az őrült család esete a tengerimalacokkal • the crazy family’s case with the guinea pigs





Szeretném leszögezni, hogy a tengerimalac ház készítéséhez semmi közöm sem volt. Leszámítva azt a tényt, hogy (rendkívül etikus módon) adtam Bojána alá a lovat. :-) Amióta kikristályosodott, hogy sikeresen elvégzi/túléli ezt a félévet az iskolában és ezzel a tengerimalac érkezése napról napra biztosabbnak tűnt, rengeteg időt töltött a neten megfelelő ház felkutatásával. Az időzítés nem volt sikeres, mert mire az iskolaév elzárult, mindenki elhúzott szabadságra a ketrec gyártókkal egyetemben. Egyetlen levelünkre sem érkezett válasz. Mi érthető módon idén nem nyaralunk, tehát pihenésnek és legfőképpen örömforrásnak maradt a tengerimalac projekt. A házat a férjem és Bojána építették ketten, én csak a háttérben biztosítottam a feltételeket hozzá, úgymint étel-ital, szabadidő és békefenntartás. Az első nap nagy lendülettel és egyetértésben láttak munkához, ami rendkívül szokatlan, már-már gyanús volt számomra. Mivel a munka másnap is folytatódott, a kimerült résztvevők toleranciája is alább hagyott és a stílus kezdett a várt irányba kanyarodni. Így kezdődött:
- Anya tudsz jönni egy kicsit?
- Miért, baj van?
- Igen, baj van apával… illetve nem apával. A gondolataival.
Nem tudom, hogy ki lépte át elsőként a határt, de a hangnem viharsebesen hanyatlásnak indult: a férjem állat ellenes húrokat kezdett pengetni, amivel azonnal a plafonra ugrasztotta a gyerekemet. Rávilágított, hogy bőven elég baja van azokkal az élőlényekkel, amik már megvannak, merthogy neki az állat tartásból mindig csak az alja meló jut: az orvoshoz hurcolás, a “szőrtelenítés”, takarítás, a kajazsák cipelés, a sétáltatás és végtermékek elpucolása. Kifejtette, hogy szerinte az állat tartásnak a legtolerálhatóbb módja, amikor jön a fácán és lelövik. (ha tényleg komolyan gondolná, már nem élnénk együtt :-) ) Persze Bojkát sem kellett félteni, erre rögtön közölte (a roló húzóját az ujjai közt forgatva), hogy a felirat szerint csak a gyerekek nyakára nem szabad csavarni… szóval ideje volt gyorsan befejezni a kecót, mielőtt lefolyt volna a vér a lépcsőn. De ahogy elkészült, nem győzték egymás kezét rázogatni a nagy egyetértésben és a férjem szinte a könnyekig meghatva közölte, hogy ő soha ilyen szépet és tökéletesen nem csinált, beleértve a Marbushkát és kivéve Bojánát. Kéz a kézben rendezték be én meg csendben vigyorogtam hátul. A berendezés is legalább olyan klassz lett, mint a ház, leszámítva egy apróságot. Grafikus létemre feltűnhetett volna a boltban, hogy a faforgács csomagolásán túl sok az alma motívum, de gondoltam biztos szép, miért is aggódtam volna??? Így mi sem természetesebb, hogy a high-class kecó pórias, wc illatosítós zöldalma szagot áraszt. Összegezve a nyaralásunkat: egy nap volt az anyagbeszerzés, kettő az építés, egy-egy pedig a festés, szilikonozás és egy szép nagy túra a cocákért.











A munkálatok alatt Dana totál kiborult a mellőzöttségtől, hiányolta a családot, én nem voltam elég társaság neki. Ha esetleg mégis fel kellett mennem a harmadikra igazságot és/vagy rendet tenni, mártír fejjel feküdt a lépcső alján (már ameddig fel tudott mászni) és halkan nyüszített. Némileg aggódtam, hogy mi lesz ha meglátja a tengiket!

A történelmi pillanat 2017.07.02-án jött el, amikor megérkeztek a gyerekek. A “megérkeztek” talán egyhe túlzás, ugyanis két órát utaztunk értük oda és két és felet vissza. Odafelé elég nyitottak voltunk a látványosságokra (gát, tenger, hajók) lévén vasárnap hajnali forgalom (sehol senki), de visszafelé megkaptunk minden "szépséget", amit az ébredező városok adhatnak. Egy nagyon szép farmról hoztuk el Grafitot és Zuzut, (igen, a szakirodalom alapos tanulmányozása után végül kettőt választottunk…)  pedig a tenyésztő korrekt módon megmutatta, hogy mekkora mammutok lesznek, mi mégis tök vagányan vállaltuk a felnevelésüket. Az már ott kiderült, hogy Grafit egy vasgyúró és nem fél hangot adni a véleményének, úgy visít, hogy még Dana is földre sunyva nyüszít tőle. Zuzu nagyon visszafogott, angyal baba, mindent tűr, még azt is, hogy Grafit a hátán állva utazott hazáig. Laca véletlenül rossz helyen hajtott le a sztrádáról, így megtoldottuk még fél óra szenvedéssel a malacok első napját. Amikor hazaértünk és az új házukban elengedtük őket, mindketten a falra simultak tapétának és nagyjából azóta is úgy állnak, ahogy letettük őket. Bojána enyhén kétségbe van esve, de rendületlenül beszél hozzájuk és mesél róla, hogy milyen klassz lesz együtt. Gondolom az éjszaka nem lesz eseménytelen…de nagyon boldogok vagyunk: stramm kis jószágokat kaptunk, hála G. Bil-nek! :-) ja és persze megérte az építkezésbe fektetett energia is, ki nem hagynám a döbbent arcokat és leesett állakat a képanyag láttán! Így reagál a legtöbb ember a tengi palotára…én meg úgy mutogatom, mintha bármi közöm lenne hozzá! :-DDDD











I would like to point out that I’m not responsibe for the guinea pig project. …apart from the fact that I suggested Bojana to choose them instead of rabbits. :-) When it became clear that she survived this semester at the new school, and the arrival of the guinea pigs came closer and closer each day, she spent a lot of time on the net searching the most convenient pig house. The timing was unsuccessful, because when the school year was ended, everyone went on holiday, even the the cage producers. We do not have a vacation this year, so the guinea pig project has remained a source of relaxation and fun. The house was built by my husband and Bojana, I did nothing, just provided the conditions for it in the background, such as food, drink, free time and peacekeeping. On the first day they worked together peacefully in a great agreement, which was extremely strange for me. When the work continued on the next day, the tolerance was left behind and the style began to turn in the direction of the expected. Thus began:
- Mom, would you please come…?
- Why, is anything wrong?
- Yeah, I’ve a problem with Dad ... or not with Dad. With his thoughts.
Here we are. I do not know who crossed the border first, but the tonality turned into another direction: my husband began to talk against the animals, he made it clear that he has plenty of trouble with the animals we already have, and he has only the bad part of the job: bringing them to doctor, clenaing up after them, carrying big food sacks, walking them and collecting the “ending products”. He said that  the best way of keeping an animal is “when the pheasant comes and you shoot it”. (If it would be true, we would not live together) that kind of talk - even if it’s not true - made my daughter furious. Se told him immediately (with the string of the roller curtain in her hands) that the instructions says that it must be kept away from children, but not adults! So it is allowed to twist around somebody’s neck who is already grown up ... so it was time to finish the guinea-pig castle as soon as possible. As the house was finished, they shaked each other's hands in great agreement again, and my husband told me that he had never done so beautiful and perfect thing like the house, including Marbushka and except Bojana. Hand in hand they furnished the guine-pig castle and I grinned at the back. The equipment was as cool as the house, except for a small thing. Being a graphic designer I should have to recognize, that there were too many apple motifs on the packageing of the wood chips, but I thought it was just for decoration. So it is my fault, that the high-class castle has a smell of a green apple toilet refresher.

During the work, Dana was totally disappointed, and I couldn’t console her. She missed her family and I was not enough for her. Every time I had to climb up to the third floor, where the guinea-pig house was built, she laid down at the bottom of the stairs with a martyr face and cried. I was worried what she will do when she will meet the piglets!

Breaking news: the piglets have arrived. Ok, it is a little overstatement, because they did not "arrived", we hat to travel two hours there and two and a half back with them. They were calm during the trip, but now they are really scared in the new place. Bojana does her best to feel them at home, so I hope they will be all right soon!