Mélypont

Íme egy borúsabb hangulat a hétköznapok darálójának legaljáról: Nem akartam ilyen jellegű bejegyzést tenni, de azt érzem, hogy az eddigi pozitív, helyenként rózsaszínbe forduló bejegyzések csak az egyik oldalát mutatják meg a Marbushkának. Nem akartam sorolni a kudarcélményeket, sérelmeket, mert egyik sem éri meg még azt sem, hogy leírjam. Anekdotázni  pedig arról, hogy mennyit dolgozunk, hülyeség lenne, hiszen mi vállaltuk....vagy panaszkodni a képességeinket meghaladó dolgok miatt, amiket meg kell tennünk: olyasmiket is, amikhez eddig egy fikarcnyit sem értettünk csak azért, hogy a gépezet működhessen. --- Most azért csaptam bele mégis a nyafogásba, mert besokalltam. Remélem az a tény, hogy nekünk sem megy könnyen, erőt ad azoknak akik szintén árral szemben úsznak. Nem kéne kiborulnom, mert törvényszerű, hogy mindenki aki megpróbál létrehozni valamit az az értetlenség és tudálékosság falába ütközik. Mintha az a tény, hogy megalkottál valamit egyben felszólítás lenne a bírálatra. Senki sem hagyna ki egy ilyen helyzetet és  senki sem várja meg, hogy elhangozzon a kérdés: "- Te mit gondolsz?" Ami a legjobb: ki-ki a saját temperamentuma szerint kritizál, önnön fontosságának tudatában. A negatív kritikában egyébként mi magyarok kimagaslóak vagyunk. Lehet bármi bármennyire jó, az nem elég jó. Mi itt egy hegyet építettünk fel, csak amíg a köveket rakosgattuk döbbenten láttuk, hogy néhányan már másznak is fel rajta, és odafentről összegzik a benyomásaikat. 

Ennek köszönhető az is, hogy már korábban levettem a kommenteket a blogról. Ez az opció olyan provokatív, hogy akkor is kényszert érez az ember, hogy hozzászóljon egy témához (különösen névtelenül), ha eredetileg nem is szándékozott véleményt alkotni. Ebből a blogból és persze a Marbushkából nyerjük a pozitív energiáinkat az amúgy lepra világban. Ami igen, nekünk is az...csak éppen nem akarjuk tudomásul venni.

Ennyit tehát a tegnapi feltöltődésről.