Fairy Garden • Tündérkert
Ever since our life is so busy and noisy, in a city where something always catches our eyes or sidetracks our thoughts, where we need a lot of energy and consistency to focus on our own standards, we need to spend our holidays in places, where silence and nature surround us. This summer we choose a perfect destination far away from adventures: a fairy-tale garden. We just did things we never had time for: long walks in the vineyard on steamy mornings, laying in the garden and filling up with sunshine. In this quiet state, lots of forgotten things, half-written tales, never finished pictures returned. Our thoughts broke into pieces in the constant rush and only this relaxed mood can fit them into a complete, meaningful story.
The timeless and fairytale-like atmosphere of the garden reminded me of Bojana’s old storybook. Unfortunately, we lost it by moving to our new home, that’s why it’s author and also it’s title had forgotten. It was an imaginary diary of a lady who spent her holiday alone in a garden where fairies lived. All through the story, she was searching for evidence of their existence: tiny footprints on her paper, fairy dust from their wings - all these sweet little things. This slow and peaceful story impressed me, but I loved its playfulness in particular, when an adult does not despair of loneliness, silence, indeed! she entertains herself with funny little games. If Bojka were younger, I would have invited her to explore the garden searching for clues from the fairies, but unfortunately, teenagers are not interested in such adventures. So I decided to do it secretly on my own, just for fun, not expecting anything… but I was happy to find other evidence: although I didn't recognize it earlier, this book inspired me in designing our Glasshouse game.
Amióta a hétköznapjaink az élet sűrűjében zajlanak, egy városban, ahol mindig történik valami ami leköti a figyelmed vagy éppen eltereli a gondolataidat, ahol nagyon sok energia és következetesség kell ahhoz, hogy a saját világodban a saját értékrended szerint élj, azóta kizárólag olyan helyekre vágyunk, ahol csak a csend és a természet vesz körül. A szabadságunkat idén egy mesebeli kertben töltöttük távol a várostól és a kalandoktól. Csupa olyasmivel foglalkoztunk, amire máskor nincs idő: élveztük a hosszú sétákat és a párás reggeleket a szőlőligetben, heverésztünk a kertben és magunkba szívtuk a napfényt. Nem csoda, hogy ebben a lecsendesült állapotban rég elfeljetett dolgok találtak vissza hozzánk, félig írt mesék, félbehagyott képek. Az állandó kapkodás szétzilálja a gondolatainkat, amelyek csak ilyenkor rendeződnek vissza értelmes történetté.
A kert időtlensége és meseszerű hangulata egy régi könyvre emlékeztetett, amely szerzője és címe már sajnos homályba veszett. Egy hölgy képzeletbeli naplója volt, aki egyedül töltötte a szabadságát vidéken, egy tündérek lakta kertben. Mindvégig bizonyítékokat keresett a létükre: apró lábnyomokat a papírján, tündérport a szárnyukról - csupa kedvességet. A történet nyugalma, lassú tempója megragadott, de különösen a játékossága tetszett és az a tény, hogy egy felnőtt nem esik kétségbe az egyedülléttől, a csendtől, sőt! örömét leli az ilyen apró játékokban. Ha Bojka fiatalabb lenne, biztos felfedező útra hívtam volna a kertbe, de sajnos a serdülőkor nem túl ideális az efféle kalandokhoz. Beértem tehát azzal, hogy csak titokban keresgéltem nyomokat és örültem, hogy rájöttem, mi volt az, ami tudat alatt inspirált az Üvegház című játékunk elkészítésekor.
