drip-drop movie
Elkészült egy újabb animáció, fogadjátok szeretettel! Szerintem eddig ez lett a legjobb az összes közül! Ahogyan Mónika (Friends) mondaná, nem öregszem, csak egyre jobb leszek. :-D Itt tudjátok megnézni.
Valami ilyesfélét jelent nekem az otthon, mint amit a Drip-Drop-hoz rajzoltam. A nagyszüleim kertje volt hasonló, ott teljesen jól el tudtam volna képzelni ezt a jelenetet. Gyönyörű, ápolt kert volt, gyerekszemmel hatalmas! Ott rá lehetett csodálkozni a növények sokféleségére, a mák metamorfózisára, és labirintust lehetett építeni a kukoricásban. A kert egy egész világ volt, ahol a természet megnyugtató rendje uralkodott: növekedés, virágzás, halál. A nagyszüleim nem is nagyon mozdultak ki onnan. Mostanában gyakran eszembe jutnak, mert nekem az nem sikerült, ami nekik igen: élethossziglan konzerválni egy bizonyos helyen az örökkévalóságot. Mi ki-be mászkáltunk a világukba és feltöltődtünk egyfajta bizonyossággal az élet körforgását illetően, mármint, hogy így van jól. Kár, hogy olyan gyorsan változnak a dolgok, kár, hogy mindig olyan helyzetbe kerülünk önhibánkon kívül, hogy lépni kell. Jó lenne néha megállni. De persze minek is ábrándozni, hiszen semmi sem tart tovább, mint a nekünk szánt idő… és tudjátok mit? Az otthon bárhol lehet, ahol mi akarjuk és talán nem is baj, hogy sokkal kevesebb időt töltünk a külsőségekkel, amikor újraépítjük.
I’ve just finished a new animation. This short movie is made for our Drip-Drop game, I think it is the best of all the ones I’ve made. I hope you will like! Check it on this link!
Home means something like this to me, like what I drew for Drip-Drop. My grandparents’ garden used to be similar, I could really imagine this scene there. It was a beautiful, well-tended garden, through a child’s eyes it was huge! You could marvel at the diversity of plants, the metamorphosis of poppies, and you could build a labyrinth in the corn field. The garden was a whole world where the reassuring order of nature reigned: growth, blossoming, death. My grandparents never really left the garden. Lately I’ve been thinking about them often, because I couldn’t do what they did: conserve eternity for a lifetime in one specific place. We came and went in their world and filled up with a kind of certainty concerning the circle of life, I mean that it is good the way it is. It’s too bad that things change so quickly, and it’s too bad that, through no fault of our own, we always find ourselves in situations where we have to take a step. It would be nice to stop sometimes. But of course, why daydream, since nothing lasts longer than the time we have… and you know what? Home can be anywhere we want it to be, and maybe it’s not so bad that we spend much less time dealing with appearances when we rebuild it.
Valami ilyesfélét jelent nekem az otthon, mint amit a Drip-Drop-hoz rajzoltam. A nagyszüleim kertje volt hasonló, ott teljesen jól el tudtam volna képzelni ezt a jelenetet. Gyönyörű, ápolt kert volt, gyerekszemmel hatalmas! Ott rá lehetett csodálkozni a növények sokféleségére, a mák metamorfózisára, és labirintust lehetett építeni a kukoricásban. A kert egy egész világ volt, ahol a természet megnyugtató rendje uralkodott: növekedés, virágzás, halál. A nagyszüleim nem is nagyon mozdultak ki onnan. Mostanában gyakran eszembe jutnak, mert nekem az nem sikerült, ami nekik igen: élethossziglan konzerválni egy bizonyos helyen az örökkévalóságot. Mi ki-be mászkáltunk a világukba és feltöltődtünk egyfajta bizonyossággal az élet körforgását illetően, mármint, hogy így van jól. Kár, hogy olyan gyorsan változnak a dolgok, kár, hogy mindig olyan helyzetbe kerülünk önhibánkon kívül, hogy lépni kell. Jó lenne néha megállni. De persze minek is ábrándozni, hiszen semmi sem tart tovább, mint a nekünk szánt idő… és tudjátok mit? Az otthon bárhol lehet, ahol mi akarjuk és talán nem is baj, hogy sokkal kevesebb időt töltünk a külsőségekkel, amikor újraépítjük.
I’ve just finished a new animation. This short movie is made for our Drip-Drop game, I think it is the best of all the ones I’ve made. I hope you will like! Check it on this link!
Home means something like this to me, like what I drew for Drip-Drop. My grandparents’ garden used to be similar, I could really imagine this scene there. It was a beautiful, well-tended garden, through a child’s eyes it was huge! You could marvel at the diversity of plants, the metamorphosis of poppies, and you could build a labyrinth in the corn field. The garden was a whole world where the reassuring order of nature reigned: growth, blossoming, death. My grandparents never really left the garden. Lately I’ve been thinking about them often, because I couldn’t do what they did: conserve eternity for a lifetime in one specific place. We came and went in their world and filled up with a kind of certainty concerning the circle of life, I mean that it is good the way it is. It’s too bad that things change so quickly, and it’s too bad that, through no fault of our own, we always find ourselves in situations where we have to take a step. It would be nice to stop sometimes. But of course, why daydream, since nothing lasts longer than the time we have… and you know what? Home can be anywhere we want it to be, and maybe it’s not so bad that we spend much less time dealing with appearances when we rebuild it.
