angyalok • angels
...hogy hogy kerülnek az angyalok ide, az ősz kellős közepébe? Remek kérdés...nos a történet a következő: évekkel ezelőtt megegyeztünk, hogy karácsonykor mi hárman olyan ajándékokkal lepjük meg egymást amit csak mi tudunk adni. (Az angyalok meg majd úgyis hozzák a többit...) Ez nagyobb áldozat mint amilyennek elsőre hangzik, ha az ember komolyan veszi a feladatot. Mert már ilyenkor el kell kezdeni, hogy valami normális dolog kerekedjen ki belőle. A férjem ajándékáról nem nyilatkozom, ő néha kelletlenül, de átfutja a blogot, Bojka szerencsére csak a képeket nézegeti.
Idén újra nekifutottam egy általam kitalált történet illusztrálásának. Mint a legtöbb (szülő) ismerősünk én is éreztem magamban az erőt, hogy mesét írjak. Az idő és a történet előrehaladtával már nem az erőt éreztem, hanem azt a meggyőződést, hogy nem kell nekem mindenhez értenem. Az első bekezdésen nem jutottam túl, ezért kénytelen voltam kompromisszumot kötni: csak képes könyv lesz. Mivel az első két képet Bojka megtalálta, ezért közzé teszem. Nem kérdezett semmit, hanem inkább ő kezdett mesélni róluk - nekem. Nos, ahogyan látjátok valahogy így vagyunk mi az angyalokkal. Gondolom ezért most többen megmosolyognak minket, de nem számít. Jobb az ilyesmit időben tisztázni. Bojka még mindig feltétel nélkül hisz bennük.... Tényleg baj ez? Bruno Bettelheim biztosan vállon veregetne:
"A gyerekek nagyon is tudatában vannak azoknak a korlátoknak, amelyeket a szüleik és a valóság emelnek köréjük az év minden egyes napján. Ezért minden okuk megvan rá, ha azt szeretnék, hogy legalább évente egy alkalommal visszanyerjék Tündérországot -(...) legalább néhány órára, még ha csak ártatlan színjáték formájában is. Ezek a tapasztalatok mélységes megnyugvással töltik el a gyermeket, mert arra utalnak, hogy az aranykor nem veszett el egyszer s mindenkorra. Ebből merítenek erőt ahhoz, hogy megbirkózzanak a jelen nehézségeivel..."
(Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő)
...what are angels doing here, in the very middle of autumn? Great question… well the story is the following: years ago we decided that at Christmas, the three of us would surprise each other with presents that only we can give. (And the angels will bring the rest anyway…) This is a greater sacrifice than it sounds at first, if you take the task seriously. Because you have to start around now for something normal to come of it. I won’t write about my husband’s gift, reluctantly though, but he sometimes skims over the blog, luckily Bojka only looks at the pictures.Idén újra nekifutottam egy általam kitalált történet illusztrálásának. Mint a legtöbb (szülő) ismerősünk én is éreztem magamban az erőt, hogy mesét írjak. Az idő és a történet előrehaladtával már nem az erőt éreztem, hanem azt a meggyőződést, hogy nem kell nekem mindenhez értenem. Az első bekezdésen nem jutottam túl, ezért kénytelen voltam kompromisszumot kötni: csak képes könyv lesz. Mivel az első két képet Bojka megtalálta, ezért közzé teszem. Nem kérdezett semmit, hanem inkább ő kezdett mesélni róluk - nekem. Nos, ahogyan látjátok valahogy így vagyunk mi az angyalokkal. Gondolom ezért most többen megmosolyognak minket, de nem számít. Jobb az ilyesmit időben tisztázni. Bojka még mindig feltétel nélkül hisz bennük.... Tényleg baj ez? Bruno Bettelheim biztosan vállon veregetne:
"A gyerekek nagyon is tudatában vannak azoknak a korlátoknak, amelyeket a szüleik és a valóság emelnek köréjük az év minden egyes napján. Ezért minden okuk megvan rá, ha azt szeretnék, hogy legalább évente egy alkalommal visszanyerjék Tündérországot -(...) legalább néhány órára, még ha csak ártatlan színjáték formájában is. Ezek a tapasztalatok mélységes megnyugvással töltik el a gyermeket, mert arra utalnak, hogy az aranykor nem veszett el egyszer s mindenkorra. Ebből merítenek erőt ahhoz, hogy megbirkózzanak a jelen nehézségeivel..."
(Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő)
This year I have once again started illustrating a story I made up. Like most of our (parent) acquaintances, I too felt the power in me to write a story. As time and the story goes along, I no longer feel the power, but the conviction that I don’t have to be good at everything. I didn’t get past the first paragraph, so I couldn’t help but make a compromise: the gift willbe a picture book. Since Bojka has found the first two pictures, I’m sharing them. She didn’t ask any questions, instead she started telling stories about them – to me. Well, as you can see, that’s how we are with angels. I guess this will make a lot of you smile to yourselves, but it doesn’t matter. It’s best to clear these things up in time. Bojka still believes in them unconditionally… Is that really a problem? Bruno Bettelheim would be proud of me:
„Children are very much aware of the boundaries their parents and reality raise around them every single day of the year. So they have every reason to want to win back Wonderland at least once a year, for at least a few hours, even if only in the form of an innocent play. These experiences fill the child with deep solace, because they indicate that the golden age is not lost once and for all. They gather strength from it to cope with the difficulties of the present…” (Bruno Bettelheim: A Good Enough Parent)
