véletlen+falu projekt • coincidence+village project
Hétköznapok, dugók,… amik egyre durvábbak Karácsony közeledtével. Eddig elszántan utáltam őket, de a napokban kiderült, hogy mégiscsak van valami hasznuk. Mondjuk az Árpád híd közepén lépésben haladva nem tűnik hihetőnek ez az állítás, de mint utóbb kiderült vannak még csodák…
Mégsem múlhat el kreativitás nélkül ez a bejegyzés: megosztom veletek egy korábbi DIY ötletemet, amit most kénytelen leszek leporolni, mert véletlenül kiválóan illik a suliban zajló falu projektbe. Bojka nagyon beleélte magát: minden gondolatát kitölti a kitalált falu, kitalált történettel, történelemmel és címerrel. Sajnos nem Bojka ötletét szavazták meg a többiek, így Tükörzugot mi fogjuk megvalósítani itthon Bojka instrukciói nyomán. Mindössze papír, üres papírdoboz és tapétaragasztó kell hozzá, mint ehhez a korai szigetes változathoz.
A férjem állt az említett dugó kellős közepén és a színskála bíbor tartománya töltötte ki látómezejét, míg a mögötte araszoló autó utasa kíváncsian böngészte az autónk hátán látható madárkát, aztán a weboldalunkat. …majd felvette velem a kapcsolatot. (én pedig rögtön utána a férjemmel…vígasztalásul :-))) ) Mint kiderült Szonja egy magazinnál dolgozik és beleszeretett a munkáinkba... nos így történt, hogy a következő inStyle magazin bazárjában megtalálhatjátok a bögréinket és az Éva magazinban (talán a decemberiben?) a játékaink is megjelennek majd. Hála Szonjának és persze a véletlennek! :-)
Weekdays, traffic jams… that are getting bigger as Christmas nears. So far I had hated them resolutely, but recently it turned out they’re good for something after all. Although while proceding at a walking pace in the middle of the Árpád Bridge the statement doesn’t seem believable, but as it later turned out there are still miracles… My husband was standing in the middle of that traffic jam and his field of vision was filled by the red range of colors, while the passenger of the car crawling behind him was inspecting the bird visible on the back of our car with interest, then our website. … she contaced me. (then I immediately afterwards with my husband… as consolation :-)))) ) As it turned out Szonja works at a magazine and she had fallen in love with our work,.. well this is how it came about that our mugs will be in the bazaar of the next inStyle magazine and our games will show up, too, in Éva magazine (maybe in december). Thanks to Szonja and coincidence, too! :-)
But this entry can not pass without creativity: I will share one of my earlier DIY ideas with you, which I will have no choice but to dust off, since by coincidence it fits perfectly with the village project going on at school. Bojka is really enthusiastic, her every thought is filled by the made up village with a made up story, history and coat of arms. Unfortunately Bojka’s idea didn’t win the voting, so we will finish creating Tükörzug (Mirrornook) at home based on Bojka’s instructions. All you need are paper, an empty paper box and wallpaper adhesive, like for this early version.