Carta Magica - the last post before publishing... • az utolsó poszt a megjelenés előtt

Carta Magica is my own magical and healing world, where I’ve spent lots of time alone. Although I have worked out all the tiniest details thoroughly, it came to the end. The finished game was filled with magical objects, fantastic characters and adventures - I wouldn't be able to fit a single leaf more in it. So I introduced the game for my family with the finished graphics and the nearly perfect rule. The presentation was much more successful than I expected. I became smart enough not to rely on their imagination, so I stopped modelling gameplays with using only sketches on paper pieces. It used to work, but unfortunately, those days are over. We have played with too many board games and we got used to perfection so it is not easy to raise our/their attention. From the first moment I introduced the 1.0 version of Carta Magica’s rule, everyone stuck at the table and did not dare to leave the spot for a moment to miss any important detail. Everybody was worried about the others would make decisions or just fix something during her/his absence. A very funny, very enthusiastic but extremely tiring fight had started. Fortunately, the sound insulation is quite good in the house so the neighbours didn’t have the faintest idea of our enthusiasm. …but if they would pop in to start a discussion about the rising volume, they could have had some less biased impression regarding the game.

Statistically, the spinning arrow has generated most, highly emotional outbursts during the game. I thought after the age of five it would no longer be a problem to accept who’s turn is coming, but I was wrong. My husband and daughter tore out the spinner from each other's hands, not only because it is really beautiful or it is more versatile and magical than a dice… Everyone wanted to spin instead of the other player. They said I’m annoyingly slow in spinning. But I’m not! All that happens is that the spinner doesn't fly off from the table during my turn, but starts a space flight around the earth when they do.

The cards were also very popular, and we had to keep a close watch on them, because my husband sat near to the throwing deck, and in some cases, he chose freely from the used cards. I didn't notice it for a long time, and I wouldn’t bother if he wouldn’t mix up my statistics regarding the success of the gameplay. But thanks to Heavens I managed to calm down the family just enough to make them follow the rules. So far, I haven’t seen such enthusiasm in their face before, so I take it as a good sign and I'm sure that we've created a really dynamic, adventurous and fun game with a simple and easy-to-understand rule.

It was difficult to point out the technical, strategic problems among the personal injuries ("Why did he pull that card? I wanted it! ... stupid game!") but since they always wanted to play with that, I had enough time to figure it out. I was losing all the turns continuously, which did not fit in my reputation as a game designer. But I have a good excuse why:  First I was checking the graphics, then I was thinking of the rule, and after they just simply confused me asking stupid questions. In the end, I suggested that if they have any problems, feel free to write them to info@marbushka. They loved the idea and it is now being heard during dinner, if someone has a problem with the food, just drop an e-mail to me.

The game is ready in a point of view. Every time when I think it's over, there are still plenty of things to do. Creating an appendix, special explanatory letters, illustrations for translators to avoid misunderstandings. Usually, there are gaps in the rule that need to be improved, but I hope this time won’t be too much. The point is, now I  will have a little rest before I return with something new. Soon.

difficulties with numbers / gondok a számokkal

My daughter's favourite monster: "Snaily" / Bojka kedvenc szörnye "Csigu"

A Carta Magica mágikus világában hosszú ideig csak egyedül múlattam az időt. De bármilyen festőien és alaposan dolgoztam ki a részleteket, egyszer csak ez is elkészült. A világ megtelt tárgyakkal, szereplőkkel és eljött a pillanat, amikor egy fűszállal sem fért volna több bele. A családom elé álltam tehát a kész grafikával és a majdnem tökéletes szabállyal együtt. A “prezentáció” nagyobb sikert aratott, mint vártam. Mostanság már nem kockáztatom meg, hogy papírfecnikkel ábrázoljam a játékmenetet. Régebben bejött, szép idők voltak, sajnos elmúltak. :-) Túl sok játék fordult már meg nálunk, így nagyon nehéz elkápráztatni minket egy felvetéssel. Az első pillanattól kezdve, ahogy ismertettem a Carta Magica szabályának 1.0-ás verzióját mindenki az asztalhoz ragadt és egy pillanatra sem merte elhagyni a helységet, nehogy valami fontos részletről lemaradjon vagy a háta mögött a többiek megegyezzenek a vitás kérdésekben. Nagyon vicces, nagyon lelkes, nagyooon fárasztó küzdelem kezdődött. Szerencsére jó a hangszigetelés a házban és a szomszédok alig észleltek valamit a “beszélgetéseinkből”. Bár ha átfáradtak volna az emelkedő hangerőt firtatva, vethettek volna néhány kevésbé elfogult pillantást is a játékra. 

Statisztikailag a pörgettyű generálta a legtöbb érzelemkitörést a játék során. Azt gondoltam ovis kor után már nem jelenthet problémát, hogy ki következik, de tévedtem.  A férjem és a lányom egymás kezéből rángatta ki a pörgettyűt és nem csak azért, mert szép, hanem azért is mert sokoldalúbb és varázslatosabb a pörgő nyíl mint egy dobókocka!  Mindig mindenki pörgetni akart természetesen soron kívül és lehetőleg a másik játékos helyett. Helyettem különösen, mivel állítólag idegestően lassan pögetek, pedig mindössze annyi történik, hogy nem repül le az asztalról és áll földkörüli pályára a pörgettyű mint a család többi tagja esetében. 

A kártyákra is vigyázni kellett, a férjem a dobópakli odalán ült és helyenként szabadon választott belőle, ha úgy hozta a sors. Ezt csak azért nehezményeztem, mert így nem kaptam valós képet a játékmenet sikerességéről. De hála az égnek sikerült lecsillapítani annyira a kedélyeket, hogy legalább a szabályokat betartották a “gyerekek”. Igaz senki sem merte kitenni maga elé a megszerezett kincseket, nehogy azok tulajdonjoga is vita tárgyát képezze ha esetleg átlógna a sor valakinek a térfelére. Ezidáig ilyen indulatokkal nem találkoztunk a családban, szóval bízom benne, hogy tényleg lendületes, kalandos és vidám játékot alkottunk, egyszerű és könnyen megérthető szabállyal.

A valódi technikai, stratégiai problémákat nehéz volt megtalálni a személyes sérelmek közt  (“Miért ő húzta azt a kártyát? Azt én akartam! … béna ez a játék!”), de mivel mindig ezzel akartak játszani volt időm képbe kerülni. Igaz állandóan vesztettem, ami nem vetett jó fényt rám mint játék tervezőre. Eleinte azért, mert a grafikát néztem, aztán egy darabig azért, mert a szabályon merengtem végül főleg azért, mert mert hülye kérdéseket tettek fel. A végén indítványoztam, hogy ha problémájuk van írjanak az info@marbushkára. Ebből szállóige lett és mostanság vacsora közben is elhangzik, hogyha valakinak problémája van a kajával ne habozzon, dobjon nekem egy mailt.

A játék kész, de mégsincs. Amikor azt gondolom, hogy vége, akkor még rengeteg minden vár. A melléklet megszerkesztése, a fordítóknak szóló külön magyarázó levelek, ábrák a félreértések elkerülése végett. Ilyenkor rendszerint még kiderülnek hiányosságok a szabállyal kapcsolatban amiket javítani kell, de már nincs sok. Ami a lényeg, hogy most szusszanok egyet, kicsit talán nosztalgiázom a régi játékokkal -ilyenkor mindig hiányozni kezdenek, de már megint van egy, …egy jó pár ötletem.