződik. Ami persze gazdaságilag fontos tényező, muszáj a szülőket meggyőzni arról, hogy a pénzük jó helyre ment. – Lilult a fejem. Klassz, hogy a gyerekek játék közben sem pihenhetnek. (Félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy most itt a szélsőségekre gondolok – amikből sajnos egyre több van – , olyan játékokra, amik komolyan kifárasztanak és elkedvetlenítenek a játék végére, nem pedig az “éppen egy kis odafigyelés kell hozzá” darabokról.) Egy antik játékokkal foglalkozó cikkben a szerző megfogalmazta, ami bennem ekkor még körvonalak nélkül gomolygott: régen a játék pihentető, közösségi élmény volt. A játék csak egy apropója volt az összejövetelnek, amit kávézás mellett “félvállról” lehetett játszani. Az örömről szólt, hogy együtt pihenhettek, cseveghettek, és nem kellett belefeszülni a csatába. A szerencsére bízták, hogy ki fog nyerni. Tökéletesen hangzik, nem? Néha nekem is jobban esne, ha tudnám, hogy nem azért veszítek, mert béna vagyok, hanem azért, mert a szerencse nem fogadott a kegyeibe. :-D
NNnna. Ezzel akkor előre is vetítettem, hogy az új játékaink milyen értékek mentén készülnek majd.
Jaj és nagyon jól haladok az animációkkal! Az új próbálkozásom (Lighthouse) technikailag sokkal nagyobb kihívás volt, mindössze a koncentrációban a poén veszett oda. De sebaj, nem ez volt az utolsó. A következő a séfes játék lesz!
My game idea was great - in my mind. After the first play it turned out, that it is increadibly boring in practice! I was disappointed. My daughter was still satisfied with it, but I think she would be satsfied with just keeping the dog figures in her hand. My husband saved the situation by finding out new rules. It took him for an hour! I was envy… but the most important thing that we have the right rules finally. For the third time. :-D
While studying the theory of designing board games, I realized that gaining so much information is not always useful, and sometimes very overwhelming. The more I read online about designing games, the more surefire ways I found to make the "perfect game". I started to observe myself: if my mission is so successful, then why am I more and more irritated? I realized that insisting on and scientifically proving the usefulness of games bugs me. The fact that a game can not be just a game anymore, most of them intend to be educational, didactic. Which is, of course, an important factor economically, the parents have to be convinced that their money was well spent. - My face was reddening. It's great that kids can't relax even when they're playing. (To avoid misunderstandings, I would like to make it clear that I am talking about the extremes here – which there are sadly more and more of – , the games that seriously tire you out and ruin your mood by the end of the game, not the ones that require "just a bit of concentration".) The author of an article on antique games expressed what was then only a vague idea emerging within me: games used to be relaxing, social experiences. The game was just an excuse to get together, and could be played casually while sipping coffee. It was about joy for being able to relax and chat together, and you didn't have to kill yourself in the battle. You let luck decide who would win. Sounds perfect, doesn't it? I wouldn't mind knowing sometimes that I didn't lose just because I suck, but because I was not favored by fortune. :-D
Well then. I think I've foreshadowed what values our new games will be representing.
...and I made a lovely short movie of our Lighthouse game. Here you find the link. The Chefs animation will coming up next!
