valami • something

Íme a hét programfüzete: Mélymerülés a valóságban. Kétes kimenetelű és még nem lezárt lelkigyakorlatok. Egyensúly. Az egyensúly alatt azt értem, hogy a jót rossz követi és fordítva. Bár a jó részek nekem valahogy rövidebbnek tűnnek. Lehet, hogy csak nem figyelek eléggé. Miért van az, hogy ha kezdek ellazulni és élvezni az életet, abban a pillanatban valami bosszantó történik? Értem én, értem… fény-árnyék, jó-rossz… de biztos ennyire gyorsan kell váltani? A jelek szerint ez nem kétséges. DE lehetne rosszabb is, mondjuk lehetnék annak a bőrében, aki szórakozik velünk. Itt nagy levegőt vettem, és végiggondoltam a dolgot. Ha az ő életét élném, az egyetlen örömöm mások megszivatása lenne. Nem cserélnék vele, inkább szívok. Tulajdonképpen nekem már az is jó, hogy én én vagyok és nem ő. Na lám, van minek örülni. Sokkal jobb kedvem lett.

Ebben a percben olvastam egy okosságot: "Before something great happens, everything falls apart."

Remélem, igaz, mert a romhegyeket tekintve most valami marha nagy dolognak kell történnie.

Szerencsére Bojka szülinapjának reggelére kitisztult az ég, és minden rendbe jött. Mára a kötelezően megtartandó 4 szülinapja közül túl vagyunk az elsőn, ami inkább csak megemlékezés volt, tekintve, hogy huszadika csütörtökre esett. Mégis jeles nap ez, úgyhogy ünnepi vacsora keretében adtuk át az első ajándékot: "A" könyvet. Ebben a bizonyos könyvben foglaltattak Bojána 7 és10 éves kora közt elkövetett képek és okosságok. Mint pl ez: „-…honnan tudod, hogy nem én vagyok a fogtündér? - kérdeztem.  - Onnan, hogy te állandóan vasalsz.". A könyv várakozásomon felüli sikert aratott, de ez a profi alapanyagnak volt köszönhető és annak is persze, hogy a lányom felnőtt. (Tíz ééééév!!!!) Még hátra van az iskolai és a családi ünneplés. A hétvégét várhatóan a konyhában fogom tölteni, és már előre tudom, hogy a tejszín nem fog felverődni. Mondjuk foglalkozhatnék a munkával is, de ez jár az eszemben. Totál lebőgés lesz, ha a torta lassú kúszással megindul majd a talapzatról. Sebaj, lesz még néhány fogás, ahol kompenzálhatok.

…hogy a munkáról is essen szó: nagyon felpörgött az élet, gombamód növekvő dobozhegyek nehezítik a mozgást az irodában, mindenki csomagol, pakol, levelez. A nem létező kreativitásomat a családnak szánt ajándékok elkészítésére összpontosítom. Egyelőre az adventi naptáron tépem magam, és mellesleg készülnek már a karácsonyi ajándék festmények is. Meg még valami, de azt nem írhatom le… atyavilág, négy hét és Karácsony! Szoros lesz…

sikerült!!!:

Voilá the schedule of the week: deep-diving in reality. Unfinished retreats with uncertain results. Balance. By balance I mean that bad follows good and vice versa. But somehow the good parts seem shorter to me. Maybe I’m just not paying enough attention. Why is it that if I start to relax and enjoy life, something annoying happens instantly? I get it, I get it…: light-shadow, good-bad... but do we really have to switch so fast? It seems so. BUT it could be worse, for example I could be in the shoes of the person causing us this trouble. I took a deep breath here and thought the whole thing through. If I were living his life, my only pleasure would be picking on others. I concluded that it is possible to live that way, but what for? You know what? I’d rather not trade. I’m happy I’m me and not her. See, there is something to be glad for. I’m in a much better mood now.

In this minute I read something smart: „Before something great happens, everything falls apart.”

I hope it’s true, because looking at the ruins, something huge should happen now.

Luckily by the morning of Bojka’s birthday the sky cleared and everything was alright. We have held one of her four obligatory birthdays, it was more of a commemmoration, because the twentieth was on a Thursday. It is a big day though, so during the festive dinner we gave Bojka her first gift: „The” book. This book has pictures and sayings by Bojka from age 7 to 10. For example: „How do you know I’m not the tooth fairy?”, I asked. „Because you’re ironing all the time.” The book was more successful than I expected, which is thanks to the great material, and of course the fact that my daughter has grown up. (Ten yeeeears!!!) The school and family celebration are still left. I am probably going to spend the weekend in the kitchen, and I already know that the cream will not let itself be whipped. I could busy myself with work, but this is what’s on my mind. It will be a complete embarassment if the cake starts slowly sliding off the stand. No matter, there are a few other courses I can make it up with.

…a few words about work: life has really sped up, the tons of boxes make moving around in the office difficult, everyone is packing, stacking, writing. I am focusing my non-existent creativity on making gifts for the family. For now I am working on the Advent calendar, and the Christmas gift paintings are in progress, too. And something else, but I can’t write that down… oh my God, four weeks and it’s Christmas! It’s going to be a tight schedule…

the cake is ready, and perfect!!!