a háttérben • in the background
Az első tanítási napon párás ablakokkal, meleg súrlófényekkel köszöntött be az ősz. Igaz augusztus közepén volt a start, mégis kiváló volt az összhang. A nyárnak egy pillanat alatt vége lett, bár nekünk idén el sem kezdődött. Csak ebédszünetekben sikerült pihennünk egy kicsit. Akárcsak a sarki vegyesbolt tulajdonosának, aki kitette ugyan a “szabadság miatt zárva” táblát és az ajtókat is bezárta, de ugyanolyan buzgón tett-vett odabent, mint hétköznapokon. Hát mi is valahogy így nyaraltunk. Ha elfáradtunk, tettünk egy kört a városban. Nem nagy változás, hogy elkezdődött az iskola, sőt! Már nagyon hiányoztak a reggeli biciklis túráink. Minden nap napkeltekor indulunk és végigbiciklizünk az ébredező városon, majd át a külső kerületen, a legelő tehenek, ludak mellett és felfrissülve és feltöltődve érkezünk a suliba. A felnőtt szakasz ezután haza biciklizik és sokkal kevésbé felfrissülten ül a monitor elé. Az iskola túlszárnyalta minden várakozásunkat. A számunkra fontos (humán) és a számunkra közömbös (reál) tárgyak egyensúlyban vannak. Ez utóbbiakat is sikerül elfogadható, életszagú formában tolmácsolni. Nem is értem azt az oktatási rendszert, ami túl nagy hangsúlyt fektet a reál tantárgyakra. A mindennapi életben sokkal nagyobb felületen érintkezünk a zenével, az irodalommal, a vizuális művészetekkel és a “drámával” mint a száraz tudományokkal. Ezek segítenek túlélni és mélyebb vizuális és érzelmi alapot adni, – sokkal többet, mint amit egy emoji kifejezhet. A logika pedig nem csak a matekból jön, erre én vagyok az élő példa. Szeretem az iskola szellemiségét, hogy a tisztelet és az elfogadás oda-vissza működik. Tetszik az is, hogy rengeteg kutató munka van, így a gyerekek megértik, hogy a tudás megszerzése nem egyszerű dolog, nem ajándék, ami masnival átkötve érkezik a tanárok irányából.
Az évet érdekes és számunkra tanulságos feladattal kezdték: Bojkának idővonalat kellett rajzolnia a saját életéről és egy híres ember gyerekkoráról. Be kellett mutatnia a hasonlóságokat és a különbözőségeket. Majd leírni az eddigi élettörténetét 600 szóban. (Burkolt ujjgyakorlat a későbbi önéletrajz íráshoz). Bojka zseniális fogalmazást írt, csak éppen a hatszáz szóból egy négyszavas mondatot sikerült a hosszú évekre visszavezethető grafikai munkásságára áldoznia, az összes többi állatokról szólt. A mieinkről, vagy azokról akik valaha megfordultak nálunk, sőt, azok is több figyelmet kaptak, amik léteznek még ezen a bolygón. Nagyon laza kapcsolatot ápol a gyermekem a valósággal, de szerencsére itt ez sem akadály.
“Az a virág, amelyik a legutoljára nyílik az a legkülönlegesebb mindközött” - mondja erre a férjem. Az idézet talán ismerős a Mulanból, mindössze egyetlen szépséghibával, hogy ez nem egy idézet, …hanem kettő és alig pár jelenet választja el a két szituációt amiben elhangzanak, de a férjem lényegretörően áthidalja ezt a távolságot. Ha rossz passszban vagyok, mindig kijavítom. Na nem az eredeti szövegre, hanem az igazságra az én olvasatomban: “Az a virág, amelyik legutoljára nyílik, az a leglassúbb mind között.” Amikor aggódom, mindig előkerül a szarkazmus. Nem kéne görcsölnöm, sok küzdelem után végre célba értünk, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már szabad szemmel is látható az előző félév gyümölcse: Bojka sokkal magabiztosabb és bátrabb. A mozgásán is látszik. Élvezi az új feladatokat, a kutatást. Minden nap mintha vidámparkba menne és hullafáradtan bár, de feltöltődve tér haza. És amíg mi az oktatásán merengtünk, hirtelen felnőtt és olyan mondatok hangzanak el a beszélgetéseinkben, hogy “láttam a tegnapi pinedet, állati jó volt!”. És akkor tényleg el lehet kezdeni búsulni az elszállt időn, amikor megkéred, hogy jelölje be a folderben a kedvenc filmjét, és ezt nem filctollal teszi meg a monitoron.
Mi felnőttek is sokat változtunk. Rengeteget tanultunk vele együtt és iskolán kívül is. Az azonban nem változott, hogy a kemény munka mögött mi gyerekek maradtunk, most pedig azon aggódom, hogy Bojkának sikerül-e. Mert aggódni csak kell. Valamin. Mindig.
The first task of the year was very interesting: Bojka had to draw a timeline for her own life and draw another one for a famous man/woman. She had to point out similarities and differences. Then she had to write an essay about her own life in 600 words. (Nice exercise for later writing a CV). Bojana did a perfect job! Except one little thing: only one four-word sentence mentioned her artwork and the rest of the 600 was all about animals. My child has a really loose contact with reality, but fortunately the teachers tolerate it.
"The flower that blooms last is the most precious of all,” says my husband. maybe it sounds familiar to you from Mulan, with only a few mistakes. This is not one quote, but it is a mixture of two. There are several scene between them. If I'm in wrong mood, I'll always fix it. Not for the original text, but the truth according to my point of view: "The flower that blooms last is the slowest of all." When I'm worried, my sarcasm twinkle up. I should relax now, because we found the perfect place to our daughter and the advantages of the last half-year showed up: she is more confident and courageous. She enjoys new tasks and researching. Every day it is like going to an amusement park for her, even though she is deadly tired when she returns home. In the meantime, while we paid all our attention on her education, my daughter grew up, and she says things like this: ”I saw your pin yesterday's, it was coool”. And when we ask her to mark her favorite movie in a folder and she doesn’t use a marker on the screen, you will know, that the childhood is over.
We (adults) changed and learned a lot too. One thing has not changed: we dind’t grow up, it doesn’t matter how hard we work every day. …and now I am worried about whether Bojka could stay a child or not. I have to worry. On something. Always.
