összefoglaló • a little cap-up
...eddig voltak a képek, most jön a szöveg :-)...viccen kívül: annyi dolgunk volt, hogy képtelen voltam egy nyugodt negyedórát találni, hogy összefoglaljam az eseményeket. Röviden összegzem a kimaradtakat (időben visszafelé):
Ezekben a percekben nyitja meg kapuit a Projekt Showroom a Hajós utcában. Jó kis formabontó megmozdulás, ne hagyjátok ki!
A hetekben megjelent rólunk két interjú, a bag of pretty-n (angolul) és stilblogon (magyarul). Nyilván ezek megírása is visszavett a közlési kényszeremből itt a Marbushka blogon. Az interjúban ígérteknek rögtön eleget is tettünk, kibővítettük kis csapatunkat: első gyakornokunk sikerrel debütált. Úgy tűnik élvezi a nagy hajtást, (most még) de ami a lényeg, hogy amióta velünk van kicsit könnyebb az életünk. Megint azt vettem észre, hogy az utóbbi időben a kreatív munka az éjszakákra maradt. Alvás nélkül pedig már nem vicces ebben a korban....tudjátok harminc(ésatöbbi) után már minden nap ajándék. :-D Hopp, mégegy sajtós hír: Járt nálunk Böjtös Kinga a Lakáskultúra vizitkártya rovatától, ezt a cikket sajnos majd csak tavasszal láthatjátok rólunk. Olyan, de olyan fotókkal...!!!!
A hírlevélben már írtuk, hogy Franciaországban és már Ausztráliában is vannak Marbushka játékok. Ausztráliából ma kaptunk egy üzleti tervet az elkövetkezedő három évre. Ezzel Steven erősen elgondolkodtatott minket, hogy vajon mi miért nem csináltunk eddig semmi ilyesmit? Ha eltekintünk attól, hogy nem értünk hozzá, ....akkor nincs mentségünk.
...so far there have been pictures, now here comes the text :-) ... joke aside: we had so much to do that I was unable to find a quiet fifteen minutes to summarize the events. I'll sum up shortly what has been left out (backwards in time):
The Projekt Showroom is upening its gates in these very minutes on Hajós street. It's a nice little extraordinary movement, don't miss it!
Two interviews have been published about us in the past weeks, on bag of pretty (in English) and on stilblog (in Hungarian). Clearly writing these had also reduced my urge for communicating here on the Marbuhka blog. We did as we promised in the interview right away, we expanded our little team: our first intern made a successful debut. It seems like she even enjoys the hard work (so far), but the important thing is that since she's been with us, our life is a little easier. I've noticed again that lately the creative work has been left for the nights. And it's not fun without sleep at this age... you know, after thirty (and-so-on), every day is a gift. :-D Whoops, another piece of press news: Kinga Böjtös from Lakáskultúra's visit card column visited us, unfortunately you can only see this article about us in the spring. And the photos...!!!!!
We have already written in the newsletter that there are alreay Marbushka games in France and Australia, too. We received a business plan for the next three years from Australia today. With this, Steven got us thinking, why haven't we ever done something like this? If we disregard that we don't know how, then ......we have no excuse.