hogyan tovább? • what to do next?
Ugyan még kaphatóak a babák, de még időben új megoldást kellett találnunk a következő gyártáshoz. Szép, szép, hogy minden fej egyedi de - lássuk be - embert próbáló feladat a festéssel követni az izgalmasan változatos formákat. Különösen a kezdetleges sablonommal (ha még emlékeztek rá :-) ). Mérlegeltem a kapacitásomat és arra jutottam, hogy jön a karácsonyi hajrá és nagyon hatékonynak kell lennem. A fogyás alapján ugyanis úgy látom, hogy sokkal hamarabb kell utángyártani mint gondoltam. Szerencsére a mesterünk hosszú küzdelem után megtalálta a megoldást és az új fejek már bizony gyártósorra kerülhetnek. Lefotóztam a speciális célszerszámot, amit készített hozzá. Hasonló pírral az arcán mutatta a mester, mint amivel én az arcfestő sablonomat lobogtatom. :-) Szerintem egyikkel sincs semmi baj...ha egyszer működik?!?! Egyébként tök jól néz ki! Íme:
A karácsonyi játék is jól áll már, elkészültek a stanckések és a mekett így grafika nélkül is elég mutatós darab lett.
Ígértem kutyás játékot…nnna erről majd később. Mert mielőtt teljesen elmerültem volna a dolgozó nő szerepében Bojka megkérdezte, hogy elhívhatja-e Julcsit a születésnapjára. Itt gondolataim hömpölygő folyama megakadt. Hm? - kérdeztem. Mert (talán emlékszem) hogy a szülinapja előbb van, mint Karácsony. Valóban - bólintottam - dereng valami. Nem tudom éreztétek-e Bojka kérdésében rejlő csapdát. "Elhívni" a szülinapra annyit tesz, hogy gondoskodnom kell arról is, hogy az említett vendéget legyen HOVA elhívni. Összefoglalva: bulit kell szerveznem. Nem akármilyet, mint kiderült: világító festékeset. Később részletezem. Továbbá rögtön kaptam listát is:
- tacskó (szóóóóó sem lehet róla amíg Janka él)
- Janka baba (itt majdnem sírtam - alig fejeztem be Emmát!!!)
- ébresztő óra, hogy még előttünk fel tudjon kelni kávét főzni megfáradt szüleinek (végre egy jó ötlet)
- egy festmény tőlem (hízeleg a csaj)
- Bojána életmű könyv második rész (atyaúristen)
(( az elsőt alább láthatjátok, terjedelmét tekintve már érthető a kétségbeesésem, ugye?))
Don't be afraid, the dolls are still available! …but we have to think ahead to find new solutions for the production before starting new Emma series! It was lovely that the form of each wooden head were unique, but hard to follow the exciting variety of forms with painting. In particular using my simple template (maybe you remember). I concluded that Christmas is coming, and I have to be very effective. Fortunately, the master (who makes the woodwork) made a special tool, and thanks to the development: all the heads will be the same.
…and meanwhile, we produce the Christmas game, and as you see on a test piece, that it's nice without the graphics too.
I promised a dog game ... well, bad news: you have to wait. Because before being fully absorbed in the role of a working woman Bojka asked me if she could invite Julcsi for her birthday. Here my creative thoughts stuck. Hm? - I asked. Because (perhaps I remember) that her birthday is BEFORE Christmas. Indeed - I agreed. I do not know whether you felt the trap in my daughter's question? "Invite her" means that I also have to organize a party where Julcsi could be invited. In summary, I have to organize a party. Not just any kind, as it turned out: "glowing paint" will be the topic. (Details later.)
Furthermore, I got a wish list too:
- Dachshund (no way until Janka is alive)
- Janka doll (here I almost cried - just finished Emma!!!)
- Alarm clock, because Bojka wants to get up earlier than us to make coffee for her poor, old parents (finally a good idea)
- An original painting from me (she is flattering)
- Bojána art book second part (OMG)
((The first part you can see below. Now you understand why am I despaired, right?))