cesky krumlov 3.rész • cesky krumlov part 3.
Minden évben visszatérünk Cesky Krumlovba, annak ellenére, hogy az itthoni virágzó tavaszból a kopár télbe érkeztünk. Aztán minden nap az utcákat járjuk kiéhezve erre a mesebeli világra. Idén kiegészítésül Goethe Utazás Itáliában című könyvét hoztam el magammal. Na igen, tisztában vagyok vele, hogy ez most egy hangyányi képzavar, de csak a koordináták nem stimmelnek, az életérzés igen! Pozitív világnézetre edzek, mert az utóbbi időben nagyítóval kell keresnem magamban a szép gondolatokat. Goethe végtelenül elnéző az emberekkel (a 150. oldalig biztosan) és irigylésre méltóan pozitív személyiség. Azokra a problémákra pedig - amik jelenleg engem foglalkoztatnak - megtaláltam a könyvében a választ: az ő korában is pontosan ilyen volt a világ és ő már akkor biztos volt benne, hogy ez soha nem is fog megváltozni. Én tőle tudtam meg most, úgyhogy fenntartom a jogot, hogy még magam alatt legyek egy ideig.
" Aligha számíthat hálára az emberektől az, aki igényeiket emelni akarja, saját magukról magasztos eszmét akar elébük állítani, s meg akarja éreztetni velük, mily fönséges az igazi, nemes élet. Aki viszont lépre csalja a madárkát, mesékkel áltat, napról napra tovább zülleszt, arra azt mondják: ez a mi emberünk, s ezért találja kedvét az újabb kor annyi ízléstelenségben. Nem azért mondom ezt, hogy a barátaimat ócsároljam, éppen csak azt mondom, hogy ilyenek, s igazán nincs mit csodálkozni rajta, hogy minden úgy van, ahogyan van." (Goethe - Utazás Itáliában, Rónay György fordítása)
Az élet nemességéről nekünk már konkrét elképzelésünk van és bármennyi konfliktust okoz is a külvilággal ennek megfelelően élünk. Persze az ezzel járó végtelenül ostoba és negatív szituációkon nehéz felülemelkedni.
Az utazás azonban tényleg segít, a helyiek nyugalma, derűje lassan-lassan átragad ránk is. Mindig pihenni jövünk, de egy idő után törvényszerűen alkotótáborrá fajul a dolog. Idén bebizonyosodott, hogy a családonként előforduló kreatívok optimális száma egy. Állati nehéz úgy fotózni, hogy mindenki más is fotóz. Nehezítés: most már Bojka is kezdi! A rossz példa ragadós. A férjem is beszállt ringbe és 15mp-es snittekből állított össze rövid mozikat a napjainkról. Letettem a lantot, úgy döntöttem eleget fotóztam eddig. Ráadásul tényleg zseniálisak mindketten, nyugodtan hátradőlhetek! Na jó, azért nem teljesen. :-D
Nem csoda, hogy itt mindannyian szárnyalunk, ha egyszer lépten-nyomon gondolatébresztő dolgokba botlunk. Otthon mostanság fedeztük csak fel Miroslav Sasek Ez New York, Ez Róma, ...London, ...Párizs könyvsorozatát. Itt kiderült, hogy a Miroslav Sasek alapítvány folytatja ezt a nemes hagyományt és a Baobab kiadó elsőként az Ez Prága könyvvel rukkolt elő. A férjem vette észre a könyvesbolt kirakatában és azóta egymás kezéből feszegetjük ki. Furcsa mód minden alkalommal amikor itt járunk hozzánk ragad egy-két könyv. Hagyomány. :-)
A múzeumokat idén csak távolról csodáljuk. Dana miatt van az egész. Kb. háromnegyed órára hagytuk a kutyáinkat a szobában....mire visszatértünk a teljes személyzet és az aktuális vendégkör vérben forgó szemekkel állt a hallban. A probléma forrása jól körvonalazódott már kintről is: Dana félreismerhetetlen baritonjától tenyérnyi foltokban mállott a vakolat. Az ivartalanítási procedúrának köszönhetően idegen helyen - biztos ami biztos - pánikba esik. Janka pedig segít neki. A személyzet az incidens ellenére is rajongva imádta a kutyáinkat. Mi már nem annyira.
A lófrálás itt felér egy vagy akár több múzeum látogatással is. Az Egon Schiele art centrum mögötti utcában állandóan változik a "tárlat". Ezúttal az alkotókat az ego és a turizmus foglalkoztatta. Elnézve a keleti turistákat akik egészen extrém felszereléseket használva készítenek "spontán" selfie-ket, nagyon frappánsnak tűnnek ezek a falragaszok. A város csak háttérnek kell az egójukhoz. Volt néhány brutális "like me" plakát is, gondolhatjátok... Inkább nem fotóztam le. :-D
Az utolsó napon jelmezes biciklis felvonulás volt, itthon tweed run-ként ismert. Mi sajnos későn eszméltünk, a találkozás pillanatában már a hazatérés bánatába burkolóztunk. Így nehezen esett le, hogy a felénk suhanó biciklisták formabontó ruhát viselnek. Mire előkapartam a telefonom, már el is tűntek mind. A főtéren szerencsére újra találkoztunk velük, ahol lélekmelegítőként körbejárt a laposüveg meg a dobozos sör. Szükségük is lehetett rá, néhányan elég lengére vették a figurát. A hangulat töretlenül emelkedett...örömmel látták a közéjük furakodó, fentebb kifigurázott turistákat is. Aztán ismét biciklire pattantak, a rendőrörs felé kanyarodtak és az ott posztoló egyenruhások kezébe nyomták az üres sörösdobozaikat, hogy ugyan dobják már ki. Aztán az urak és az egyenruhások egymás oldalát fogták a röhögéstől. Ezt a jelenetet nem csak én nem tudom elképzelni itthon, ugye?
We go back to Cesky Krumlov every year, even though we arrived into barren winter from the blooming spring at home. We roam the streets pining for this fantasy world every day. This year I brought Goethe's Italian Journey with me. Well yes, I know this is a bit of a dissonance, but only the coordinates don't match, the mood does! I'm training for a positive world view, because I've had to look for positive thoughts in myself with a magnifying glass lately. Goethe is infinitely forgiving with people (definitely until page 150), and he is an enviably positive individual. And I found the answer to the questions that currently trouble me in his book: the world was exactly like this in his time, too, and he was already sure of it then that this is never going to change. I just found out from him, so I reserve the right to be down and puzzle over it for a while.
“For we receive but little thanks from men, when we would elevate their internal aspirations, give them a great idea of themselves, and make them feel the grandeur of a really noble existence. But when one cajoles them, tells them tales, and helping them on from day to day, makes them worse, then one is just the man they like; and hence it is that modern times take delight in so many absurdities. I do not say this to lower my friends, I only say that they are so, and that people must not be astonished to find everything just as it is.” (Goethe: Italian Journey)
We already have a concrete idea of the nobility of life, and no matter how much conflict this causes with the outer world, we live according to that. Of course it's hard to overcome these situations.
But traveling really does help, the calm and joy of the locals slowly sticks on us, too. We always come here to rest, but after a while it inevitably turns into an art camp. This year it proved true that the optimal number of creatives per family is one. It's really hard to photograph when everyone else is also photographing. Challenge: now Bojka has started, too! The bad example is contagious. My husband joined in, too, and made short movies about our days from 15 second scenes. I stepped aside, I decided I have taken enough photos so far. Plus they are both really great, I can sit back and relax!
It's no wonder we all soar here, if we stumble upon inspring things everywhere we go. We have only lately discovered Miroslav Sasek's book series, This Is New York, This Is Rome, ...London, ...Paris. Here it turned out that the Miroslav Sasek foundation is continuing this noble tradition and the publisher Baobab came out with the book This Is Prague first. My husband noticed it in the storefront of the bookstore and since then we've been tearing it from each other's hands. Oddly, every time when we're here, a book or two sticks to us. Tradition. :-)
This year we only admired the museums from afar. It's all because of Dana. We left our dogs in the room for about 45 minutes... by the time we got back the whole staff and the current guests were standing, furious, in the hall. The source of the problem was easily noticeable already from outside: the rendering was falling off in hand-sized pieces due to Dana's unmistakable baritone. Thanks to the spaying procedure, in strange places – just to be sure – she panics. And Janka helps her. The staff loved our dogs with enthusiastically despite the incident. We didn't so much...
Wandering around here is worth multiple museum visits. The “exhibition” is constantly changing in the street behind the Egon Schiele art center. This time the artists were dealing with ego and tourism. Seeing the Eastern tourists who make “spontaneous” selfies using quite extreme equipment, these posters seemed very witty. They only need the city as a background for their ego. There were also a few brutal “like me” posters, you can imagine... I didn't take a photo. :-D
On the last day, there was a costumed bicycle procession, here at home the project goes by tweed run. Sadly, we realized too late, at the moment of meeting we were already covered in the sorrow of going home. So we noticed with difficulty that the cyclists wooshing towards us are wearing extraordinary clothes. By the time I got out my phone, they had all gone. Luckily we met them again in the main square where a flask and cans of beer went around to warm up their souls. They probably needed it, too, some of them were dressed pretty lightly. The mood elevated undiminished... they were happy to see the above mentioned tourists who weaseled their way among them, too. Then they got on their bikes again, turned towards the police station and put their empty beer cans in the officers on post there, could they throw it away. Then the gentlemen and the officers held onto each other laughing. I'm not the only one who can't imagine this scene in Hungary, right?