kihívás • challenge

Egy napos, őszi délelőttön nagyon kedves vendégeim voltak az irodában. A Csipet kiadó megálmodói, Csilla és Noémi jöttek látogatóba. Találkozónk apropója a Séfes játékunk volt és ezzel párhuzamban az ő gyerekek számára készülő szakácskönyvük. Nagyon jó volt látni az elhivatottságukat és egy miénkhez hasonló világot megismerni. Megállapodtunk, hogy jó lenne csinálni valamit közösen. Aztán ennyiben is maradtunk, mivel a férjem, aki részünkről ezt gyakorlati síkra tudta volna terelni, sajnos nem volt  jelen (én a lelkesedést biztosítom, ő pedig a tudást). Én viszont abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy bepillantást nyerhettem a Csipet kiadó elkészült és folyamatban lévő kiadványainak szépségébe. Közben pedig (nem utolsó szempont) :-) újra felfedezhettem Limara pékségét. Hajdan böngésztem Tóthné Libor Mária blogját és nézegettem csodás kenyereit…de nyilván azért merült feledésbe a dolog, mert megugorhatatlan magasságnak tűnt - akkor. Nem úgy mint most, hullafáradtam, munka után. Higgyétek el, egész más. :-D A Limara péksége című könyvet nézegetve elhatároztam, hogy most belevágok. Gyönyörű, inspiráló kiadvány! A családom bátorított mindenben, sőt megígérték, hogy fél ötre értem jönnek, így nyugodtan kipróbálhatom az első receptet. Természetesen elkéstek. Gondolom a suliból hazafelé Bojka elkezdett beszélni, ötletelni és… csak ötkor kaptam fel a fejem, amikor begördültek végre. Persze mindig elfoglalom magam, így talán negyed hat is volt, mire sikerült lefeszegetniük a monitorról. Gondolhatjátok, mikor kezdtem el legyártani az “öreg kenyeret” ami a kövekező napi kenyérsütéshez kovásznak kellett. Mivel nem szeretem, ha a munkának nincs eredménye vállalható időntartamon belül, így párhuzamosan kiflit kezdtem készíteni, folyamatosan ide-oda pörgetve a lapokat, ugyanis a könyv koncepciója az, hogy: megérted - megtanulod - alkalmazod. Mitagadás, ezen a ponton megcsúsztam, de nem gond, így lehet tanulni. A saját hibádból. Én vagyok az élő példa, nekem csak így megy. Ha úgy vesszük már halálra tanultam magam. DE lett estére kifli és bár kissé keményebb lett a tészta mint kellett volna, elég nagy sikerrel debütált.

Na a kenyér másnap az jó kis buli volt… már elnézést. Előszöris nemigen fordult meg még nálunk kacsasütő tál, tehát ebédidőben viharsebesen kitalpaltunk venni egyet. Mivel egyéb hozzávalót (krumpli pehely, kukoricaliszt pehely, vagy kukoricapehely liszt…?) nem sikerült beszerezni, így este rendkívül felkészülten átböngésztem a recepteket, hogy találjak olyat, amihez van minden. A krumplis kenyér nyert. A családom csak nyekkent egyet, amikor közöltem, hogy itt pedig három órán belül kenyér lesz. (+krumpli főzés) Többen aggályukat fejezték ki, hogy maratoni éhezés ígérkezik. Megszántam őket és elhatároztam, hogy a fél kenyeret nem hivatalosan készítem el. Konkrétabban dagasztás után bevágom a szuper kacsasütő tálba (igaz, ezt vaslábosban kellett volna…) és nosza, lássuk mi lesz! A tészta másik felével úgy járok el pontról pontra, ahogyan az írva vagyon. Nos ez első adag a rideg bánásmód ellenére ropogós, légies kenyér lett és mint olyan azonnal elfogyott. A másodikkal kigályáztam az összes pihentetést, gyömöszölést, formázást, kelesztést, majd az utolsó stációnál elég szerecsétlenül fogtam meg és kiszakítottam az addig példásan viselkedő tésztát. Erre úgy csinált mint a lufi. - aztán Libor Mária tanácsai ellenére nem bántam vele szeretettel, nem is mondtam neki szépeket és dühömben bevágtam a tálba, majd a sütőbe és rá sem néztem, amíg meg nem éreztem az illatát. Ez a kenyér is ragyogott, pedig nem érdemeltem meg. Bűnbánatot gyakoroltam és nem győztem neki hálákodni. Meg persze Máriának is. Hosszúra nyúlt az este, de megérte. Egy-két évig biztos elfoglaltságot jelent majd, hogy tökéletes legyen az eredmény, de ezzel is felülmúltam mindent, amit idáig kenyérnek neveztünk.

One sunny morning I had guests at the office. The founders of Csipet Press, Csilla and Noémi had come to visit me. The reason for our meeting was our Chefs game and also the cookbook we are making for their children. It was great to see their dedication and to get to know a world similar to ours. We agreed that it would be nice to do something together. Then we left it at that since my husband, who, for our part, could have made it a reality, unfortunately was not present (I provide enthusiasm, he provides knowledge). But I was lucky enough to have a peek at the beauty of their finished publications and works in progress. Meanwhile I got to rediscover Limara's bakery. A while back I had browsed through Mária Tóthné Libor's blog and looked at her wonderful loaves of bread... It had obviously been forgotten because it had seemed like too big a challenge - then. Not like now, dead tired, after work. Believe me, it's quite different. :-D Looking at the book Limara's Bakery, I decided to give it a go. It's a beautiful, inspiring publication! My family encouraged me in everything, in fact they promised to come for me at half past four so I would have plenty of time to try the first recipe. Of course they were late. I suspect that Bojka had started talking and brainstorming on the way home from school... I only looked up at five when they finally arrived. Of course I always find something to busy myself with, so it was about quarter past five when they finally managed to pry me off the computer screen. I'll let you guess when I started making the “old bread” that was needed for the following day's bread baking as leaven. Since I don't like it if my work doesn't have visible results within a short time, I started simultaneously making croissants, turning the pages back and forth, since the concept of the book is: understand – learn – use. No doubt, at this point I went a bit astray,  but no problem, that's how you learn. From your own mistakes. I am the living example, that's the only way that I can. You could say that I've already learned myself to death. BUT by the evening there were croissants, and although the dough was a bit harder than it should have been, it debuted with pretty good success.
Well the bread the next day was quite a bit of fun... First of all there aren't really any duck roasting pans around our place, so we quickly ran out to buy one during lunchtime. We couldn't buy other ingredients (potato flakes, cornflour flakes, … etc), so at night, extraordinarily prepared, I browsed through the recipes to find something we have everything for. Potato bread was the winner. My family just squeaked when I announced that there will be bread here within three hours. (+baking the potatos) Some of them expressed their worry that this will lead to a marathon of hunger. I took mercy on then and decided that I won't make half the bread the official way.  To be more exact, after kneading it I'll put it in the super duck roasting pan and come on, let's see how it turns out! With the other half of the dough I will do point by point as it is written. Well despite the harsh handling the first batch turned out a crunchy, airy bread and as such was devoured instantly. With the second one I labored through all the resting, kneading, shaping, leavening, and then at the last stage, unfortunately, I took hold of the so far excellently behaved dough and tore it. Which made it go like a balloon. - then despite Mária Libor's advice I didn't handle it with love, nor did I tell it nice things, and I angrily threw it in the pan, then the oven, and I didn't even look at it until I felt its scent. This bread was shining, too, even though I didn't deserve it. I showed penitence and couldn't give enough thanks to the bread. And Mária of course. It was a long night, but it was worth it. It will definitely take a year or two of work to perfect the result, but even so I have already surpassed everything we have called bread so far.