A múlt héten...
...péntek délután, amikor Bojkára vártam a suliban, Miri mamája felhívta rá
a figyelmemet, hogy a mi osztályunkban a legnagyobb az egy négyzetmétere jutó grafikus anyukák száma. Nagyon felvidultam, mert az adott pillanatban
a fent említett anyukákhoz tartozó gyerekek mindegyike ugyanazt a rémséges szinezőt nyűtte, amit az előző bejegyzésben lesajnáltam. Túllépem tehát a problémán, amit jobban feltupíroztam, mint kellett volna. Főleg, hogy néhány fontosabb dolog is történt a múlt héten, ami a Marbushkát ennél közelebbről érinti: A mi szinezőnk gyártása elkezdődött és ezzel egyidőben a weboldalunk minden fejlesztése befejeződött. Az összes menüpont megbízhatóan működik és örömmel láttuk, hogy már sokan használják.
Az animáció létjogosultsága azonban még vita tárgyát képezi az okostelefonok és iPad-ek miatt. :-/ A játékokról készült fotók lassan stabilizálódnak. Folyamatosan cserélgettem és pofozgattam őket az utóbbi időben, így lassan-lassan elérik már a kívánt szintet. Erről persze a "vezetőség" véleménye megoszlik.
Megjelentek a játékaink a Lakáskultúra online játékválogatásában. Villámgyors akció volt, a megkeresés és a megjelenés közt alig telt el egy nap, ezért nem tudtam előre jelezni. De ha már ott voltam, böngészgettem,
és megtaláltam Bojka szobájáról készített 2008-as fotóanyagot. Erről bevillant, hogy itt a blogon megoszthatnám veletek a gyerekszobában keresztül vitt vívmányainkat. Némi kutatómunkát igényel, úgyhogy ezt majd később... +...időközben elkezdtem a cirkuszos illusztrációkat. Holnap mesélek róla, most még kihasználom, ami a szünetből maradt. :-)
ezt a kertben találtam:
ezt a kertben találtam: